Technika

Még kiscsaj voltam, mikor az utcára kerültem. Este pályaudvarokon horpasztottam, reggel meg valamelyik járda szélén üldögéltem egy tejfölöspohárral meg egy kartonpapírral, amire az volt írva, hogy adjanak pénzt. Legtöbben levegőnek néztek, mások bedobtak egy tízest, és volt, aki megállt osztani az észt, hogy ilyen fiatalon inkább dolgozni kéne. Kerestem én melót, de csak pár év általánost tudtam villantani.

Egyszer egy fiatal csávó hajolt le hozzám. Azt hittem, hogy ez is prédikálni fog, de nem. Azt mondta, hogy van valami cég, amibe ember kellene, nem fizet túl sokat, de az a lényeg, hogy kilóra meglegyünk. Mondtam neki, hogy nem sok dologhoz értek, de lenyugtatott, hogy majd talál valamit, ami jól fekszik nekem. Hagytam magam rádumálni. Elmentünk fodrászhoz, műkörmöshöz, meg egy turkálóba is. A végén meg sem ismertem magam. Annyi volt a dolgom, hogy beültem egy irodába, felvettem a telefont, kávét főztem, és ha jött valami vendég, azt bekísértem az igazgatóhoz. Ez is egy vicc, hogy igazgató, mivel összesen öten voltunk.

A cég valami kütyüt csinált, de még nem voltak kész vele, ezért próbáltak valahonnét zsetont szerválni. Mivel elég királyul néztem ki, engem is elvittek tárgyalni, de szóltak előre, hogy ne beszéljek. Mintha attól féltek volna, hogy kiesik a kapa a számon! Mindegy, mentem, hallgattam, meg röhögtem magamban, hogy milyen gyengén tolják. Mondtam is az igazgatónak, hogy ha tényleg akarnak ezektől valamit, akkor rohadtul nem így kéne. Erre leordította a fejem, hogy ez nem az én dolgom. Mondtam, hogy ha akarja, én előadom a frankót, de akkor tegyen még egy stócot a fizumhoz. Összeszedte a többieket, beültünk a tárgyalóba, és a végén belementek, hogy próbáljuk meg. Avval, hogy ha nem jön össze, majd leverik rajtam.

A következő balekokhoz már úgy mentünk, hogy én adtam a górét. Kiálltam eléjük, és belecsaptam a lecsóba. Egy póló meg egy farmer volt rajtam. Persze szerezhettünk volna nagyestélyit is, de az igazi menők nem olyanba öltöznek. Egy puccos étteremben is az a leggazdagabb ürge, akin melegítő van.

Fontos, hogy nem lehet cincogni meg suttogni, mert elalszik a fószer, vagy belepofázik. Nekem segített a napi két doboz cigi meg a két feles, amitől olyan volt a hangom, hogy majd összecsinálták magukat. Aztán ott van az, hogy mivel nyitsz. Ha bemutatkozok, elmondom, hogy honnét jöttem, meg kivel lógtam kiskoromban, akkor secperc alatt lelépnek. Kell valami ütős mondat, ami odaver. Én azt mondtam nekik, hogy rohadtul mindegy, hogy mit csinál a kütyü, meg nem is tudom pontosan, a lényeg, hogy mennyit hoz a konyhára.

Itt jönnének ugye a számok, amik magukért beszélnek, de nem oké, ha avval jössz, hogy „az elmúlt három évben hetente csak kétszer tudtam napi egynél többször kajálni”, mert a számoktól hülyét kapnak az emberek, elengedik a témát érzelmileg. Az sem elég, hogy „éhes vagyok”, mert az meg olyan, ami elmúlik, ilyen erővel mondhatnád azt is, hogy „tüsszentenem kell”. Ha reklámot nyomsz, azon ne legyen sok szöveg, mert elfáradnak az olvasásba. Én két képet vetítettem: egy Jézusost meg egy gyereket, aki felkenődött egy pék kirakatára. Rá is mozdultak, ahogy kell.

Ha túl keveset kérsz, akkor palira vesznek, tudják, hogy ez halottnak a csók. A duplájával indítottam, avval, hogy majd találkozunk félúton. Olyat nem mondok, hogy „már csak egy százas hiányzik a vonatjegy árából”, mert az sima csalás. Akkor is, ha igaz.

Kérdezték, hogy miben vagyunk jobbak, mint a rivális bandák. Eldicsekedtem, hogy Tamás bever félkézzel egy százas szöget a falba, meg hogy Lacinak egy csomó rendőrhaverja van. Ancsáról nem mertem elmondani, hogy miket tud, mert nem tűröm a nyomdafestéket. Katáról azt mondtam, hogy olyan okos, mintha az Einstein meg a Curie gyereke lenne, és még sosem kapták el a BKV-n. Dőlt a lé!