Villan a július, a fény még
fényesebb, megáll a kép.

Mitől válik az ember hétköznapivá? Szembetűnő különbségeink miatt leszünk egyedivé, vagy hasonlóságainkban rejtőző eltérések adják páratlanságunkat? Szilágyi-Nagy Ildikó novelláskötete ezt a rést térképezi fel megszokottnak látszó, mégis egymástól nagymértékben eltérő szereplők történetein keresztül.

„a vizsgálódás nélküli élet nem embernek való élet”

(Platón: Szókratész védőbeszéde)

2015. augusztus 7.

A városok üszkösödött fekélyek a Föld testén. Hömpölyög a szennyes vízzel összekeveredett esővíz, a csatorna nem tudja elnyelni, és visszahányja. Ha nem aszfaltozna le az ember mindent, a talaj meginná a vizet.

Én azt nem értem, hogy egy nő, aki valószínűleg ADHD-s, minek megy hozzá egy intellektuális fejlődési zavaros ürgéhez! Az egyik folyton tesz-vesz, jönne-menne, a másiknak meg megalszik a sör a szájában. Nem illenek össze.

Szilágyi-Nagy Ildikóval többek közt önismeretről, erőszakmentességről, fiktív szerzőtársakról, szentről és profánról beszélgettünk – s persze megjelent és készülő műveiről.

Béla a kocsmában kizárólag kávét és körteízű cappyt ivott, mert évekkel ezelőtt lemondott az alkoholról. Csaknem negyvennégy éves koráig, ahogy maga mondta, „afféle iszákos kőműves volt”, de aztán érezte, hogy nem tesz jót neki. Egy év tisztaság után még utoljára berúgott egy decemberi születésnapon, de félúton hazafelé menet, a szántóföldek mellett eldőlt, és órákig feküdt a fagyos földön, mert senki nem járt arra, hiszen külterületen, tanyán lakott. Azóta tartja a kávé-cappy párost. És jó sok édességet eszik. Időnként megiszik egy alkoholmentes sört is, bodzásat.

Az első szoba konyhaként is szolgált. Az asztalon volt egy liter tescós tej, egy nagy, kerek trappista sajt, szennyes edények. Egy használt bugyi, harisnyanadrág, fél pár tűsarkú körömcipő, egy Dosztojevszkij-kötet, a Bőrgyógyászati és Venerológiai Szemle egy példánya, durván morzsásan és zsírfoltosan, meg egy kupac szakdolgozat. Kiderült, hogy a Kálmi itt lakik, ezzel a nővel. Ő volt a falu boszorkánya és uzsorása egyben. Hatvan körüli, sasorrú asszony volt, százötven centi, vagy annyi se.

A Petőfi Irodalmi Múzeumban Az év novellái című antológia bemutatójával, Misztrál-koncerttel és novellaíró-versennyel ünnepelték a Magyar Széppróza Napját. A kihirdetett győztes mellett valójában mindenki nyert: a közönség remek élményekkel lett gazdagabb.

Én vagyok a föld bolondja.
Milyen vérsivatag bennem!
Véresbronz lemezzel bevont
Serleg mélyén végleg ébren
alszik füsttelen tüzem.

"Egyes szereplők csupán kísérteteket látnak, mások egyenesen élőhalottakkal szeretkeznek, megint mások közt brutális verekedés tör ki, és végződik cafatokban lógó, véres húsdarabokkal, kitépett, levágott testrészekkel, ami akárhogyan is, de nem várt fordulat." – Lafferton Luca kritikája A bazsarózsás lampionról.

Nyáron mindig a szerelem
A vetkőzés
A fülledt éjszakák

A japán kísértethistória immár a magyar irodalomba is begyűrűzött, és egyből nászra kélt a lányregénnyel, pontosabban annak paródiájával. A regény hősei közül néhányan nem érik meg élve a végkifejletet, hanem érzelmes kísértetként bonyolítják tovább a cselekményt, és kicsit másképp viszik át fogukban tartva a szerelmet a túlsó partra, mint azt tájainkon megszoktuk. Véres darabokban.
Szilágyi-Nagy Ildikó, aki Emma Ovary néven már elbűvölő pimaszsággal megbotránkoztatott bennünket a Hatszor gyorsabban öl című regényében, ismét egy extravagáns regénnyel jelentkezik, melyben bravúrosan ötvöződik a humor, a horror, az erotika és a mélylélektan.

„Senki nem tudja, hogy miből él Marinescu Varvara olyan jól, hogy mindig otthon lehet, pontosabban mindenki mást vél tudni. Egyesek szerint fordító, mások szerint marketinges, egy harmadik tábor pedig arra esküszik, hogy Varvara orvos. A nő sosem helyesbít senkit, ha utalnak a foglalkozására, megkérdezni pedig nem akarják, mert a faluban nem szokás az egyenes beszéd.” – Szilágyi Nagy Ildikó regénye.

„Aznap, amikor két tanító néni összeverekedett a tanáriban, mert egyikük harminc forinttal több fizetést kapott, a férfi fölmondott, és megfogadta, hogy soha többé nem teszi be a lábát egy iskolába. Aztán engedményt tett az esti iskolások kedvéért, mert a faluból többen is jártak ide, akiket tisztelt azért, mert felnőttként tanulni akartak, csupán a tudás kedvéért.”