Napjaink térképe

A galambok holtteste

Nem bírom.
Galambtetemek mindenhol.
Miért nem mosolyogsz? – kérdik.
Hát pont ezért.
A galambtetemek mellett elmenő 
részvétlen közöny miatt nem.
Hogy minden utcasarokra jut belőlük egy.
És még csak el sem éri az ingerküszöböket.
„Csak egy darab eltakarítandó hulladék.”
– Isten egy teremtménye.
Isten lélegző,
lépkedő,
létező teremtménye.
Talán maga Isten nem lélegzik,
lépked,
létezik,
ha engedi, 
hogy undorral az arcunkon elmenjünk
a galambok holtteste mellett.

Napjaink térképe

Valami percet elcsípünk 
napjaink térképén,
valami percet egy homokos tóparton,
arcunkban alkony előtti fény.
150 millió év múlva 
Afrika egy lesz Eurázsiával.
Nem is értem, mit kapálózunk itt
az ellen, ami úgyis történni fog,
Hiszen Gondvana sem maradt önmaga.
Ott, a csillámló vízfelület mögött,
a sötétbe boruló facsoporton túli tanya
sejteti azt, hogy mi lesz a napsütéses órák számának sorsa.
Ott már nem örülnek semminek.
Ott már nem várnak senkit.
Ott már megállt, kimerevedett az idő.
Egy lepattogzott, gyomburjánzott 
napjainkban képpé.
Kút, víz nélkül.
Fapad, ráülő nélkül.
Ablak, kinéző nélkül.
Karó, futóbab nélkül.
Ház, belépő nélkül.
Lesz, mit elmosson Pangea felhígulása.