A kicsírázás alázata

És akkor egyszer csak kisebesedett 
a tavaszi égbolt. Hirtelen történt
minden, mint ahogyan egy rigófütty
beleharsan az isteni csöndbe, mint
ahogyan a víg kergetőzésben a copfos
lányok hajából kicsusszannak a szalagok…
fájdalom van ebben a márciusban, 
a kékségből véreznek a napok, egymás 
után, míg végül elvérzik ez a hónap is, 
ahogyan a többit is magunk után hagyjuk. 
Nagy, zöld gyeptakaró alatt lélegzik a föld, 
benne vagyok nyakig, lenyelem én, ha addig 
jutok, anyaföldem göröngyeit, ha benne még 
ott sarjadzik, pulzál, serken a holnap, ha anyám 
erős karjával kihúz, virágföldbe ültet, s hagyja: 
kicsírázzak még egyszer utoljára neki.