Takarásban

A hátamon véraláfutásos csíkok,
soha nem csituló félelemről
árulkodnak.
Takard el a szemedet alaposan.

A nyakamon alig látható
nyomokat hagyott
a bolondok vissza-visszatérő
kényszergesztusa.
Takard el a szemedet alaposan.

A szemem íriszében
kopottas színvilág,
akaratom ellenére tör
fényt.
Takard el a szemedet alaposan.

Ragacsos tenyeredben málnaillat,
a légszomj fészke,
átjárja a légcsőt, bevájja magát
a tüdőbe.
Eltakartad már a szemedet alaposan?

Belém harapott a nyár,
robbanjanak föl testemben a kert, ég,
fák, szél.

Lányok érzékeny haja lebben át a
zátonyok közt, s izzik a Nap melírje
távoli fürtben.

A stégen macskák mosdanak.
Csak a tenger marad melletted.

A naptűz párás higanyában derengő reggel
kétes rutinjával kár fejtegetni a Titoktalant

Fejük fölött a nap,
fejük fölött a hold,
mögöttük ezeregy éjszaka.
Marcangolja csontjaikról a húst
az impotens szerető.

A tizenkét csillagjegy női versben

A tónál

 
Kő gurul, csobban, ezer szerelmes
apró hullám kel, lankad, majd elsimul,
leülepszik a felkavart iszap,
a tó
már nem emlékszik rá.

Ember érkezik az erdei úton,
fákból, kövekből istent farag,
eléje térdel, kéri, segítsen,
az űr kongó hangján
nevet az vissza rá.

Idegen

Hová indultál a kietlen éjben,
sár borítja választott utad,
Üdvözlégy Máriát hadar a félelem,
vesd le magányod.

nagykabátom a körúti szél,
puha párnám a dunai pára,

Démonokkal veri a kártyát,
vért köhög fel.

Kérdezhetitek, miért távoztam köszönés
nélkül, de a miérteknek néha elmúlásszaguk van,
és kiszámíthatatlanul logikátlan az egész.

mindenről szólni ott
ahol hallgatni kellene
azért vagyunk itt hogy
szívességet tegyünk a történelemnek

Földönkívüliek
A. jönnek és segítenek
B. újra eljönnek és elpusztítanak
C. jönnek és közben valamit előidéznek
D. nem jönnek

A közöny degeszre pakolt
hátizsákját soha nem cipelted válladon.

A hiányba más tartalmakat illesztünk,
vagy új hiányokat nevelünk,
ne tűnjön fel a föld közönye,
amikor megpróbáljuk rajtahagyni
lábnyomainkat.

a végtagjaim
mint fáradt balerinák
bennem oroszlánokat szelídítenek

A belvárosi épületek homlokzatát is belakják
a szapora lények, eszi a vakolatot a maró ürülék.

Ez az ősz sorvadás. Az őszökkel meghal
bennem egy távoli, halkuló gyerekdal,
amit nem hallok már lassan negyven éve,
nagy égi hangtárban hever félretéve.

Vadlovak születtek bennem,
és elkezdtek ott legbelül
vágtatni a Nappal szemben
máig betörhetetlenül.

Kifeszített cseresznyefa voltam, verságaim
könyökét gipszbe rakta a történelem.