Trappista

Ami el tud kallódni, az el is kallódik, kivéve, ha dobozokban van. Ani ezért imádta a dobozokat, és felcímkézte őket, melyikben mi található, így átlátható volt a rendszer. Időnként a dobozokba más került, és a régi cédula maradt rajta, így már csak Ani számára volt követhető, hogy például a „nyárinadrág” feliratú doboz a régi notebookját, két mécsestartót, egy féldrágakő Buddha szobrot, egy egyensúlyozó párnát és egy pár térdvédőt tartalmaz. Béla nagy, nyitott tárolókban dobálta össze szerszámait az autója csomagtartójában, és ő is mindig tudta, hol vannak a holmik, kivéve a bicska, sniccer és mérőszalag.

A hirtelen betörő nyár eleji melegben az autóban megizzadt a sajt, amit Béla reggel vásárolt a Rózsa boltban, ahol aznap a kávéját itta. Dél felé vette ki az ülésről, és Ani kertjében kezdett el ebédelni. Törte a sajtot, mert a bicskája elkallódott megint. Jó lett volna sniccer is, de az is elkallódott.

Előkerült viszont két mérőszalag.

– Kér hozzá tányért?

– Nem, köszönöm, babácska, megeszem papírból – szabadkozott Béla.

– Nem fog morzsázni?

– Nem.

– Így, törve szereti?

– Jó így is.

– Megint nincs meg a bicska?

– Megint.

– Kér kést?

– Nem, köszönöm, babácska, bekapom hamar törve – így építgette tovább Béla a csöndet. Szokatlan volt ez tőle, ilyenkor lehetett tudni, hogy vagy a NAV-tól kapott levelet, vagy a fia csinált megint kárt valahol, amit fizetni kell.

Ani várt.

Semmi nem derült ki.

– Milyen sajt? – próbálkozott Ani.

– Trappista. Szokott maga is venni?

– Nem. De ettem már törve – Ani fel akarta venni a beszélgetés fonalát, és Béla be is adta volna szívesen a derekát fonalgombolyításhoz, de biztos nagy összeg volt abban a fizetési felszólításban, így még fukarkodott a megszólalással.

– Hanem, hogyan törte maga a trappistát, ha nem vette? Vendégségben nem szoktak ilyet kínálni.

– Régen volt, még egyetemista koromban. Az egyik tanárom elvitt egy faluba, hogy majd jó szakmai gyakorlat lesz. Azt mondta, szexuális felvilágosítást tartsak, főleg a fogamzásgátlásról és a nemi betegségekről beszéljek. A faluban nem volt művház, meg semmi közösségi tér, ami ma divatos, így a templomba mentem, oda tűzték ki a gyülekezőt. Később tudtam meg, csak úgy hirdették meg, hogy szexről fogok beszélni, és aki ezt meghallgatja, abból a legjobb kurva meg strici lesz. Így összegyűlt vagy ötven ember. Tizennyolc év alattinak kellett lenni, ez volt a feltétel. Jöttek tizenkét éves kislányok, várakozás közben csecsemőjüket szoptatták.  Voltak fiúk tizenháromtól fölfelé, kurvák, stricik, meg mindenféle ember, akikre azt szoktuk mondani előítéletesen, gyanús alakok. Ordítottak, verekedtek, a késeiket pörgették. Fogalmam nem volt, mit csináljak. Ott volt még a helyi pap, a körzeti orvos, az asszisztens és a takarítónő, mint értelmiségiek, meg a tanárom az egyetemről. Huszonnégy éves voltam, ötven kiló, és nem tudtam, hogyan fogom a figyelmüket kivívni.

– Minek kóborolt ilyen helyekre, babácska?

– Mondom, szakmai gyakorlat.

– Miért nem oltott be egy iskolai osztályt?

– Ezt a szociális munkára is elszámolták.

– Olyan körülmények voltak?

– Igen. Felálltam az asztalra, és azt kiabáltam: „Mocskos kurvák! Rohadt stricik!” Erre páran felfigyeltek, elkezdtek beszólogatni. Aztán, amikor ismételtem, egyre többen figyeltek rám, és az öklüket rázták, meg a késükkel figuráztak. Amikor már így elnyertem a többség figyelmét, akkor tovább fűztem: „A tripperben meg az ótvar mocskában fogtok megrohadni, a farkatokat meg a pinátokat a gomba megeszi, akkora szemölcs nő rajta, mint egy karfiol, ha így folytatjátok. Akkor miből fogtok megélni?” Erre felfigyeltek, és beszéltem hozzájuk. Akkor már elő tudtam normálisan adni a mondókámat a menstruációról, nemi betegségekről, csiklóról, fogamzásgátlásról, abortuszról.   Másnap kellett volna menni a következő faluba, de a Kálmi, a tanárom, mondta, hogy nem mehetek tovább, előbb beszélnem kell valakivel. Elvitt hozzá reggel. Egy kétszobás vályogviskónál álltunk meg, előtte két ember beszélgetett. Vagy vitatkozott, nem tudtam eldönteni. Csak foszlányokat értettem, ilyesmit:

