Kimaradt megálló; Csütörtök az Örökhétfőben – két novella

Kimaradt megálló

Már késő, észrevett. Leszállni, beljebb sodródni a tömeggel már nem tudok. Az ajtók záródnak. Jónapot, tanár úr, kiabálja túl a pénteki csúcsforgalmat a vezetőfülkéből. Mellettem egy sokdioptriás néni végigmér.  A cipőm kopott, de állva nem látszik, hogy a jobb sarkánál elengedte a ragasztó, enyhén klaffog járás közben. Az egyik kabátzsebemből fehér cérna lóg, gyorsan letépem. Hajamat két hete nem mostam, amióta elzárták a melegvizet, de copfban nem feltűnő. Nem ismer meg? – néz ki a fülkéből a buszvezető egy piros lámpánál. Dehogynem, felelem, hát lehet téged nem megismerni? Zagyva Gé az, a matekzseni, az utolsó osztályomból. Úgy meghízott, hogy alig fér el a kormány mögött. Utoljára a covid előtt, a körtéri Unicredit bankban találkoztunk, ügyintézőként segített nekem kölcsönt felvenni. Állítólag ivott, azért rúgták ki. Megfúrtak, újságolja, kellett a hely a polgármester fiának. A kurva anyádat, üvölti, és hosszan megnyomja a dudát. Elnézést, tanár úr, vált vissza pianóba, sok a köcsög. Magyarból soha nem brillírozott, de hatodikban kerületi versenyt nyert matekból.

Itt dolgozik még? – mutat a Villányi úti gimnázium felé. Mondjam el neki, hogy kirúgtak, mert nem voltam hajlandó beoltatni magam? Még meglincsel a tömeg, itt helyben. Már nem, váltottam, érje be ennyivel. A férje farkát rángassa, kiskezicsókolom, ne a kormányt! A néni mellettem felszisszen. Meg vannak ezek vadulva, tanár úr, és ez megy minden pénteken, panaszkodik Gé. Egyre több, kétségbeesetten kapaszkodó utas pillant a fülke irányába. Az arcokon rosszallás és félelem. Gé időnként hirtelen megindul, aztán vadul fékez, ilyenkor néhányan elveszítik az egyensúlyukat, de szerencsére a kapaszkodó megtartja őket. Veríték lepi el a homlokomat, remélem, a Móricz Zsigmond körtérig eljutunk baleset nélkül.

Tudja, ki vitte közülünk a legtöbbre? – néz egy pillanatra a szemembe. A Váradi Elek. Homlokomon gyorsan kihűl az izzadtság, mint ereimben a vér. Váradival, aki végigbukdácsolta a gimnáziumot, alig egy órája találkoztam állásügyben, a Grinzingi Borozóban. Takarítócége van, lúzereket alkalmaz éhbérért, kiabál Gé, miközben nagy lendülettel sávot vált. Az utasok közül néhányan, engedve a centripetális erőnek, a másik irányba dőlnek. Olyan verdája van, amilyen nekünk sose lesz, teszi hozzá kínosan nevetve. Elszégyellem magam. Nem gondoltam, hogy az 1.300 forintos órabér lúzerség. Kiszámoltam, nagyjából ennyi volt az utolsó osztályfőnöki fizetésem.

Velőtrázó csörömpöléssel áll meg előttünk a villamos. Beáll a kocsisor, nem sokkal a körtér előtt. Itt nem mész át, komám, áll szorosan a villamos mögé Gé. Egy BMW-s folyamatosan nyomja a dudát, nem tud balra fordulni a busztól. Dudálj csak, gyökér, szakadt volna a fejed anyádba. Az utasok döbbenten összenéznek, odébbhúzódnak a vezetőfülkétől. Lehajtom a fejemet. Vajon mit szólna ehhez Gé édesanyja, a szürke és sovány bérszámfejtő, aki mindig olyan hallgatagon ült a terem sarkában a szülői értekezleten?

Csak egyszer nyerjek a lottón, itthagyom ezt az egész szart, morogja Gé. Ahogy kikerüljük a villamost, hirtelen szabaddá válik az út.  Száguld tovább, nem áll meg a Móricz Zsigmond körtéren. Az utasok egymás közt morgolódnak, de nem mernek szólni. Csak én jegyzem meg halkan, hogy itt szerettem volna leszállni. Gé mintha nem is hallaná. Sápadtan veri vissza az utcalámpák fényét a Feneketlen tó. Távoli díszletként a Szent Imre templom keresztje csillog. Mindig ugyanazokkal a számokkal játszom, egyszer csak bejön. Hirtelen könny futja el a szemét. Az ajtóhoz állok, látványosan jelzek, nehogy a következő megállót is kihagyja. A barátnőm halálának dátumát játszom meg.

A Kosztolányi Dezső téren méltatlankodva szállnak le az utasok. Alighanem sokan azok közül is, akik eredetileg tovább mentek volna. Gével halkan elbúcsúzunk, nem nézünk egymás szemébe. Nagyot szippantok a friss, késő őszi levegőből. A busz felhördül, és merész kanyarral eltűnik a házak között. A megállóban néhányan felháborodva megbeszélik az esetet. Ezeknél nincs alkalmassági vizsgálat? – kérdezi egy középkorú férfi. Borzasztó, jelenteni kéne a BKV-nál, javasolja a sokdioptriás néni. Elindulok vissza, a körtér felé. Lassan elnyeli hangjukat a forgalom zaja. Csak levált cipősarkam klaffogását hallom egyre élesebben.

