Csak álmodom magam, kacajba fulladón meleg karácsonyt, s mint a jó gyerek, gomolyogatom szipogva csendbe hullt valóm, jajongni többé én már nem merek.

egy angyal ül; hidegtől kék a szája.  egy angyal ül; karácsony hajnalán. 

A ködbe burkolt,  Karácsony előtti délutánon,

Egy kisgyerek a park füvében térdelve sír, sírása imádság, Istent kéri, hogy figyeljen, hogy most, most az egyszer csak rá figyeljen.

most, a közelgő éjféli rácson túl már mosolyog a karácsony.

Atyám  büszke tölgy mézédes gyümölcs Atyám a szikla a kairosz a csend és a földindulás hallgatom állok térdre rogyok állok és ülök szent föld ez szent tó szent szikla szent jelenlét

Az ünnep most születik. Ebben a kihordásra kész csöndben, a várakozásban és a türelemben. Abban a szinte légnemű mozdulatban, ahogy megigazítom a hajam, pedig még annyi minden fogja érni, mielőtt te belehajolsz.

csodaszép az új hó, vasalt damasztabrosz kertemben. a fagy, mint a hajra permetezett lakk,  megőrzi a piciny lábnyomokat.

Decemberben  sincs hidegebb,  csak több a fehér és a kék a levegőben. Születés is, halál is színarany.

Ha utolsó szalmaszál ez, nem engedem el, míg élek, kelő nappal egyre fogyok, halált hozó fűre lépek.

A gondolat papírmadár

A ház, ahol várni foglak, egy sötét erdőben világít, harkályok kopácsolnak a fatörzseken,  medve is jár arra, döcögve, éhesen. 

Minden alkotásban a Fennvaló jelképei, imádható-e, ami megszerkesztett, vagy az talán hamis?

Az én Istenem egy örök- mozgó, parányi kis motor, mely az elektronokat hajtja az idő végéig, és tovább.

Vége lesz majd mind a tudásnak. Elvész várt palástod.

amit az anyám nem tudott megadni  háromszor kérem kedvesemtől vissza 

Gyalog megy hazáig, román vidéken át.

Mindketten tudjuk, hogy minden csak megvilágítás kérdése.

Eltűntek a hattyúim,  tisztáltalan az ég odafent,  foltokkal teli, mint egy lehunyt  szemfedélkupac, hová kerültem –  nincs kiút innen, uram?  Hall engem valaki?