„Vitézek, mi lehet ez széles föld felett szebb dolog az végeknél?” – énekli meg Balassi Bálint szívhez szólóan a végek dicséretét. A végek csendje, reneszánsz lobogása, zöld mitológiája, a kibontott hajjal, vágtázó lovakon életörömtől duzzadó fiatal vitézek száguldása azonban csupán csak egy szemszög. A végek, a perem sokkal bonyolultabb képlet.  Fenyegetettség, magány, be-becsapó ellenség, véres csaták, s az a tudat, hogy innen nem lehet meghátrálni, te vagy a hátországok nyugalmának biztosítéka, az utánpótlás és felmentő seregek nélküli határ. Ez így van minden határon, minden peremen. Nevezzük ezt hazának, nevezzük ezt Erdélynek, vagy csupán művészetnek.

Előadásomban két erdélyi képzőművész példáján mutatom be a végek realitását, sajátosságát. Elsőként a textilszövés egyik legjelentősebb alakjáról, Gazdáné Olosz Elláról essék szó. Olosz Ella Brassó mellett, egy kis faluban született, s életét Kovásznán, a legkeletibb magyar városban élte le. Innen utazott még keletebbre, hátizsákkal a vállán, és sajátította el azokat a rendkívüli szövési és anyagfestési technikákat, amelyekkel egyedülálló művészetét létrehozta, amely hagyomány és újítás szintézise.

1. kép: A ballada, 1969

A tömbszerű formában egy nőt láthatunk, akit a környezet természetellenesen megtör. Lábánál talán egy gyermek feje, akit védeni akar, de a pólya inkább fehér doboz, jelezve kötelező útját a korai halálhoz. Mivel ez a mű az abortuszellenes kampány idején keletkezett, egyfajta politikai tüntetés is a női kiszolgáltatottság ellen. A gyapjúszőttes színvilága is ezt a tragikus hangot szólaltatja meg.

2. kép: Csángó virrasztó, 1968

Hasonló modorban készült a Csángó virrasztó a prágai tavasz reménye és bukása évében. Ugyanazon négyzetekbe préselt női alak látható a széken, felette kék és barna szellemalak, hold és csillag. A szellemek reményt és veszélyt sugallnak, védőn hajolnak a virrasztó fölé, mint a hold, de fenyegetnek, mint a rendőregyenruha-színű éjszellem. A közelebbi, a felette lebegő holdszellem csak a remény, hogy túlélhetjük.

3. kép: Kísérleti szőnyeg, 1975

Ez a mű az anyagokkal való bátor kísérletezés egyik csúcsa. Olosz Ella a gyermekei vágta fűzfavesszőket építette be a szőnyegekbe. A sárgák, barnák összhatásából, a gyűrődések, ráncok, hézagok játékából a közösség, a székely magyarság új sorstragédiái is elővillannak.

1970 után némi javulás állt be az erdélyi viszonyokban, és, miután elutasították Olosz Ella férje, Gazda József egyik útlevélkérelmét – saját költségen megvalósítandó múzeumlátogató utazásra kért engedélyt kettejüknek, jelezve, hogy négy gyermeket hagynak itthon, és eszük ágában sem áll kivándorolni –, a legnagyobb megdöbbenésükre engedélyeztek egy hátizsákos párizsi utat, majd 1979-ig Törökországba, Szíriába, Egyiptomba, Irakba, Iránba, Pakisztánba, Afganisztánba, Türkmenisztánba, Üzbegisztánba jutottak el. Afganisztáni útjuk során megismerték a gerillaháborús Keletet: belefutnak a háborúba, a szovjetek bevonulásába. Ezek az utak nagy változást hoznak a művésznő életében, hiszen az ikatnak nevezett keleti szövőtechnika nemcsak témáira hat, hanem technikájában is átalakítja Gazdáné Olosz Ella textilművészetét. Az ikat-technikánál egy szándékosan nem homogén módon előfestett fonalköteggel szőnek; ha ezeket a fonatokat gondosan eltérő intenzitású festékesedényekbe mártják, majd szárítás után egybeszövik, akkor igen tudatosan hihetetlenül lágy átmeneteket hozhat létre a textilművész.

