„Ártatlan vagyok ezen igaznak vérétől”

A pászkaünnepet megelőző nap délelőttjén a csodarabbit az őrök kivezették a palotából, és újabb kihallgatásra kísérték Pilátushoz. A Mester elvonult előttük, és meglepődött azon, hogy nagy egyetértésben, szinte már barátságban látja együtt Pétert és Malkust, a főpap szolgáját, akinek nemrég Péter levágta a fülét a Getsemáné-kertben. Öröm töltötte be a Mester szívét, látva tanítása megvalósulását: szeresd ellenséged! Hasonló barátság szövődött Pilátus és Heródes fia, Antipász között is, akik addig szóba sem álltak egymással, most pedig szerették volna megmenteni a Názáretit a kivégzéstől. Ám ők is kicsinek bizonyultak ahhoz, hogy megváltoztassák a próféták jövendölését.

Sokféle népség gyülekezett a palota előtti téren. Heródes visszaküldte Pilátushoz a zsidók Messiását végső ítéletre. Pilátus hatalma csúcsán „népszavazást” rögtönzött, kihasználva az ünnep előtti emelkedett hangulatot. Péter és Malkus is részt vett a római hagyományt követő cirkuszon és ingyenkoszton. Szorongó érzéssel figyelték az apostolok és a megkeresztelkedett nép legfőbb tanítóját, aki egy szélsőséges szikárius[1] bűnöző társaságában állt megalázottan, összetörten a nép előtt.

– Válasszatok! Kit engedjek szabadon? – kiáltotta a tömeg felé Pilátus, és felszegte fejét, hogy jobban halljon, és hatalma is jobban tükröződjék feszes testtartásán. A tömegben, mint tudjuk, mindenki a Názáretire gondolt, de ekkor valahonnan, talán a föld mélyéből, felzúgott egy mind erőteljesebb, mennydörgésszerű hang, amelyet Péter már korábban is hallott, de nem tudta mire vélni.

– Mit mond a többség? Kit engedjek szabadon?

Azok egyhangúlag ordították: 

– Barabbást! Ba-rab-bást engedd el!

Látván, hogy semmire sem megy a papi fejedelmek és a vének által félrevezetett néppel, a helytartó vizet hozatott, hogy megmossa kezeit:

– Lássátok: én ártatlan vagyok ezen igaznak vérétől![2]

– Az ő vére mirajtunk és a mi fiainkon! – üvöltött másodszor is önkívületében a szerencsétlen tömeg, és ezzel magára vette Isten átkát.

A palota ablakából szemrehányóan tekintett le Pilátusra felesége, a keresztény hitre tért Claudia Procula, aki előre figyelmeztette férjét, „semmi közöd neked avval az igazzal, mert sokat szenvedtem ma álomlátásban őmiatta”[3].

Sokan felteszik a kérdést, mit keres Poncius Pilátus a keresztény világvallás hitvallásának, krédójának szövegében. Hiszen súlyos bűn terhelte lelkét: parancsára megfeszítették a második isteni személyt. Nem tudta megváltoztatni a próféciát, noha sokat fáradozott az igaz ember megmentéséért – az istengyilkossági kísérlettel vádolt I. Heródes zsidó király fiával, Heródes Antipászszal egyetértésben. Ezért bűnhődnie kellett. Halálra ítélték Rómában, és keresztény feleségével együtt etiópiai száműzetésbe menekült. Itt megtapasztalta, hogy nincs olyan nagy bűn, amit a Jóisten meg ne bocsátana, ha őszinte bűnbánat, vezeklés és mintaszerű élet követi. Pilátus, Antipász, Péter, Júdás, Malkus és az apostolok üzenete napjainkban is az, hogy nem lehet eltörölni, megváltoztatni az Isten egyszülött fiáról szóló próféciát, mert annak be kell teljesednie.

