S lengenek a klasszikus redőnyök, az ablakos int, de ő dönt, van aki felszáll, ha rámutat,  s a légben kíván Jó utat!

az a férfi, aki kalapban vitte a kenyeret, mintha még mindig háború lenne

épp akkor sokadjára is öregeimtől búcsúzkodtam

télközepi összefonnyadt avarmaradékot

gereblyézve az öreg diófa alatt:

lehet-e verset írni haláluk napjáról

Az egyik félfánál parányi polcon páncélos játékkatona posztol.

Jézus felállt az asztaltól, felkapta a gömböcskét, zsebre vágta és elballagott

Nem is leszünk már egymás hajába akadt faág, másikba érő folyamár,

Egyszerre nincs a más a kintben és benn.  Helyette zsúfoltság. Helyette: mások.

magzatvíz dallamfodrai.

Órákig, napokig, hetekig, évekig állt ott. Nem evett, és nem ivott,  csak nézett befelé.

látod, a szívem, milyen fehér, hallod, milyen tökéletes hullámokban zenél bennem is az élet. 

az asztalon bögrényi csönd alszik

azt kérded, hogy készül a vers? hát disznózsírból, mint a költő Der springt noch auf és a Duna fodrán kalózhajóként úszik el a dinnyehéj

Síkos földön lépnék az éjbe, hogy érted hajnal jöjjön végre, csak imámmal újra érjem el, azt ki segíthet és tenni mer

Indulunk újra együtt a télbe, s ha nem jössz velem, én akkor is elmegyek.

nem félek  a mélység zöld tavától.

az októberi hétvégén gombászó család  egy vérszomjas emut fedezett fel a mecsek erdejében.

(...) Mit nem adnék itt, a mennyben
           egy krákogásért,
           vagy egy fuldokló köhögésért,
           egyáltalán: a szétcigarettázott hangért,
           az ordításról nem is beszélve!

Mélytengeri búvárként gondolok rád november 18-án 3 órakor.

gyorsan meg kell találnod siess beszélned kell vele

a félelem ami rajtam ült valamiféle istennek hitte magát