4. kép: Gazdáné Olosz Ella számításai, színvázlatai az ikat-technikához

5. kép: Kelet (triptichon), 1980

E technika révén, amelyet Olosz Ella sajátosan átalakított – az ázsiai láncfonal-felvető, az övé beverő szál-ikat –, képei sejtelmessé, rejtélyessé váltak, amit csak növel az ábrázolások újszerűsége. A csadoros nők és a kappadókiai cukorsüvegforma sziklák a többszörös magány érzetét sugallják, miközben a háttérben az utak keresztüllebegnek-hullámzanak a felületen. Nincs is más, csak öt fehér s öt fekete vagy kővé csiszolt lény ezen a triptichonon, amely a művésznő egyik monumentális szőnyege, s ma Kovásznán látható a helyi múzeumban.

6. kép: Kőrösi Csoma emlékére, 1984.

Szintén keleti téma a Kovásznával szomszédos faluban született Kőrösi Csoma Sándor alakja. Születésének 200. évfordulójára, 1984. április 4-ére készült el a nagy mű, hároméves töprengés és próbálkozás után. E három év alatt számtalan színvázlat, majd a töprengést leíró kézirat készült. A mű Kőrösi Csomát egy út kezdete szimbólumának fogja fel, ezért fehér, mint a kezdet.  Az út vége egy buddhista szimbólum, a csintanámi, hiszen tudjuk, később Kőrösi Csomát mint bódhiszattvát tisztelték, egyetlen európaiként. A két szimbólum közt a lehetséges utak sokasága látható ikat-technikával, ami az utakat egymásra rétegzett hegyláncokká is varázsolja a Himalája jelképeként. A művész azt is érzékeltetni kívánja, hogy Kőrösi Csoma célja nem a buddhista iratok európai megismertetése volt, hanem a magyar múlt ázsiai gyökereit kereste, így hát az útjelek kezdete fölé egy csodaszarvas-motívumot festett (zöldhalompusztai, visszafelé néző szkíta aranyszarvast), amely Nyugat felé néz, a szülőföld felé.  Kőrösi kontúrja egy dobozban elkülönítve ugyanazon baljós (rendőregyenruha-) kékben látható, mint a csángó képen – ez az akkori helyzetre utal. A művész jó jósnak bizonyult. Az ünnepnapon rendőrautók százai lepték el a környéket, gumibottal akadályozva a magyarok gyülekezését, feltételezett tüntetését.

A kép külön rejtélye, hogy oldalt, függőlegesen rovásírásos szöveg olvasható, amelyet Friedrich Klára próbált megfejteni.

7. kép: A szőnyegkép rovásai (Friedrich Klára: „Mély titkú rovással”. Szakács Gábor Kiadó, Budapest, 2017, 59–61.)

A latin betűs értelmezés: KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR, majd függőlegesen írva: EMLÉKÉRE. A jobb felső sarokban: G. O. E. = Gazdáné Olosz Ella. A bal oldali alsó sarokban látható négy jelet – I(P)V.4 – Friedrich nem tudta pontosan értelmezni. Véleménye szerint egy évszám lehet arab írásjegyekkel: 1974 vagy 1914. Csakhogy a kép 1984-ben készült, így ezek a számok semmit sem jelentenek.

Saját megoldásunk abból indul ki, hogy egy megemlékezési ciklusra utal a művész, amely 1784. április 4-én kezdődött (ekkor született Kőrösi Csoma), és a szőnyegkép elkészülte, 1984. április 4-e remélhetőleg az alkotó reményei szerint csak kezdete a következő megemlékezéseknek, amelyeket valamennyi év április 4-én terveznek megtartani. A jelek római (latin) betűk és számjegyek (3 darab), azonkívül egy arab 4-es.  Vagyis a hagyományos IV. 4. formula, ahol az I és fordított V közé beékelve e másként fordított P jel áll.  Nem kell nagy fantázia kitalálni, hogy a P = praesens (latin), present (román), jelen, avagy P = permanent (latin), tartós, örök. A kettő együtt most és mindörökké. Fogadalom ez Kőrösi Csoma Sándor állandó megünneplésére e helyen.  De miért van a szövegben a jelek sorrendje megkeverve, s miért van két jel is megfordítva? Ha úgy tetszik, tükörben – Leonardo óta a művészek kedvelt kódjában. Miért szerepel itt egy félig arab, félig latin titkosítása annak: Csoma-megemlékezéseket fognak tartani? Nos, azért, mert a történelem fintoraként április 4-e az adott korban (1984-et írunk) Magyarország hivatalos államünnepe is. A román hatóságok rettegtek e két dátum egybeesésétől, hiszen a Kőrösi Csoma-rendezvények a magyarság anyaországhoz tartozásának legfontosabb ünnepeivé válhatnak, ezért csak 1989 után nyílt mód a megemlékezéseket megtartani. Az elsőkön még Ella is részt vett, Gazda József pedig felesége halála óta is megtartja őket minden évben.

