Ez az ősz sorvadás. Az őszökkel meghal
bennem egy távoli, halkuló gyerekdal,
amit nem hallok már lassan negyven éve,
nagy égi hangtárban hever félretéve.

Vadlovak születtek bennem,
és elkezdtek ott legbelül
vágtatni a Nappal szemben
máig betörhetetlenül.

Kifeszített cseresznyefa voltam, verságaim
könyökét gipszbe rakta a történelem.

Kányádi Sándorra emlékeznek az Irodalmi Jelen szerkesztői a költő 85. születésnapjára írt műveik újraközlésével.

Lopakodó, gyilkos ösztön ébred
az emberben, mint minden állatban.
Izmai izzasztó lázban égnek,
állapota többnyire áldatlan,
ráunt az erősek mítoszára

Nem szégyen az, csak hogyha rongyos.
Az ingnyak megfordítva olykor
szebb, mint új korában.

Elviszlek majd az otthonunkba. Anyám vasalja ki
helyettem az ingedet, nagyapát, ha nem sietsz, már nem
ismerheted. Arról pedig, milyen volt valójában,
később már csak hazudni akarok.

A tágasság volt a mi országunk:
az éjszaka kupoláján
mind a miénk a szűrt ragyogás, s úgy
trónolt, mint az égi bárány
Füred fölött a sejtelmes lámpás,

Fantáziám az égre
ma éjjel azt vetítse:
legyen a Hold a tükröm,
imámat közvetítve.

a Szajna partján mindig él az éj,
fruskák nevetnek, talán úgy öten,
hangjukból felfakad a szenvedély,
amint a vízbe kiáltják: zsötem,

így jövök én is még mindig Hozzád,
s az erőtlenségből is támad erő

Hiába támad annyi nesz,
téged a csend úgy körbevesz,
mint szívburok a lelket,
mint bőr a gyenge testet,
s nem dicsekedhet
mással: mint az őrület.

Az univerzális mozzanatok morzsáit gyűjtögetem,
a lendület allegóriáit, a felmagasztalt
és áhított szerelmet.

Tudom, szószegők, lőttök majd rám,
akárha fácánra, pedig veréb volnék
csak, szürke. S pereg majd tollam,
mindnek szárából tinta csepeg.

Sziklaszilárd elszántság, lassan az agy is elindul,
mégis, mit a száj szól: értelmetlen motyogás csak.

A vád, hogy te is élsz, és még itt lélegzel
az éjszaka alján, jobbodon kereszttel
s a Könyvek Könyvével el-elbóbiskolsz,
csak bestiaságát növeszti vérszomjas
vaddá.

...itt fent, a másodikon
a bőrömön érzem, hogy a végtelen Univerzumnak ebben a félreeső,
közepesen kicsi galaxisában, a Föld nevű bolygón
egyetlen lélek is milyen szépen ki tud áradni.

Hogy anyádtól vagy útszéli nőktől
Tanultál szeretni mindegy
Sáros az összes szerelem
A fajfenntartás érdekében előbújok

a dzsungelben nincsenek tükrök,
csak nálunk, de azt borotválkozásra használják,
nem szembenézésre.