Bocsánat, Ön nem létezik

Miha Mazzini Kitörölve című könyvét igaz történet alapján írta. 1992. február 26-án a Szlovén Köztársaság Belügyminisztériuma 25 671 személy állampolgárságát törölte. Ön hallott erről az esetről? Ne érezze rosszul magát, ha nem, abban az időszakban az ex-Jugoszlávia területén sajnos nagyobb hírértékű események zajlottak. Meg aztán a szlovén hatóságok mindent megtettek annak érdekében, hogy ne derüljön ki, az ügy azóta is tabutéma. Az eltörlési incidens azonban nem egy technikai malőr eredményeképpen jött létre, hanem előre megtervezett, szándékos lépés volt.

Szlovénia függetlenné válása korántsem az a sikertörténet, aminek elsőre látszik. Tény, hogy az ország úgymond kimaradt a háborúból, területén mindössze tíz napig tartott a hadiállapot, majd elhallgattak a fegyverek, ezután haladéktalanul megalkották az önálló államot. Egy nemzet születése sohasem zökkenőmentes, a folyamat mindig magában hordozza az esetlegesen nemkívánatos személyek kizárását, és számítani lehet a megtorlás valamilyen formájára is. Aki (szerintük) nem tartozik az új, egységes államba, azt el kell távolítani.

Szlovénia nem verte nagydobra ezt a közigazgatási zökkenőt, az érintett személyek véletlen szereztek tudomást az eltörlés tényéről. Például amikor hazafelé tartottak külföldről, és nem engedték be őket az országba, ahol laktak, dolgoztak, léteztek. Illetve nem léteztek, hiszen törölték minden adatukat, innentől kezdve otthonuk valamelyik menekültközpont egy háborús balkáni övezetben. De az is mellbevágó élmény lehet, amikor bemegy egy nő szülni, és ott közlik két ötperces fájás között az adatfelvételnél, hogy a nyilvántartás szerint nem létezik. Persze, vajúdás alatt van az embernek nagyobb gondja is, mint a bürokrácia útvesztőin gondolkodni. A regény főszereplője, Zala Jovanović sem gondolta ezt másként, sőt az anyává válás különleges élményét az sem árnyékolta be, hogy egyedülálló. Az apa személyazonosságát nem kívánta nyilvánosságra hozni, így az apasági rovatba az került be, hogy ismeretlen. Egy gyerek születésének azonban van némi jogi hozadéka is ebben az államilag szervezett társadalomban: nyilvántartásba kell venni. Abban az esetben, ha az anya nem létezik, az apa pedig ismeretlen, a gyermek státusza: árva. Zala, az egyedülálló anya életet adott egy egészséges, árva csecsemőnek, ez már az abszurd műfajban is túlzás, ám emlékeztetem az Olvasót, hogy a regény valós események alapján készült. Innentől egyébként letehetetlen a könyv, az ember csak arra kíváncsi, hogy mi jöhet még, de lesz még bőven feszültség, az eddigiekben csak az első negyven oldalon vagyunk túl, és még van kétszáz.

Egy anya, aki nem létezik, jogszerűen nem viheti haza az árva gyermekét, viszont a kórház társadalombiztosítási jogviszony híján – hiszen aki nem létezik, annak TB-jogviszonya sincs – követeli Jovanović kisasszonytól a meglehetősen borsos kórházi költségeket. Ha fizetni kell, akkor egy kicsit azért létezik az ember; még hogy a közigazgatás egy száraz és szenvtelen terület, hát nem, hiszen az abszurd humor kiapadhatatlan tárháza.

Mivel Zala a kisbabáját nem viheti magával, és a költségeket sem akarja növelni, valamit azonban tenni kell – ha már az a terve nem sikerül, hogy a kisfiával együtt kiszökik a kórházból –, hősünk megpróbálja rendezni ezt a kafkai állapotot és visszaszerezni az állampolgárságával együtt az életét. Az alig pár napos csecsemőjét otthagyva beleveti magát az államigazgatás groteszk világába, ahol érvényes személyi okmányok nélkül a csekélynél is kevesebb az esélye a sikerre, ráadásul túl sok ideje sincsen, ugyanis az egészséges, árva újszülöttek iránt elég nagy az érdeklődés az örökbefogadók felől. Zala kisbabáját már ki is nézte valaki, aki egy tekintélyes, köztiszteletben álló személy. Őszintén szólva, ez sem az a körülmény, ami megkönnyíti az utat az eredményes ügyintézéshez. Nem marad más megoldás, Zalának is kell szerezni egy „befolyásos ütőkártyát”, de ahhoz kénytelen lesz megmondani, hogy ki a gyerek apja.

Mazzini regényének lényege maga a sztori, és minden, ami ezzel jár, ebben a szlovén író brillírozik. Tetten érhető a szerző forgatókönyves és filmes tapasztalata, a cselekményeket képszerűen mutatja be, és érződik a személyes érintettség is.

Hogy mi lesz ennek a történetnek vége, az nyilván sejthető, nem is ezzel akarom zárni a könyvismertetőt, hanem befejezésképpen megosztok még egy tényt. Ebben a recenzióban adatok nélkül nem lehetett összefoglalni az esetet, amelyet a strasbourgi bíróság is több száz oldalon keresztül elemzett, és több mint húsz év után hozott benne ítéletet. A legmegdöbbentőbb az, hogy 2004-ben a szlovének tartottak egy népszavazást, ahol arról kérdezték a résztvevőket, vissza kell-e állítani a kitörölt személyek jogait. Hogy újra legálisan tudják gyakorolni a munkához, az egészségügyi ellátáshoz, a szociális segélyekhez, az oktatáshoz, a mozgásszabadsághoz, a jogbiztonsághoz, a személyi biztonsághoz és a lakhatáshoz való jogukat, amelyet egyébként minden ésszerűségnek ellentmondva és igazságtalanul vettek el tőlük. A válaszadók 96%-a mondott nemet. Szerintük ez az egész az „eltöröltek” hibája. A népszavazás kimenetele azért is nyugtalanító, mert azokat a vészterhes történelmi időket idézi fel, amikor az ártatlan áldozatokat hibáztatták a helyzetükért. A politikai döntések következményeit a társadalom viseli. A társadalom nem más, mint a közös lakóterületen élő emberek összessége. Az adatok mögött életek vannak. 1992. február 26-án 25 671 sorsról rossz döntést hoztak.

Miha Mazzini: Kitörölve. Fordította Gállos Orsolya. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 2020.