„Meg kell tanulnom, hogy kell meghalni,

mert élni az ember tudja, miként kell,

meg kell tanulnom az énekbe eltűnő madaraktól,

a rózsába lecsúszó égtől,

s a pataktól, mely gondtalanul elvész

a halak pénzein.”

(Eugen Jebeleanu: Lecke. Fordította Beke Sándor)

„Meg kell tanulnom, hogy kell meghalni,

mert élni az ember tudja, miként kell,

meg kell tanulnom az énekbe eltűnő madaraktól,

a rózsába lecsúszó égtől,

s a pataktól, mely gondtalanul elvész

a halak pénzein.”

(Eugen Jebeleanu: Lecke. Fordította Beke Sándor)

Jóna Dávid versbeszédének izgalmassága többek között abban rejlik, hogy a populáris és a magas kultúra közötti határ összemosódik, s ahogy Tóth Krisztina is utal rá a kötethez írt előszavában: nem riad vissza a regiszterek frivol keveredésétől sem. A Szlengben a versszakokat létrehozó, látszólag öncélú játék azonban gyorsan magunkhoz térít bennünket az utolsó strófa szomorú igazságának megjelenítésével, előre vetítve a világszétmozdulás minden negatívumát: „Nem is értem, groteszk világ / napszemcsimet felteszem, / elsötétült ez a világ, / elsötétült teljesen.”

Lírai mélységek és filozofikus magasságok: ezek jellemzik Csontos Márta legújabb, tizedik verseskötetét, a Carpe diem-kísérleteket. A közel száz verset tartalmazó kötet a 2018–2021 közötti líratermését tartalmazza, amelynek a fele korábban publikált anyag (Agria, A hetedik, A Vörös Postakocsi, Együtt, Ezredvég, Helikon, Hitel, Napút, Nyugat Plusz, Tiszatáj, Újvárad, Várad). A kötet négy ciklusra tagolódik: Az embergép tragikomédiája, Naplójegyzetek, Kiszakított lapok, Carpe diem; mindegyik ciklust egy-egy mottó vezet be, Mészöly Miklós, Pilinszky János, Fekete István és Nemes Nagy Ágnes szövegeivel. „…hirdetem, hogy minden / szerepkörben a lét ajándéka vagyok, / túl akarom kiabálni a fájdalom / harangzúgását” – fogalmaz a szerző Látványterv című versében, amelynek kulcsszava az első és utolsó versszakaszban is feltűnő (belső) üresség

Most kell elindulni oda, ahonnan reggel
még reméled a visszatérést.