Reset

– Végre kezdesz megint embernek kinézni – mondta Pálinkóné asszony, és kedvtelve simított végig a fia sörtéjén. Inkább haj volt már az, és csak oldalt, a füle előtt, az arcán látszott két függőnek a nyoma.

– Emiatt majd szakállt kell növesztened – intette az anyja. Ő meg búskomoran bámult maga elé a földre.

– Kávé van? – morogta.

– Apád hagyott.

Megitta a kávéját, felöltözött, és elindult dolgozni. Az első napja volt az új munkahelyén, abban a városszéli autóbontóban, ahová a haverja beajánlotta.

– Meglesz a napi húszas, ha megbecsülöd magad, több is.

Nem szívesen bólintott rá, de a haja a sokévi kopaszság után tényleg elég rendesen kinőtt már, igazán elfogadhatta az állást, ami persze csak próbaidős volt, de hát ilyen régi, ócska tragacsokat csak szét tud kapni ő is.

Alig lépett ki a ház kapuján, máris belelökték egy pocsolyába. Nem volt itt aszfaltút, csak sár és piszok. Ült a vízben, és pislogott felfelé, mert a szemébe ment a szennyes lé. Gábor állt előtte.

– Hogy nézel ki csávókám? – kiáltott a vízben ülőre. – Már nem vagy király. Asszed’, ki lehet szállni? A górék irtóra zabosak rád. Hová lesz a séta? – kérdezte még, és a kezét nyújtotta. Mert nem volt rossz gyerek amúgy.

– Dolgozni indultam – dünnyögte. – De ebben a ruhában… tiszta mocsok lett.

– Amilyen a te rongyos lelked, bakker, olyan! – dühöngött Gábor, és búcsúzóul belerúgott a fiúba.

Visszament a lakásba, de ahogy végighaladt az udvaron, szinte hallotta, hogy nyitódnak-csukódnak az ablakok, hallotta a suttogást, hogy na, ennek eddig tartott a munkahely, ez se fog megfeketedni a melóban, és ehhez hasonlókat. Anyja összecsapta a kezét, jajveszékelt, hogy nézel ki, fiam, kiáltotta, de aztán gyorsan kerített másik nadrágot, inget. Átöltözött, előtte tessék-lássék megmosakodott a fali kútnál, és újra útnak indult. Ezúttal óvatosabb volt, először csak kikukucskált a kapun, majd, amikor úgy látta, hogy tiszta a levegő, akkor lépett csak ki az utcára. A környék csendesnek látszott, a mobilja csörgése sem zavarta, mert már tegnap összetörte, a sim-kártyát meg egyenesen a kútba dobta. Végeztem veletek, gondolta. Végeztem a régi élettel.

Egészen az utca végéig jutott, ahol álmos szemű lányok pislogtak ki a rongyos párnákkal kitömött, törött ablakon, egy nagy parabolaantenna alól, mely majdnem a fél házat eltakarta. Ekkor újabb ismerősökbe ütközött.

– Holnap érkezik egy szállítmány a határra – mondta neki Rafael, és nagyot szívott a cigarettájából. Odaáti cucc volt, megismerte a szagáról. – Mi kimegyünk Kevinnel – és várakozó pillantást vetett rá.

– Dolgozni megyek – rázta meg a fejét.

– Mi is melózunk – jegyezte meg a Kevinnek nevezett.

– Nekem rendes melóm van – magyarázta.

– Mér’, a miénk az nem rendes? Lenézel minket, bakker?

– Dehogyis. Csak megváltoztam. A hajam is kinőtt.

– Azt látjuk – pöfékelt tovább Rafael. – Kalapod sincs már. De mi lesz az üzlettel? És Renátával? Tegnap összefutottunk, azt mondta, hogy neki ilyen csóró srác nem kell.

– Majd lesz más – rántotta meg a vállát. – Másik csajszi.

– Tudod, mi lesz neked, köcsög? – durváskodott Kevin. – Ez – és az ujjával mutatta. – Örülj, hogy nem verünk laposra! Nem koszoljuk össze veled a kezünk. Fúj! – és köpött egyet.

Szó nélkül elhaladt mellettük. Kevin még megpróbálta elgáncsolni, de kitért előle.

– És tartozol ötven ronggyal a nagyfőnöknek – kiabáltak még utána. Erre azért csak visszafordult.

– Két nap alatt megkeresem – mondta. – Szerdán megadom, üzenem neki, addig várjon.

Az ég közben beborult, a látóhatáron esőfelhők gyülekeztek. A bontóig már nem találkozott senkivel, ott azonban zárva volt minden. Csodálkozva állt meg, most sajnálta igazán, hogy összetörte a mobilját. Egy darabig ácsorgott, az eső lassan szemerkélni kezdett. Frissen kinőtt fekete séróján megültek az első vízcseppek.

Már majdnem hazaindult, amikor nagy csikorgással lefékezett mellette az éjsötétre mázolt öreg Lada.

– Mire vársz, bunkókám? – kiabáltak odabentről. – A főnök bezáratta a bontót, mer’ nem tejel! Neked is bezárnak mingyá’! Beton alatt végzed! Nem vagy már király! – és röhögtek.

Válaszolni nem volt ideje, mert a motor felbőgött, a bent ülők elhajtottak. Ismerősök voltak, talán Gábor is bent ült, meg a másik Kevin. A főnök fia.

Megpróbálok kölcsön kérni, futott át az agyán, és mikor ahhoz az ablakhoz ért, ahol az előbb az álmos szemű lányok pislogtak, bekopogott. De hiába zörgött, topogott, csak újabb párnák kerültek az ablakba, bentről dobálták oda őket.

Az anyja éppen nem volt otthon, mikor hazaért. Biztosan kiszaladt a boltba, gondolta. Szép lassan borotválni kezdte a fejét, élvezte, ahogy lépésről lépésre előtűnik a régi tetkója. Mikor megint teljesen kopasz lett, leakasztotta a rozsdás kampóról a régi kalapját. Az útlevelét a zsebébe dugta. Odakint már többen várták. Kés volt a kezükben, és villogott a szemük. Az eső egyre jobban szakadt. Ő meg csak levette a kalapját. Ott állt a tar fejével, s ahogy körbenézett a társaságon, látta, hogyan teszik el sorban a bicskákat.

– Király vagy, öcsém, megint – mondta neki Gábor. – Örülnek majd a tesók odaát. Mehetünk? – kérdezte még.

Ő meg csak bólintott. És visszatette a kalapját, hogy a határon majd ne kössenek bele, amiért a magyar szent koronát tetováltatta a fejére.