Ugrás a tartalomra

 

Kárpátaljáig és tovább…

Marcsák Gergely Fekete-Tisza című verseskötetéről

Kétségtelen, hogy a műveltségi kánon és a magyar kultúra egyik alapvető problémája a nemzeti önazonosság változása. Különösen éles fénytörésben tűnik fel mindez az anyaországon kívüli magyarság vonatkozásában, melyet elkerülhetetlenül kísért a nyelvi-kulturális keveredés, hibriditás. Marcsák Gergely kárpátaljai költő műveihez is akarva-akaratlan ezzel az olvasói attitűddel közelítünk. Kérdések, amelyekre választ várunk: fenyegeti-e a nemzeti önazonosságot a kevert kulturális-politikai (nyelv)terület, krízisként artikulálódik-e mindez, illetve miképpen talál fel- és megoldásra.

Marcsák poézisét nem a képviseleti költészet beszédmódjának hagyománya felől érdemes megközelíteni. Művészete nem profetikus, nem egy embernél hatalmasabb erő közvetítőjének hangját halljuk a jelenre és jövőre vonatkozóan. Az egyetemes jellegű létköltészethez sem tartozik. Nem enigmatikus bölcsesség szavai. Nem is alanyi költészet. Marcsák Gergely műfaja a dalszerű líra.

A balladák, a sanzonok, a poénos limerickek világa az övé – nagyon professzionális módon műveli mindezt. Kis túlzással azt is mondhatnánk, dallamformákból áll a versbeszéde. Ki beszél ebben a formában? A személynek álcázott persona. Az arcnak álcázott maszk. A siker azon múlik, meg tudja-e valósítani maszk és arc, személy és persona hitelesnek tűnő összeolvasztását.

Legalább három nagy csoportba sorolhatók a szerzőhöz köthető dallamvariánsok, s ezt a felosztást a ciklusok műfaji sokszínűsége is igazolja. Az első a balladisztikus, a második a sanzonos, a harmadik megidézi a kilencvenes éveknek azt a gyakorlatát, hogy a kötet főszövegébe beemelődnek azok a frivol bravúrok is, amelyeket a korábbi költők, még Kosztolányi is csak csacsi rímekként örökített tovább. Marcsák Gergelynek kapóra jön itt az egyre népszerűbbé váló limerick-forma.

Költői estjére érkezve
Ármos egy pub előtt fékez le.
Lórándunk nagy vágya

metrumát szájtátva
sok írnő egyszerre élvezze.
                 (Dublini est)

A kötet ciklusait összeköti a könnyed és virtuóz formabiztonság. A „balladisztikus” első – véleményem szerint a könyv legsikerültebb része – három nyitó darabja rendkívül erős: A vonatokról, a Nagyapa és a Különjárat, továbbá kiemelkedik a szintén itt szereplő, kötetcímadó Fekete Tisza, amely a nemzeti önazonosság traumájára reflektál.

Hasamban hordom szégyenemre
oláh zsiványok gyermekét.
Üt-rúg, amint az apja tette,
és gyűlölet feszíti szét.

               (...)

De elhagynak a szenvedések,
s a vén hucul tutajra tesz.
Terít egy inget szemfedélnek
fölém, s hozzájuk átevez.
                                   (Fekete-Tisza
)

A költő ebben a versében le is képezi azt, amiről ír. Például a hucul felidézi a huncut szót is, mely ebben a kontextusban a halál groteszk hírnöke, a közvetítő a túlvilágra – hangzása fenyegetően bohó, morbidan játékos –, és mindezt az előtte álló vén jelző fokozza. Mivel a hucul a történelmi Magyarország egyik szláv kisebbsége a Kárpátalján, néprajzilag is hitelessé válik a jelentésalkotás, hiszen a huculok valóban tutajosok is voltak amellett, hogy lótenyésztéssel foglalkoztak. Kép, hangzás és archaikus nyelvhasználat egysége sodor a folyó képéhez, mint az életút átvezetése a halálba – régi szimbólum, de itt mégsem válik elcsépeltté. A Terít egy inget szemfedélnek jambikus lüktetésével, a telített szótestek ünnepélyesen tragikus hangzásával is felidézi a régi balladák emlékezetét – gyönyörűen ringat a verssor, mint a folyó sodra. A versszak csak súrolja a giccshatárt, így nagyobb az érzelmi töltete. E pontos arányérzék Marcsák költészetének egyik titka.

A második ciklusból – Alkony a vitrinben – a címadó verset és a Kalandot emelném ki, a harmadikból pedig a Mátyás anyja Prágábant, Arany János balladájának egyfajta visszaéneklését a szó több értelmében is, a travesztikusan politikai pamflet-költeményt.

Világít
Már a hold,
Éjfél is elmúlt tán.
Mátyásunk
Felriad –
Kocognak ablakán.

„Ki kopog
Ilyenkor?
Ne már, ez egy holló?
Csőrében
Papíros
Vagy ahhoz hasonló.”