Mi történt ezután nem sokkal Pilátusékkal? A kérdésre hiteles választ kaphatunk felesége, Claudia Procula római polgárasszony leveléből, melyet barátnőjének, Fulvia Roméliának írt a szörnyű, de elkerülhetetlen események után:

„Egy pár hónap elteltével Ponciust leváltották szolgálatából, s vissza kellett térjünk Európába, hol városról-városra zarándokoltunk. Ő magában hordozá az egész birodalomban elkeserítő megaláztatását, mely kínozá lelkét. Vele én is elmentem, de ezután milyen volt a mi életünk együtt? A családi összeköttetés már nem volt meg közöttünk. Ő az én személyemben látta mindig azt az élő tanút, mely az ő halálos bűncselekményére emlékezteti. Én pedig hasonlóan láttam benne ama szerencsétlen képét, aki véres kereszthalálra ítélte az igazat…

Nem sok idő múlva az én gyermekem meghalt az én ölemben, de én egy cseppet sem sírtam, mert szerencsésen járt. Ő meghalt és boldog, mert megszabadult attól az átkozott bűntől, mely minket kísér. Ő lerakta hátáról azt a rossz hírnevet, mely az apja nevét viseli. A szerencsétlenség kísér most már mindenfelől bennünket, már csak abból kifolyólag is, hogy a keresztények terjednek mindenfelé. Még itt, e vad otthonban is, ahol annyi kérelem után adtak nekünk helyet, itt a tenger mellett és a sziklák között, mindenütt lehet hallani, s emlegetik férjem nevét azok által, akik küldve lettek s jártak, hogy prédikálják és hirdessék Jézust, a Krisztust és az ő tanításait, mely tanokból azt is lehet hallani, hogy írva van: Megfeszíttetett Poncius Pilátus parancsára. Ilyen felirattal: PASSUS ESTE SUB PATIU PILAT. Borzasztó hírnév, mely ezután örök századokon fog említtetni az egész világon. Bocsáss meg, Fulvia! Sírjál Te is velem együtt, és ne felejtsd el, hogy segítsen meg az az igaz Isten, amaz igazán ítélő, és adjon neked örök boldogságot, melyet mi egymásnak kívánunk. Bocsáss meg!”[4]

Poncius Pilátus feleségét, Claudia Proculát a görög ortodox egyház a VII. században boldoggá avatta, október 27-én tartják évünnepét. Pilátust az etióp ortodoxok tisztelik megtért szentként.

A nagypénteki pokolra szállás, a húsvéti feltámadás és a pünkösdi lángnyelvek nélkül nem lett volna a kereszténység világvallás. A lényeg a kehely kiürítésén van, amit az Atyaisten ad minden embernek.    

Az első húsvétkor beteljesedett az írás: Isten fia feltámadt. Elkezdődött az új világvallás örömhírének (evangéliumának) lejegyzése, hirdetése, de az emberiség egy része nem mondott le azóta sem az istengyilkossági kísérletekről. Nem veszik figyelembe Gamáliel rabbi figyelmeztetését – ő Saul (a későbbi Pál apostol) tanítója is volt –, amit a papi fejedelmeknek mondott az apostolok elfogása, börtönbe zárása és csodás kiszabadulása után: „Azért most is azt mondom nektek, ne törődjetek ez emberekkel, és hagyjatok békét nekik; mert ha emberektől vagyon e tanács, vagy e dolog, el fog bomlani, ha pedig Istentől vagyon, nem ronthatjátok el azt.”[5]  Ezt a „dolgot”, a kereszténységet kezdetben, sőt később sem tudták „elrontani”, mert Istentől volt, csak akkor bomlott meg az egysége, amikor emberi, politikai okoskodással próbálták a lényegét: a kinyilatkoztatást és a színeváltozást magyarázni. Ekkor az igaz hit elrejtőzött, mint azon a szerdai éjszakán, amikor a Mester elárultatott, és megtagadták, mielőtt a kakas megszólalt volna. Ám Pilátus példája is bizonyítja, hogy nem a halálé az utolsó szó, mert a megtérés és a vezeklés után új életet ad a keresztény feltámadás.

Nehéz visszatalálni az üdvösség kelyhéhez, de nem lehetetlen.

Illusztráció: Szent Nesztor krónikaíró és Szent Claudia Procula

(görög falfestményrészlet, 20. század)

Jegyzetek:

[1] Szikárius: zsidó szabadságharcos, a „tőrviselő” szekta tagja. 

[2] Máté 27,24–25.

[3] Máté 27,19.

[4] Pilátus feleségének levelét, pontosabban annak másolatát egy itáliai könyvtárban találták, innen szállították Konstantinápolyba 1643 körül. Eredete nem bizonyított. Forrás: www.krisztus.ro.

[5] Apostolok cselekedetei 5, 38-39. Vulgata szerint, Káldi György fordításában.