Angyal a padon
Pétervári séta
Pétervár lámpaszőnyege szúrja talpam
kódorgok a hotelszobám felé
rád gondolok
ma este is jó volna veled lenni
pókhálóba törölközik az izzadt fal
timelapse az álmok műanyagfolyosóján
ahogy lépek előre a folyosón
a keretezett festmények egymásba nyúlnak
multidimenizonális utazás
melynek minden hordalékát
megtalálom egykor
az utánfutóm lomjai között
majd az irónia tisztára mossa őket
túl tisztára ahhoz hogy bármit is jelentsenek
indigóplazma kásásodik a falak tövében
a vasszagú ábrándgép felszürcsöli a határidőket
átdolgozza megkeveri össze turmixszolja
a nyálkás egyveleg lecsorog a sarki lefolyóban
tárgyaim és szavaim jelentést váltanak
bármi megtölthet bármit
és a változók értékei csereberékben bujkálnak
nézem a timelapses műanyagfolyosót
kopár szeretet alszik a zsebemben
hagymaszagú bádogtető lépked a fejem felett
ijedten zsebembe dugom kezem
csomagolt szövetsegély vagyok
rozsdázik az orosz éjszaka
álmaim műanyagfolyosóján
mint csuklók forognak a csillagok
a köztük lévő távolság nem csend hanem kétely
céklával tömött szatyor a felhősátor
olcsó cékla gallyazatlan kiálló gyökerekkel
kiteszik száradni őket az angyalok
egy kilóhoz majd két evk ecet és egy kupa só
át kéne lendíteni egy papírrepülőt a recepttel
mert ezt nem szabad improvizálni
egy színházjegyre írtam neked verset
összehajtogattam és nekifutásból az égnek dobtam
a szél visszafordította felém pár centi után
a színházjegyből készült repülő belefúródott a zsebembe
átszakította a farmerszövet egét
mint egy fémajkú lyuk a repülőn
úgy szívott befelé a zsebem sarkába
majd reggel rászakadok egy klórszagú utcára
tovább bolyongok és megpróbállak elfelejteni
Angyal a padon
furcsa angyal ül a padon
szája keskeny mintha nem is lenne
orra horgas füle csámpás
ujjai koromfeketék és rövidek
ott üldögél padunkon somolyogva
alkudozó szívek piacának bejáratánál
furcsa angyal néz a lusta lomb alá
kitulajdonítja terünket
belengi
mint vándormadár az óceán feletti eget
beteg sejtek beteg lánca ez tudom
én vetem ki és kötözlek vele körbe tudom hogy ezt nem szabadna
tudom hogy önző keserű és kétségbeesett
de legnagyobb és elégtelen vigaszom hogy legalább egyenlő
mert engem is köt hozzád nem csak téged énhozzám
