Frivol regiszterek

Jóna Dávid versbeszédének izgalmassága többek között abban rejlik, hogy a populáris és a magas kultúra közötti határ összemosódik, s ahogy Tóth Krisztina is utal rá a kötethez írt előszavában: nem riad vissza a regiszterek frivol keveredésétől sem. A Szlengben a versszakokat létrehozó, látszólag öncélú játék azonban gyorsan magunkhoz térít bennünket az utolsó strófa szomorú igazságának megjelenítésével, előre vetítve a világszétmozdulás minden negatívumát: „Nem is értem, groteszk világ / napszemcsimet felteszem, / elsötétült ez a világ, / elsötétült teljesen.”

A kötete a négy évszakot mesterien bemutató tájleírással indul. Formavilágában megőrzi a költői tradíciókat. Sajátos az újjászületés megjelenítése A tavasz című versben: „Kezdhetjük újra, útjainkra kapunk áldást, / félelmeinkre pedig egy reménnyel bélelt hajnalt, / olyan az ég alja így reggel, / mint egy szétfolyt vaníliafagylalt.”

A költő nem akar világnézeti vagy stílusbeli különbözőségeket kiemelni. Hagyomány és modernség ötvözetében sajátos értékteremtő munkát végez, s bennünket, az olvasókat arra inspirál, hogy a diszharmóniát harmóniává alakítsuk. Erre ösztönöz bennünket még akkor is, amikor tudja, hogy szenzorok és algoritmusok figyelik az ember minden lépését a digitális világban, ahol látszatmegoldásokat kínálva próbálnak megnyugvást hozni az embernek: hízelegnek, simogatnak / vagy úgy dühítenek fel / ahogy az adatbázisba kerülhet, s az ember a végén módosítható, törölhető vonalkóddá változik.

A szerző kellő humorral tárja elénk a lírai én valóságát, érezzük, mennyire igaza van Bókay Antalnak, amikor hangsúlyozza a poétikai beszédmód arculatának megrajzolásával kapcsolatban, hogy nem a vers szól a selfről, hanem a vers maga a self. Jóna Dávid írásai megcáfolják Blaise Pascal megállapítását, amely szerint a képzelet az értelem ellensége, és csak tetszeleg az ember abban, hogy mennyi mindenre képes. Oláh András egy kötetére reflektálva így fogalmazza meg a költői feladat paradoxonjait: „Szavakkal helyettesíteni a valóságot, / csendben és holttérben maradni, / elképzelt a vágy, könnyű vele szaladni, / ott vagyok a versedben Veled: a „kifosztott senki.”

A kötetbe gyűjtött írások felvetik azt a nagyon aktuális kérdést ebben a versdömping-korszakban, hogy vajon mi a költő feladata, szükséges-e a közéleti állásfoglalás, az erkölcsi felelősség, van-e a költőnek küldetése, vagy kellő magasságból kell szemlélnie az emberiség problémáit, eltávolodva az életszerűségtől. A költészet valójában, ahogy Lászlóffy Aladár fogalmazott, a valóság birtokbavételének egyik eszköze, a valósághoz pedig hozzátartozik a korszellem viszonyulása a felvetődött kérdésekre, vagyis nem kerülhető el a feladatvállalás. Jóna kommunikációja is hangsúlyozza: „Ékezet vagyok / egy isteni szöveg hangsúlyát hordom.”

Szerzőnk verseit olvasva eszembe jut Kántás Balázs érdekes tanulmánya, a Poetica Humanistica Hungarica, amely a posztmodern korszakban élő emberek egymáshoz való viszonyát tárja fel. Ennek alapján azzal foglalkozik, hogy napjainkban a versek besorolhatók-e közéleti-képviseleti kategóriákba, s mennyire feladata a költőnek reflektálni az életterében megtapasztalható környezeti, társadalmi problémákra. Ma kevés olyan vers lát napvilágot, mely nyílt politikai hovatartozást fejez ki, a véleményalkotás egyfajta önreflexió. Jóna Dávid beszédmódjában azonban a költői én az emberek mint társadalmi lények egymás közti viszonyában manifesztálódik, lírai kommunikációja humanista beállítottságú. Minősíti és feltárja a dolgok és problémák viszonyát, egyfajta költői önfelmutatással hívja fel a figyelmet napjaink zűrzavarára, az igazi értékek mentésének fontosságára. A környezeti trauma tapasztalatait ezért nem lehet semmiképpen figyelmen kívül hagyni. „A történelem megpihent nálam, / békét álmodott, mi mást? / Önmaga elpusztításában / álma szövetében nem talált értelmet, se moralitást” – mondja ki a lényeget A történelem című versében.

A Gyóni Géza emlékére írt versében is az emberi gyarlóságok létrehozta történelemre utal vissza, kiemeli az emberi jellem eltorzulását, az anyagi javak megszerzéséért folytatott értelmetlen versenyfutást, hiszen amit csak lehet, elad a szellem / a történelem is csak szárnycsapkodás.

Jóna Dávid kötetének záró része az Ostromnapló, mely az elmúlt két esztendő retteneteiből táplálkozó abszurd helyzeteket mutat be, mint „sorszámozott sorscsapásokat” a „halál vércsekarmai között”, Ady Endrét idézve A krónikás ének 1918-ból című verséből: Iszonyú dolgok mostan történülnek. Az ostromállapot pedig egyre jobban húzódik, kiszélesedik, óriás szörnyeteggé alakul, ahol az ember már saját humanitásának fontosságát is megkérdőjelezheti.

Talán szerencsés lett volna ciklusokba rendezni a verseket, hogy az olvasó könnyebben tudja követni ezt az ostromállapotot, hogy még világosabban láthassa: saját harcterületén is aktívabban kell közreműködnie az emberi értékek megóvása érdekében.

Jóna Dávid: Dééévid, aranyapám. Hungarovox, 2022.