„Dermedett álom minden tettünk
S minden álmunk egy dermedett tett.”

Ahogy közeledett a hajnal, és elfogyott a pálinka ereje, úgy lett egyre nehezebb az útja. Többször is megcsúszott, kétszer esett térdre, egyszer meg fenékre a fák között. Itt magasabb lett az aljnövényzet, a fák törzse meg vékonyabb, fiatal erdőbe érkezett, ez is nehezítette a haladást. Néha elgondolkodott, milyen kellemes lenne a jó, puha, langyos avaron elnyújtózni, és aludni egy-két órát. De erőt vett magán, mert tudta, ha nem pihen le, akkor reggelre már magyar földre ér, és akármilyen fáradtan is, de nyugodtan utazhat majd, akár szekérre kéredzkedik föl, akár a vonat gurítja hazáig. Otthon pedig majd alhat annyit, amennyit kedve tartja.

– Hagyja már a francba azt az átkozott kokaint, inkább arra feleljen, miért akarja megölni Jakab Jenő pártunk és kormányunk szeretett vezérét, Kádár János elvtársat? – fúrta tekintetét Farkasfog a jámbor művezető szemébe.

Hohó, hát erről van szó! – halványodott el Jakab Emil. Sajnos, ez még a kokainügynél is durvább. Nem is beszélve arról, hogy még álmában sem tételezett fel Jenciről ilyesmit.

Kint sötétedik, de bent, az erős lámpafénynél mindannyian látják, hogy az elnök feje kezd céklavörössé válni. Mire akadozó nyelvvel elsorolja, hogy engedelmes neje mi mindent rakott tegnap a rangos városi elvtársak elé, s hogy az első titkár egy fasza vertyikálkával ajándékozta meg, eltelik negyedóra, s Lajos Árpádovicsról már tudni lehet, hogy rövidesen el fog dőlni a szalmabálákon.

Az eső továbbra is zuhogott, a férfi a kezét nyújtotta, Ernő vagyok, és Gizike arra gondolt, ez majdnem ernyő, csak az Y hiányzik. Az Y kromoszóma? Ezen Gizike majdnem hangosan elnevette magát. A férfi folytatta, hívok egy taxit, és menjünk esernyőket venni! Az áruházban találtak két hasonló kéket. Csak egyet vegyünk, szólt Ernő, ez alatt elférünk ketten, doppler. Elfértek…

Prózakötetek 2019-ből, amelyet idén is ajánlunk.

A karmazsin katicáktól pöttyös patakból ivó (Palasovszky) Őz Ödön víz alatti énekével megnyitja a Punalua-sellők kopoltyúját, s a lázas lélegzetek által sodródó-özönlő kék kígyók és kristályos ráják áramlása: elektromos szerelemmel tölti be a képzelet táguló kútjait… Karmazsin lángok és parázsló ölek kórusa árasztja el a zaklatott himnuszok barlangját… A torkok mélyében láva fortyog…

Ha doromboló zöld tükörszemekben, frissen feltört dióbélben szárnyak képét véled felfedezni, akkor nem is gondolhatsz másra, mint arra, hogy angyalok, vagyis magára a bizonyosságra, ami testen túl is létezik.

lángját az égnek
magunkhoz öleljük,
tisztára mosva
bűneinket
vezekeljünk 

Már régen rajzolt aktot. Évekkel ezelőtt. Kijött a gyakorlatból. Azokhoz az absztrakt, nonfiguratív grafikákhoz, amiket az utóbbi években csinál, nem kell modell. Élő modell semmiképpen sem. Már el is felejtette, milyen az, ha előtte van egy meztelen női test. Mint modell. És le kell rajzolnia.

Az előbb a tévében levetítették a Ceaușescu bírósági peréről és kivégzéséről készített filmet. Olyasminek lehettem a szemtanúja, amit korábban csak a Nagy Francia Forradalom résztvevői láthattak: egy abszolút monarchia bukott meg, s egy abszolút monarchát végeztek ki a szemem láttára. Mintha XVI. Lajos kivégzését annak idején filmre vették volna.