A Leonardo-kódról szól Gazdáné Olosz Ella egyik kedves ikatja:

8. kép: Convex-Concav, 1982

A tükörszimmetria-elv első tökéletes megvalósulása: a fönt és a lent, a jobb és a bal, a domború és a homorú úgy van jelen, hogy alapjában minden egysíkú, egy színskálájú, mint a lét.  Barnásszürke, amely elmerül a rendőrkékben. Mivel nem szerepelnek rajta felismerhető magyar motívumok, e szőnyegképet először Bukarestben állították ki a központi kiállítóteremben, a Dalles főhelyén. Ennek jegyében fel is vették Ellát a képzőművész-szövetség tagjának, ám felvételét utólag a központi vezetőség nem hagyta jóvá. Mint megállapították, a művész nem jogosult a tagságra, mivel „nem párttag”. A Convex-Concav bosszúja lett az I(P)V.4 titkos üzenete.

9. kép: Életkorok, 1987

E stílus egyik csúcsa a színek kontrasztjaival és szimmetriáival játszó bámulatos sorozat, az Életkorok, mely hétsoros regiszterben, a színek ikatos harmóniáival és átmeneteivel érzékelteti az emberi lét négyes osztatát: I. Kibontakozás, II. Kiteljesedés, III. Megállapodás, IV. Elmúlás.

A férj, Gazda József művészettörténész e négyes alapján írta meg feleségéről monográfiáját, időben azonosítva az egyes pályaszakaszokat: I. 1937–1970; II. 1970–1982; III. 1982–1991; IV. 1991–1992 (Gazda József: Gazdáné Olosz Ella, 2013)

A frontvonalban álló művésznő feltűnt Bukarestben a magyarságot szemmel tartóknak. A házaspár nem kap többé útlevelet külföldre, betiltják az Olosz Ella szervezte művésztáborokat, lehallgatót szerelnek a telefonjukba, ismeretlen alakok kószálnak a házuk körül. Fiuk Temesváron Tőkés László csapatába kerül, ki akarják zárni minden felsőfokú intézményből, majd a szószék mellől vonszolják a börtönbe, s ott is végezte volna, ha nem tör ki és győz a forradalom.

10. kép: Temesvár ’89, 1990

Ella még megélte a forradalmi napok vívmányainak fokozatos összeomlását, Marosvásárhely véres márciusát, Bukarest bányászjárásait, amikor felbérelt bányászcsapatokkal verték szét az egyetemet és a demokráciáért tüntetőket –

ezt jelzi is egy ikatján (Tetemre hívás, 1992). Röviddel 1993. február 7-én bekövetkező halála előtt még egy rendhagyó szintézissel összegezte életét és munkáságát.

11. kép: A történelem kútja, 1992

A Szent László király emlékét idéző mű messze túlmutat önmagán. Filozófia, életfilozófia, létprogram. A történelem csekély átmérőjű kútja csak azokat a köveket fogadja be a reá hullók közül, amelyek pontosan eltalálják a nyílását. A képen egy kő a kút alján látható, kettő mellé megy, s közülük egyik olyan nagy, hogy örökre eldugaszolja e kutat, ha száját eléri. A kövek és a kutak dialektikája az emberi sorsok dialektikája. Egyes kövek elvesznek nyomtalan a kútjaikban, mások új kutak születését kényszerítik ki. Olosz Ella a maga ikatjaival ilyen új kutat hozott létre, miközben ott védte Erdély keleti határain a magyar peremet.

A másik művész, akit előadásunk bemutat, Jecza Péter. A szomszédos Sepsiszentgyörgyön született 1939-ben, de egyetemi évei után Temesvárt tette meg alkotókedve városának. Művészeti nyersanyaga előbb a fa, majd a fém, főként a bronz. Ebből alkotta meg híres sorozatait, a monászokat, és számtalan, geometrikus formát kipróbáló művét.

Faszobrászként kezdte pályáját, s nagy sikert aratott Kiáltás című szobrával, amelyet egy ágas-bogas tiszafarönkből alkotott meg. A törzset átfúrta, a hengeres átfúrt részeket lemezek sorára csiszolta – mint gégében a hangszalagok –, majd az ágakon kezeket formált, hosszú ujjakkal.  Az anatómiai részletekig realista karokat aztán egy napon „könyökből”, „csuklóból” lefűrészelte, s e pillanattól csak absztraktabb műveit őrizte meg temesvári műhelyében. Anyagot is váltott: új szobrait bronzból öntötte ki, ami lehetőséget adott mind a tömör formák, mind a vékony szalagos, húros, áttört szerkezetek együtt szerepeltetésére.