– Na, itt vagyok, a Dufla fia. Nem, Tupival nem fog beszélni, majd az ányósával, Erzsi néni – innen tudtam meg, hogy a másik szerzet nő. A férfi folytatta, váltogatva a tegezést a magázással:

– Az előbb, amit mondtam, én ahhoz tartom magam, és mindnyájan. És mondd meg anyádnak, hogy mi újság, és ahhoz tartsd magad. És amennyiben nem, én sajnos neked ennél jobbat nem tudok mondani. Megértetted. Te ottan, hogyan is van ez, na, hiába elvették tőled azt a százezret, rá se bassz! Felvesznek, na, tudod hova. Benyújtom a kezemet. Meg fogod kapni az özvegyi pézt. Én butaságot, tudod, nem fújok le. De én most megyek a kocsmába szódaér’. Anyámmal majd értelmesen beszéljél, igen vagy nem. A kisleánynak meg mondja meg, hogy gyöjjön haza. Nem lesz semmi baja! Gyöjjön vissza a Tupihoz!

– El van fertőzve – kiabálta közbe az öregasszony –, valami Bercitől. Vagy Berci mondta. Mit tudom én.

– Erzsi néni, Bercitől, vagy a Berci mondta?

– Milyen Berci?

– Maga mondta, hogy a Berci tehet róla.

– Én nem ismerek Bercit – lépett hátra az öregasszony, de tovább nem követtem, mert kiordított a házigazda, hogy bemehetünk.

Az első szoba konyhaként is szolgált. Az asztalon volt egy liter tescós tej, egy nagy, kerek trappista sajt, szennyes edények. Egy használt bugyi, harisnyanadrág, fél pár tűsarkú körömcipő, egy Dosztojevszkij-kötet, a Bőrgyógyászati és Venerológiai Szemle egy példánya, durván morzsásan és zsírfoltosan, meg egy kupac szakdolgozat. Kiderült, hogy a Kálmi itt lakik, ezzel a nővel. Ő volt a falu boszorkánya és uzsorása egyben. Hatvan körüli, sasorrú asszony volt, százötven centi, vagy annyi se.

– Az orvosok is szeretnek olvasni, ugye? – vetette közbe Béla.

– Igen, ha van idejük. Amúgy Dosztojevszkij apja katonaorvos volt.

– Szép hivatás, biztos sok emberen segített.

– Azt nem tudom, de később a dühödt parasztjai agyonverték, úgy halt meg. A regényt különben a boszorkány olvasta. Később kiderült, hogy kimagasló intelligenciájú nő, ha épp nincs rajta valami roham. Akkor éppen volt. Ahogy meglátta a tanáromat, elkezdett üvölteni. Aztán odarohant, és teljes erejéből pofon vágta a majd két méteres, száz kiló fölötti férfit. Utána az asztalról felkapta a nagy kést, és felé hajította. Kálmi takarékos mozdulattal, rutinosan elhajolt, de az asszony több kést is megtalált a házban, és Kálmi felé vagdosta. Én csak álltam, bokáig a holmikban, meg a felugráló bolhákban a hideg betonpadlón. Egyszer a nő abbahagyta, hogy a Kálmit késsel dobálja, és rám ordított:

– Te meg mi a redves faszért nem eszel? Miattad hozattam azt a sajtot!

Megszemléltem a trappistát, meg a kést, amit odahajított. Rengeteg kétes dolog halmozódott fel azon a késen. Kitéptem a kerek sajt fóliáját, a körmömmel megkezdtem. Darabokat törtem le kézzel, és megettem. Közben a tanárommal beszélgettünk, csak olyan általános dolgokról, hogy szeretem-e a sajtot, eszem-e húst, meg hogy étrenddel milyen sok betegség javítható. Egyszer az asszony rám ordított, hogy: „Jól van, na. Holnap mehetsz tovább!” Összeállt bennem, hogy vége a vendégségnek. Kisétáltunk.

– És nem félt, kicsi babám, hogy valami szájfájást vagy fosást kap?

– A sajt az egyik legbiztonságosabb élelmiszer, és csak saját kezemmel értem hozzá. Azért ittam rá probiotikumot. Inkább a bolháktól tartottam. A ruháimat egy szemeteszsákba kötöttem, és tetőtől-talpig leslagoltam magamat.

Béla hallgatott. A sajttal végzett, most egy tábla csokit eszegetett.

– Értem, kicsi babám.

– Mi történt? – futott neki újra Ani.

– Fiam barátnője terhes.

– Hány éves?

– Tizenöt.

– Nem a fia. A barátnője.

– Tizennyolc.

– Az akkor nem olyan óriási tragédia.

– De nem a fiamtól.

– Értem – bólintott Ani, majd beleivott a mézes tejbe, aminek a tetején vastagon úszott a vaj, de ez nem látszott, mert tejszínhabot is fújt rá.