A felejtésen túl
már semmi emberi.
A kevés limlomot
az eső elveri.
(Szauer Ágoston)

A szövegek láncszerű összekapcsolódása első közelítésben kedves játéknak tetszik. Második olvasatban egy új, többszerzős alkotás megszületését üdvözölhetjük. A rendhagyó performance, úgy reméljük, hagyományt alapoz meg. Annál is inkább, mivel jelentősége túlmutat önmagán: az együtt alkotás örömére és az egymásra figyelés ethoszára tanít. (Halmai Tamás)

Vagyis benne vagyunk nyakig a költeményben,
de azért lazán és ki-kisandítva,
hevenyészett rím csendül a pongyola beszédben,
egy garast sem adna érte a zsémbes Vojtina
(Csukás István)

Ez itt az ős-galaktika tenyészet:
Biosz, Dzoé, Nekrosz és Thanatosz ,
s az újjászületés, mely hazahoz,
bárhogy tagadod régen az egészet.

 
fényt sírok könny gyűlik félig élelem
szárny hasad belőlem élet-falevél
egy szárny hasal bennem s amíg érlelem
csak lapul csatakos csapkodni fél

 
A tévedések biztosak. Ki ráhibázik, s túl sokat,
tudatlan marad. Vagy tudat.
Elnyárlik benned minden év. Az érvágásra nincsen érv.
Mindenért fizetsz. Meg. Minden ért.

 
mindegy, mért vagyok itt? mért viselem holtom a vállamon?
bár rajtam nehezül percre a perc, én adom át neki
minden reggelemet. megtelik és rám örökűl a nap.
(„non omnis moriar”) – élek, amíg életem elvisel.

 Mit
lényeddel létezel,
múlandóságod örömében
leled.

 
 
Miközben csont-héjas a lerághatatlan vallomás:
a kiszemelt tisztás felett már tündér-libidó rezegteti
felhőnászágy-hasadék (dunyha-nyílás „huzatos”)
párolgásait  -- s  lám, egy Szatír: ettől kapatos…

Ha valaki ennyire közel enged magához, az már olyan, mintha bennem akarna (próbálna? szeretne?) feléledni. Mintha megadná, meg merné adni magát a végveszélynek, hiszen rám bízta mindenét – Tóth Kinga költői estjének videofelvétele.

 
Kutattam föld alatt elásott pénz után,
és vártam éjszakára párolgó dél után,
találtam kincset, Istent a csillagok között,
nyugalmam nincsen mégsem, az én szívem köhög.

Mélyen lélekalkatnak fájva mik vonulnak –
nem könnyét forgatod
(Kalász Márton)

a madár meghalt
fodrán tenger Tenger fodrán
(Zalán Tibor)

 
vigyázz a szavakkal, mert megtalálnak.
rád törik az ajtót. felhajtott gallérú, hosszú,
fekete bőrkabátban, egyen napszemüvegben,
fekete kalapban. fekete nadrágszárak és fekete
vascipők. döngő, nagy, nehéz léptekkel jönnek.

a helyzet csak egy módon változhat meg
a zaj a csend a hó és a füst forradalmával 
mikor hirtelen mindenki beszél és hallgat
és olyan lesz az arcuk mint hó alatt a füst 

Verseivel köszönti az Irodalmi Jelen szerkesztősége a 60 éves Payer Imrét.

hányszor foglaltam hazát,
hányszor ültettem virágot Rahótól Mezőváriig,
hol halált halt fajtám, kit szerettem,
és hányszor kezdtem mindent elölről,
hányszor voltam gyermek túl a Szereten.

egy combomig érő
paravánon keresztül
a tisztelt bíróságnak
és a nagyközönségnek
a nagyvilágnak én megmutatom

 
Figyeltem, persze, bocsánatot kérek,
dallammá komponált törött emlékek!

Vajon ki segít tavasszal a csigáknak
Kitörni a télire házuk elé vont,
Vékony mészfalat?
(Acsai Roland)

a hazugság talaján mintha kinőne
valami mesékben leveledző tölgyfa,
lombja alatt mintha minden másképp volna,
árnyak közelítnek, szeretettel látnak,
kérnek, azért mégis nevezd ezt hazádnak
(Végh Attila)