12. kép: Akusztika, 1968

13. kép: Kitörés, 1968

14. kép: Szárnyalás, 1968

15. kép: Az egység dinamikája, 1969

16. kép: Phoenix II., 1970

A húros, átlyuggatott szerkezeti elemek mind a gége hangszálainak motívumából keletkeztek, s néma kiáltásokat szimbolizálnak. A makacs újjászületési vágy, amelyet a főnixmadár mítosza fejez ki, egy másik forma nyitánya is: a szárny és a hajlékony ív átvezet az új korszak felé, amikor is az önerőből repülés motívuma válik meghatározóvá. Ez nem véletlen. Jecza Péter a rajztanárképző főiskola tanára lesz, beválasztják a képzőművészeti szövetség elnökségébe is, hullanak a hazai és nemzetközi díjak, meghívások, állami rendelések. A másik változatban a főnix egyik hanyatló szárnyából alakul ki a győztes szárny – így emelkedik a siker a sikertelenségből.

17. kép: Phoenix I., 1970

18. kép: Győzelem, 1972

19. kép: Niké, 1978

20. kép: Poézis, 1979

Ezen általános sorozatokkal párhuzamosan futnak egyéni szobrai a párokról, a kettős természetrajzáról, örömeiről.

21. kép: Pár,1967

22. kép: Meditáció, 1970

23. kép: Közeledés, 1973

24. kép: Egyesülés II., 1971

25. kép. Tánc II., 1973

26. kép: Genézis, 1972

Ezek az alkotások zömmel nyugati gyűjtőkhöz kerülnek, ami nagy anyagi biztonságot nyújt Jecza életéhez, nem kényszerül megélhetési gondok miatt a rendszer kiszolgálói közé beállni. Nagy tudósok, művészek, sőt a románnak titulált lázadó parasztvezér, Dózsa György emlékszobrát készítheti el,  de még a Trianon után Románia földjére került nemzetközi hírű magyarokról – Bartók Béláról vagy Kőrösi Csoma Sándorról – is alkothat kiváló köztéri szobrokat, ha nincsenek rajtuk magyar nemzeti jegyek, hiszen akkor  ezek a hírességek a kor propagandája szerint a román nemzeti szocializmus bekebelező védőernyője alá kerülhettek mint „hazánk toleráns földjén született magyarul beszélő románok”. Jecza Péter kihasználta a temesvári román vezetés nagyobb nyitottságát, így külföldi támogatásokból magyar és német katolikus templomok modern belső szobrait is megalkothatta.

A hetvenes évek végén Temesvár felett is gyülekeztek a sötét fellegek, erősödött a nyomás, nehezebb lett az élet. Jecza Péter Dante felé fordult, s külföldi fesztiválokon Dante poklának ábrázolásait vonultatta fel. Azt a poklot, amelyben Románia mindennapjai zajlottak. Sorban állás, beteljesületlen álmok húsról és szalámiról, általános nincstelenség... Bezárkózás a négy fal közé, a betonkockába, ahol csak a tévé szól a maga propagandaműsorával, de az is egyre kevesebbet, mert az árammal takarékoskodni kell.

27. kép: Dante pokla I., 1978

Jecza Pétert figyelmeztették barátai, hogy hiába kapott aranyérmet az olasz köztársasági elnöktől (1979), a cenzorok elől ez sem fedheti el hosszan a művei mögött meghúzódó gondolatot: meg kellett hát indokolnia, miért hasonlítanak bronzkockái annyira a tömegek lakta betonkockákhoz. Az idealista Platón helyett (vagy azzal együtt) így jelenik meg Jeczánál Leibnitz filozófiája és a monádok vagy monászok. Leibnitz 1710-ben írta meg a filozófiatörténet által korszakosnak tartott Monadológia című művét. A monászok Leibnitznél oszthatatlan alapformák, ezekből épül fel a világegyetem.  Jecza Péter a módszeresen tanulmányozni kezdte e formát, azzal lépve túl filozófus elődjén, hogy nála nemcsak a kocka lett monász, hanem annak különféle átfúrt, átvágott, változatai is.