Eldobott gyerekjáték, baba fekszik a vízben, egyik szeme nyitva, másik csukva. Fél feje a vízben van, mintha a koszos víz alatti világot bámulná, mintha várna valamire. Ruhája kopott, csuromvizes. A redők között még ott halványodik egy kislány simogatása, érintése, becézése, de lassan kiázik minden szeretet a szövetből. Kutya szalad az utcán, megszagolja a gyerekjátékot, majd továbblohol.

Sértettségében úgy néz rám, mint a kisgyerek, akit kiöntöttek a fürdővízzel együtt, de nem baj, mert többször is kiöntöttem, ez adja a valódiságát a haragjának, ettől olyan elemi az egész, hiszen mégiscsak van abban valami haragkeltő, ha az ember gőgöt, kudarcot és kételyt omlaszt a másikra, az eltelt élete kudarcát, a jelen kételyét és az eljövendő idők összes gőgjét.

Tikkadt szöcskenyájak spricceltek szét, utolsó erejüket is megfeszítve, a szekér két oldalán. A puszta mostan nem volt igazán puszta, sőt, túlcsordult az élettől. Kvadosok zúgtak el mellettük, keltve viharnál is nagyobb porörvényt; aztán egy eltévedt özönfaj, a szikes lápi gányica seregei torpantották a szekeret órákig, míg átkeltek előttük, valahonnan valahová igyekezvén, de mindenképp megrögzött állhatatossággal téve e dolgot; majd egy lerobbant turistaszekér következett, amit elhagytak gazdáik, mellette kifehéredett csontok; odább a Párizs−Dakar rallye két motorosa próbált tájékozódni a dűnék között, messzebb pedig hangyaszorgalommal számos napszámos bontott egy kunhalmot, hogy anyagából védművet emeljenek a Hovase patak (időszakos vízfolyás) partjaira. Szóval akadt látnivaló bőven.

Ahogy azt sem tudta senki, hogy Füttyös mióta dolgozik ezen a telepen, ezen a teherautón. Valaki egyszer úgy mondta, sokáig ő vezette az öreg járgányt, de elvették az engedélyét valami baleset miatt. Azóta a kocsi jobb oldalán ül, távol kormánytól, pedáltól, és menet közben mindenkinek kikiabál. Többször keveredtek miatta kellemetlen helyzetbe. Néha kínosba, néha bajosba.

Átjönne erre az oldalra, kérem? Szóval miután magára maradt a hölgy, elolvasta, láthatóan elsírta, aztán megölte magát. Átszúrva a donorszívet. Amit ráadásul mintha kifejezetten neki szánt volna a sors. És ami… furcsa most ilyet mondani: megmentette az életét.

Persze, akkor nem unalmas neked, amikor Ruszuj Ilenka hozzád kérezkedik, maradna nálad éjszakára, mert a farkasok. Ha nem a farkasok, akkor a barom Ruszuj jelentkezik, szétveri a kölykök fejét, tűzcsóvával próbálkozik a barakkok fedelénél, aztán lefogják a fenn lakók. A váléba üzennek, jön érte a pszichiátria.

És aztán a Bartók nevű kocsmában – ami a Teleki tér sarkán van, és nagyon sok évig Bartók kocsmaként üzemelt, aztán festéküzlet lett – törték be a Juditot egy biliárdasztalon. Összegyűlt a Vilikének rengeteg haverja ott, ittak, ünnepeltek, aztán egymás után átmentek rajta. Ez volt a szokás. Ha ez megvolt, utána aztán bárki békében strichelhetett.

Nincs nagyobb szerencsétlenség, mint orosznak születni, az Isten csak minket nyomorít egyszerre háborúval, forradalommal, polgárháborúval. És, persze, a zsarnokságot is nekünk találták ki – motyogta, miközben tekintete egy rövid cikkre tévedt.

Holnap is lesz nap – ezt mondta az a sebesült katona, akinek már csak a folyosó végén jutott hely, bénán lógott a karja, és rajta kívül senki nem akadt, aki kezdhetett volna vele valamit. Sietett a gyógyszeres szekrényhez, magában már sorolta is, hogy miket kell kivennie, de egy pillantás elég volt, hogy lássa, elvettek belőle mindent, a kitépett ajtó az íróasztalra bukott, és lába alatt megcsikordult az üveg. Annyira fiatal volt, és nem tudott kihez fordulni. A huzat kisodorta az ablakpárkányra a függönyt, beesett az eső.