Pecsétje
Szigonyos,
Cirill az írása.
Hadkie-
gészítő
Szíves meghívása.
                       (Mátyás anyja Prágában)

A másik, szintén remekül sikerült versben a groteszk képalkotás kiválóan illeszkedik a jambusi lejtésbe, a rímes versszakok andalító hangzásába – ez által keltve morbidan is melankolikus, humoros hatást.

Az asztal alól sötétség szivárog,
ellepi a lassan sárguló szobát,
és kiszorít a sűrűsödő vitrinből
egy régi orosz porcelánbabát.
                                    (Alkony a vitrinben)

Csak látszólag könnyű megragadni ezt a dalszerű költészetet. A dalban egyszerűnek kell lenni, és az egyszerűség mindig a nagyon érzékeny összetettség lepárlása, nem tévesztendő össze a kezdetlegességgel. A hatáskeltés is nehéz, ritkán sikerül maradéktalanul úgy, mint például a Bereményi Géza–Cseh Tamás szerzőpáros esetében. Bereményi rímes szövegei egyébként prózaírói hátteréből erednek, és Marcsák Gergely költeményei is sokszor mintha prózaszilánkokból alakultak volna át. Kérdésként merülhet fel, Marcsák eléri-e azt a hatásszintet, amit a ma már kultusszal övezett elődök. Azon sem csodálkoznék, ha a költő a jövőben prózaírásra (is) adná a fejét.

Érdemes megjegyezni azt is, hogy szépírói teljesítményének nyelvi megformáltságát nem a ’dolog’ és ’jel’ széttartásán alapuló neoavantgárd szemlélet jellemzi, mint például Tandoriét, hanem jelentés és hangzás termékeny megsokszorozása, mint például Kovács András Ferencét.                          

Költészete mintegy a nyilvánosság szerkezetének a feltérképezése is. Megjelenik a hagyományos, az új, és erőteljesen benyomult a szövegvilágba a popularitás.

Mindenképp ki kell emelnünk a költő mesteri formaérzékét, a kötetben szereplő klasszikus verstani alakzatokat a szonettől a limerickig, a hexametertől a szapphói strófáig. Rímtechnikája briliáns, ahogyan sor- és strófafelépítése is, a dalformához illő refrénes megoldásai szintén. Már-már túlságosan is profi költő Marcsák Gergely, hiszen az igazán nagy költészethez elengedhetetlen némi amatőrség is. Ugyanakkor a szerzőnek nem sikerült teljes mértékben megújítania a hagyományt. Nem minden esetben létesíti is a versbeszédet, amit mond, nem mindig válik önazonossá. Csak szóhasználatában, tematikájában mutat a tradíciót megújító eredetiséget, nyelvi-retorikai kidolgozottságában nem.

Jó példa erre az Opsi című vers. Leginkább a jövevényszavak nyelvészeti, nem irodalmi csoportosítására emlékeztet az eljárás. Pozitivista, levéltári jellegű szemlélete van itt a nyelvnek, nem esztétikai és poétikai jellegű. A politikai és létmagatartás alapjait nem érinti. Nincs keveredés a nyelvben és az identitásban, ez az aspektus szilárd és érintetlen marad. A nyelv alapszerkezetét nem befolyásolják a szó-közbeszúrások, inkább szórakoztató hatásuk van, nincs egzisztenciális tétjük.

Nézted csak az üres turnyikot,
érezted, hogy semmit sem bánok,
a folyosó kopott plitáin
zúgtak gurulóscsemodánok.

Sípolt a csájnyik. A spórról
átraktad a tumbocskára,
és elmondtad, mint máskor is,
hogy milyen volt az angol pára.

Fölemeltem a granyonkát.
Tudtam, hogy itt az alkalom:
ezt megiszom és elmegyek.
Mától kvártélyon lakom.
                               (Opsi)

Véleményem szerint Marcsák komoly, melankolikus hangvételű versei jobban is sikerültek, mint a mű-frivolak, episztolák.

Írásom elején említettem a nyelvi és létbeli önazonosság kérdését.  Szerintem mindezt a Nyugat harmadik nemzedékének (Radnóti Miklós, Vas István, Weöres Sándor) költészeti szemlélete erősíti Marcsák Gergely műveiben: a rendkívül kulturált, esztétista modern megszólalás. Könnyed hangvételű költeményei is arra a hagyományra épülnek, amely szerint a mű jelentése a formák kulturális (abszurditásában is jelenlevő) humanista folytonosságából ered. Véleményem szerint ez a megszólalásmód biztosítja a nyelvi-nemzeti önazonosságot Marcsák Gergely verseiben, de mivel csak témáit illetően, mélyebb rétegeiben nem, ennek az önazonosságnak a széthullása fenyegetheti is a szerzőt.

 


Marcsák Gergely: Fekete-Tisza. Előretolt Helyőrség Íróakadémia, Budapest, 2019.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.