a megtisztuláshoz
nem elég a légszomj

Előrefúrta az orrát, és futni kezdett, testről-testre haladt át a téren. Körülbelül kétszáz méterre tőlem megállt, az orrával böködni kezdett egy fehér blúzos nőt, valamit kiabált neki, azután hasra feküdt, és már csak szűkölni és vonítani tudott. Hiába mentem utána, többé már nem értettük meg egymást.

tiéd minden
az alma
és az almáról készült festmény
a festményre szálló por
az almában dolgozó féreg

Ne féljek! Van elkülönített szabadság.
Gondoskodik rólad az isteni hanyagság.
A pompás havazásban nem az esés a fontos.
Különös zuhanás emel a magasba.

 
Mikor bárhol, bármikor
titokra meredek,
csodát szenvedek.

 
Rájössz akkor, hogy te is hazudtál.
Tudatlan kutatod, mit és kinek.
Mindegy: gyakorlatilag vagy elvileg.
Reggelente szívesen elaludnál.

Egyszer majd a gépek is
zsoltárokat fognak zengeni
hozzánk. Vitatkoznak, hogy egyetlen
ember van, vagy több, bebizonyítják,
hogy a számítógép évmilliók alatt
önmagától is létrejöhetett.

Indulok lassan, lelombozva,
a kertbe, fejemben vékonyka
földút szalad a sínek mentén,
rajta, libasorban, te meg én,
s mögöttünk, lemaradva, egy vén
vasutas egyenruha.

úgy nézett a jégvirágokra,
mint ember előtti fajok
botanikai gyűjteményére,
melyet a hideg hatalmas tömbjei
préseltek utolsó telébe.

 
Verstörténés az Irodalmi Jelenben, a TAT Galériában és Huzella Péter Zalán-cédéjén. Video-performansz, dalok és lemezkritika. Költészet a lap síkján és az előadói térben.

Útvesztők. Földkemény szívben koholt ég;
ködfátyolként gondolat suhan el.
Hogy meg ne bánd soha? – olyan nem volt még,
ott sem, ahol Isten figyel.

a bőr néma és fehér. 
a mostoha törpe.
a mostoha vattát eszik,
hogy a hiányt kitömje.

 
Marad a hangyák gyöngysora.
Csernely halvány csillaga.
Az ösvény, ahol a fény szalad.
Ne védd magad, ne védd magad.

Van, aki futamodik,
van, aki melegedik
tehetetlenül az állótélben.

A hídon át pedig
a Traján út felől
egy férfi ballagott
és szája zárva volt
és szája ferde volt
mint akit éjszaka
négy rendőr vallatott.

Kel a nappal és jön az este,
és soha semmi változás,
csak körbe-körbe művarázs.
(Payer Imre)

A törzsfejlődés bennük érte el
Malevics Fehér alapon fehér négyzetét,
És Mallarmé üres papírját.
(Acsai Roland)

Viszem az utat. Magamban hordom a lélegzetet, ami felfújja az égre a csillagokat. A hasamban sóhaj. Vékonyka buborék. Levegő nyelvén szélkerék. Üveghajú lány, fák és sistergő levelek. Az elhullás álomszerű. Elviszi, amit elvihet.

 
a nép cirkuszt és gyakran szeszt kiván.
Igyon inkább vizet,
amelyben felpezseg a buborék –

 
 
Lassan lépeget egy-két árny.
A jó idők üres fészkekbe szállnak.
A fájdalmad, hogy ne tréfálj,
túl nagyra nő. Az emlékek szedálnak.

Láttál már ezt-azt
és messze még
az éhhalál, el se jön,
valamit kitalálsz
úgyis.