28. kép: Monád I., 1978

29. kép: Fúzió, 1988

Ezzel nem szakadt el a valóságtól. Jecza Péter világosan jelezte, hogy az egymásra halmozott kockák mélyén lapul a hasadóanyag, s ha elegendő kockát halmozunk fel, az egész halom lángra gyúl a maga szubatomikus módján. Az atommáglya beindul, s akkor hamarosan a kockák világának diktátori rendjét elsöpri a láva. Mert a közösség meleget akar, fényt akar, emberi életet, mindazt, amit e diktatúra nem engedélyez számára.

Temesvár forradalma ott lobog ezekben a monászokban, éppúgy, mint Olosz Ella ikat-celláiban. A diktatúra kivezényelte olténiai ejtőernyősök sortüze emberek százait ölte halomra. A halottakat teherautókkal vitték el, hogy ne lehessen azonosítani őket, s egy alkalmi máglyán lettek porrá. Ezt a pillanatot örökítette meg Jecza Péter 1998-as emlékműve.

30. kép: Temesvár 1989, emlékmű (hátoldal), 1998,

A forradalom után Jecza azon dolgozott, hogyan teremtheti meg a monászformákban a sokféleség kapcsolatát, hogyan alakítható a kerítésmonász egymás felé nyújtott karokká.

31. kép: A kerítés, 1988

32. kép: Gömb és kocka, 1997

33. kép: Elemi formák, 1998

Élete végére mind Jecza Péter, mind Gazdáné Olosz Ella megteremtette saját magánmúzeumát, ahol nyomon követhetők az alkotói pálya kitörési kísérletei, akárcsak a kidolgozott eredeti út, amely a művészet végvárává teszi Kovásznát és Temesvárt is. Mindkét művész úgy eredeti és senkivel össze nem mérhető, hogy egyszerre nemzeti, ősi és egyetemes. Művészetükben a zárt és a nyitott, az absztrakt és a mély biológiai motívumai szervesen találkoznak.

Életük az emberi sorsvállalás példaképe.  Egy olyan világban élték le idejük javát, amikor sok művész vállalta fel különféle önmentegetésekkel a szolgalelkűség bűnét, és állt be kényszerből a diktátor propagandistájának. Ők ketten kikerülték ezeket az erkölcsi buktatókat is. Harcuk és kiállásuk a végvári vitézek igaz története. Úgy éltek, azzal a tudattal, hogy sorsuk jégpáncéling, jéglovon őrködés, s tették ezt némán, hogy észre se vegye őt a lopakodó ellenség – mert ők nemcsak a jelent, hanem a jövőt is védték.

1989-ben az ő példájuk és hitük is segítette a fiatalokat. Temesvár forradalma ott volt a műveikben, ott volt akkor is, ha tudták, hogy minden győzelmük csak időleges. Ők nemcsak túlélni akartak, hanem teljes életet élni, akkor is, ha senki sem jósolhatta meg, mi jő az újabb hófúvás után. Mert a peremről jöttek, s a peremen lettek hősök.

*

Mandics György előadása a Magyar Művészeti Akadémia „Mind magyarok vagyunk!” – Egység a sokféleségben" című konferenciáján hangzott el 2021. november 23-án. A fenti szöveg az előadás lejegyzett és szerkesztett változata.

-----------------------------------------------------

Források:

Gazda József, Kopacz Attila: Gazdáné Olosz Ella. Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület, Kovászna, 2013.

Gazdáné Olosz Ella: A kézimunkázók könyve, Kriterion, Bukarest, 1976.

Gazda József: Erdély művészetéért, Kovászna, 2017–2019.

Friedrich Klára: „Mély titkú rovással”, Szakács Gábor Kiadó, Budapest, 2017, 59–61.

Jecza Petru: Uniunea Artistilor Plastici R. S. Romania, 1977 / Verband Bildender Künstler R. S. Rumänien,1977 (román–német kétnyelvű kiadás). Jecza Péter, Szekernyés János bevezetőjével, Kriterion, Bukarest, 1981.

Mandics György: A Monászokról, in: Igaz Szó,1984, április, 364.

Sorina Jecza-Ianovici: Peter Jecza. 100 de forme plastice,1963–1993. Timisoara, 1994 (100, formatípusok szerint csoportosított alkotás fotója, más adatok nélkül).

Sorina Jecza-Ianovici: Peter Jecza. Dinamis Print, Timisoara,1998 (angolul).

 

Külön köszönet illeti Záhonyi Andrást, aki a tanulmány képanyagának szerkesztőjeként a fotókat rendelkezésünkre bocsátotta.