Stációk Wernickére

Persze nem volt olyan kulcsmomentum, ahol tényleg megfoghatnám, mi is történt, hogyan és miért. Csak sodródtam, meg a többi klisé, de nem akarok már terelni. Ha egyáltalán van esélyem kimászni ebből, akkor az ott kezdődik, hogy felelősséget vállalok. Azt hiszem.

A külső nyomást sem tagadhatom le azért. Ott volt. Azzal kezdődött. Anélkül nem indultam volna el. Nem én kerestem, ők találtak meg.

Kezdetben csak laza y-os ciszekkel toltam, mint mindenki a környezetemben. Senki sem szólt, hogy nem kéne, fel sem merült, hogy ez vezethet valahová. Mélyre. Rohadt mélyre. Bennem volt az igény, és adott volt a lehetőség. Sima ellazulás, semmi érzékelhető mellékhatás, másnap ugyanúgy kelsz fel. Szóval csak toltam simán. Évekkel később tűnt csak fel, hogy az egész egy leküzdhetetlen kényszerré vált. Ha csak egy nap kimaradt, már kényelmetlenül éreztem magamat, tovább meg nem is jutottam soha. Valószínűleg ezen a ponton kellett volna kiszállni, de persze én, zseniálisan, csak ekkor merültem el igazán.

XX. A cucc, amire ha egyszer rákattansz, nem tudsz leállni. Végtelenül aljas. Ösztradiol meg egy rakás más kemény szteroid koktélja, pheroid hormonokon keresztül érzed meg a hatást, és bumm, az egész vérkeringésedet leuralja a dopamin. Ebben a löttyben fő meg az agyad, te pedig csak tolod tovább bármi áron. Előbb csak nazálisan, majd orálisan, hogy igazán érezd, aztán nem állsz le addig, amíg koitálisan nem jutsz hozzá. Az a pont már rég túl van a verbalitáson. Ott már csak állat vagy.

Pár éve egyszer még láttam a felszínt. Egyre voltam rákapva, lekapcsolták a forrásomat, és ekkor bekattant, hogy most kéne kiszállni. Hónapokig depriváltam magamat, semmi XX, de valamivel csak ki kellett bekkelnem. Ekkor akadtam rá a Q-kra, avagy a szivárványos cuccokra. Ezzel csak az volt a gond, hogy megadta a nyers illúzióját annak, hogy kontrollban vagyok. Tisztán verbális, elsőre nem is látszik különbözni a cisz-cuccoktól, de van benne egy plusz lazaság, nem kell egyes témákhoz tartanod magadat, nem kell erőltetned a focit, a kocsikat meg az ilyen poshadt semmiségeket. Csak mehet a bármi, persze néha belefutsz egy-egy SJW-be, ami ott szed szét helyben, akármit csinálsz. Nem érdemes azzal áltatni magadat, hogy tudod kezelni, mert senki sem tudja, pont ugyanaz, mint a cisz klasszikus 88-as vonala, kivéve, hogy ez echte téged akar bedarálni mindenekelőtt.

És ez még mindig csak a csali. Megunod. Nyilván megunod. Kellenek az alternatívák. Az NT-kből egy pár év után már semmit nem érzel. Rájuk sem tudsz koncentrálni. Aztán persze belenyúlsz a zsákba, és, ha szerencséd van, sima ASD-t húzol ki. A spektrumos cuccokkal el lehet lenni egy darabig, megkapod a mélység érzetét, a mellékhatások kiszámíthatóak, csak az adagolásra kell odafigyelni.

Ja igen. A kiszerelések. Az NT-k tendálnak a 100-hoz, ezért olyan elviselhetetlenek hosszútávon, 100 alatt meg lényegében már nincs hatásfok. Akkor inkább tolj valami kaninidát, van, akinek bejön, tökre meg is értem, de nekem a verbális rész görcsösen fontos. 110-nél kezdesz el érezni valamit, de az percek alatt ki is ürül. A 120-at sokan bírják, de részemről pont ezért a legproblémásabb zóna, mivel tele van vele a piac, ez az etalon, ennek kéne lennie a jó cuccnak, de valójában nincs semmi mélység, csak ipari szeméttel felütött kamu, pár óra alatt kimerülő panelek. Nekem 130 felett kezdődik a játék − csak ha figyeltél, ez már sose jön NT-ben… valami ára mindig van, és ne verd magad az illúzióba, hogy a spektrumos cuccok dominálnák a piacot. BPD, NPD, ASPD, DPD. Ezek az igazán kemények. Lehet játszani, csak általában jár érte a lábujj-cédula, és azt sem mondhatod, hogy az élet nem volt fair. A te döntésed.

Nyilván nem írnám, ha nem mentem volna bele én is. BPD. Több mint hat év. És persze nem szálltam ki. Vagy féltucat különböző cuccot tolok helyette, köztük (alighanem veszélyesen sok) NPD-t, de évek óta most először tényleg van a kezemben némi kontroll. Felismertem, tudom, mi a probléma, és legfőképp elismerem, hogy belőlem fakad, nekem kell megváltozni, nekem kell leküzdeni. Ha egyszer lesz egy tiszta pillanat, végre talán ráveszem magam, és kiköltözöm az erdőbe, lekattanok végre teljesen erről a nyomorult hominida függésről.

[A szöveg a szociális interakciókról szól. A rövidítések mentális betegségeket és más embertípusokat leíró paramétereket fednek.]