Csütörtök az Örökhétfőben

Feri bácsi idős korára megszokta Kuharszki hímlőhegektől barázdált ábrázatát, nyúlszájára kikönyöklő lapátfogait, sőt, időnként kifejezetten szépnek látta őt. Gyermeteg példabeszédeiben kezdte felfedezni a bölcsesség magvait, különös szokásaiban, a falon mászásban és a könyvevésben a teremtő szellem gyengéd szarkazmusát. Elvégre nem mindenki rendelkezik hús-vér őrangyallal, az ilyesmit meg kell becsülni.

Egy csütörtöki napon levitte a térre és odataszigálta régi kudarcai színhelyéhez, a sakkozók kőasztalaihoz. A következő játszma az enyém, kurjantotta el magát, mire a tér kibicei és önjelölt nagymesterei ugratni kezdték: megjött a nyugdíjad, Ferikém, sok a fölösleges pénzed? Feri bácsi dölyfösen kihúzta magát: fölösleges pénzem nincsen, viszont van egy nagybátyám Nashville-ből, mutatott Kuharszkira, sakkbajnok. Végigverte Amerikát, és most unalmában átruccant az óvilágba, hátha akad itt valaki, akit legalább élvezettel tángálhat el.

Erre aztán az egész tér harsogó nevetésben tört ki, rázkódtak a sörhasak, csak Harkányi ült rezzenéstelen arccal az egyik asztal mögött, mint sértett király a trónusán. Ötezer, morogta a tér bajnoka, aki állítólag levelezésben állt a nagy Szpaszkijjal, és arcán a szellemóriásokra jellemző kopár komorság honolt.

Ezúttal azonban hiába alkalmazta a híres Anderssen-megnyitást, az őrangyal négy lépésben mattolta. A gyalog, amellyel utoljára lépni készült, megállt a levegőben, amikor Feri bácsi nagylelkűen meghívta az egész társaságot az Örökhétfőbe.

Gyalu, a taxis, aki egész nap a környéken flangált, percekkel az érkezésük előtt vitte a hírt a kocsmába. Már csak ez a vén buzi hiányzott, nyögte a pultnál Kibédy, a karakterszínész, mert osztotta többek vélekedését Feri bácsi és Kuharszki titokzatos viszonyával kapcsolatban. Mások hittek a floridai nagybácsi történetében, néhányan azonban tudni vélték, hogy Kuharszki nem más, mint Feri bácsi őrangyala. Megint mások egy homályos örökbefogadási ügyet emlegettek, mely révén az öreg jelentős vagyonra tett szert.

Ez utóbbi elképzelést támasztotta alá az az éjszakába nyúló tivornya is, mely aznap este vette kezdetét. Lucullusi bőséggel ömlött a Kőbányai, a kannásbor meg a lófosató nevű házipálinka, dalra fakasztva az eképpen megolajozott, örökszáraz torkokat. Éjféltájban, amikor a hangulat a tetőfokára hágott, valaki megjegyezte, hogy egy félmosolyt látott átsuhanni Morgó úr, a tulajdonos arcán, miközben a speciális célra tartott itallapot vitte ki Kuharszkinak, aki éppen haszid angyalmesékkel szórakoztatta spontán asztaltársaságát. Az  őrangyal bele se nézett, összegyűrte az itallapot, majd bekapta, és szinte rágás nélkül lenyelte. Aztán folytatta az imént félbeszakított történetét, mintha mi sem történt volna.

Egyébként repülni is tud, jegyezte meg Egyébként Sanyi. A tér bajnokának több se kellett: miután fejét megrázva elhessegette Egyébként Sanyi enyészetes szájszagát, fizetett neki két deci bort, és valamit a fülébe súgott. Feri bácsi eközben éppen azt énekelte, hogy „angyalom, galambom, szeretem a bort”.

A galérián, ahová Harkányi és Egyébként Sanyi felcipelték Kuharszkit, ekkor már csak egy szerelmes pár turbékolt, akiket udvariasan megkértek, hogy fáradjanak át egy másik asztalhoz. Harkányi ezután szélesre tárta az ablakot, majd egy „most repülj, bazmeg” kiáltással kilökte az illuminált őrangyalt.

Kuharszki egyetlen szárnycsapás nélkül, fejjel a betonba csapódott. Testéből vér helyett víz folyt, tócsát képezve a moccanatlan, szürke halom körül. A tócsából vékony erecskék folydogáltak a csatornarács felé.

Először kétségbeesett tanácstalanság moraja söpört végig az Örökhétfőn, majd pánikszerű kiabálás támadt. Néhányan, kihasználva a zűrzavart, fizetés nélkül leléptek. Hamarosan egy sziréna is belehasított az éjszakába.

Feri bácsi a fájdalomtól és a rengeteg alkoholtól félig aléltan zuhant az élettelen testre.

− A kurva anyádat, becsaptál, Kuharszki! Most miből fizetem a számlát? − zokogta, majd egy szárnysuhanásnyi pillanatra elhallgatott, talán, mert eszébe jutott, hogy életében először tegezte az őrangyalát.