Takarók húzódnak rá

1998-ban születtem. Szoftvermérnökként dolgozom, pár éve foglalkozom komolyabban írással.
Tavaly jelent meg első verseskötetem a Parnasszus kiadónál Kötve hiszem címmel. Korábban az Élet és Irodalom, Új Forrás, Spanyolnátha, Országút és Parnasszus folyóiratokban közöltem írásaimat. 

Esni kell

Felemelnek, ledobnak.
Polgári társasházak lépcsőjén
gurulsz lefelé.
Eltörik a bordád,
vérzel.
Feldobnak, leesel,
mi vagy?
Kitalál a kérdés,
tüdődbe vág
a földszint.

Kezed szemedre szorítod,
pirosnak látsz mindent.
Ha tehetnéd, kinyomnád
a szemgolyód,
de a szemgolyó rugalmas,
mint egy gumicukor,
mint egy kókuszgolyó,
mint a zselatin.
Az agyad azt mondja neked,
hogy nincs fejjel lefelé minden.
A plafont fogod,
lábaid az égbe lógnak,
belerúgsz a sarkcsillagba,
és az legurul az égről.
Feldobnak,
leesel.

Korhadt fából ácsolják a színpadot.
Ide is lépcsők vezetnek.
Nincs korlát, a saját combodba kapaszkodsz.
Szabadtéri színpad, falunapra hívtak.
Zöld műfüves szőnyeggel vannak borítva a deszkák.
Gyéren ütődnek a tenyerek egymáshoz,
ilyen idétlenül ver a szíved is.
Minek izgulsz.
Már leejtettek.
Szeretnél sírni, nem lenne jó.
Inkább olvass fel valamit.
Valamit, ami végre vidám,
ne a szokásos depresszívet.
Mintha a tenyerek inkább
az arcodon csattannának.
Lefelé van korlát a lépcső mellett,
nem magadba kapaszkodsz.
A parkolóban álló kocsikat bámulod,
amíg vizet iszol.
Mintha felfelé esne minden,
hányni akarsz.
Beleszédülsz a hold keringésébe.
Beütöd a fejed a padlóba.
Parkettafonás.
Olyan egyben van minden.
Te is egyben vagy, itt a földön,
itt a földön esni kell,
mindegy hova dobnak.

Így lesz

Hideg burkok
hámsejtjei.
Takarók húzódnak rá,
szájára tapad a lepedő,
lábujjáról lelóg a köröm.
A legjobb bújócska helyeket keresi,
csuklójánál fogva vezetik.
Műanyag lavór,
giliszta csali,
homoklapát.
Felnőni olyan,
mint részegnek lenni,
vele történik,
és mégsem vele.
Egyszer az éjszakaira vár,
aztán szülőin ül.
A napok négyzetek 
egy papírlapon,
a napok körbejárnak,
a napok egyesével téphetők le
a falról.
A napok felkelnek,
és hidegen hagyják.

Azt hitte magányos lesz.
Mégis volt min gondolkodni,
voltak könyvek,
és volt alkohol.
Nem mert többé véleményt formálni.
Minek.
Miről.
Szélben forgó acél kakas
minden érv,
nyikorog.
Sok étel hidegen finomabb,
ő is kihűlt.
Ágyakról álmodik,
galambokról aluljárókban.
Van teste,
egyre jobban van.

A buszok csak akkor érkeznek meg
ha várnak rájuk.
Holtteste termőföldben fekszik majd,
a föld mélyén,
ott is csuklani fog,
ha beszélnek róla.
Úgy legyen.