Föld
a gyomrom,
ég a hajam,
tüzel
a homlokom.

Csornyij Dávid nemrég az Irodalmi Jelen debütdíját vehette át az Aradon tartott díjkiosztó gálán. Az elsőkötetes költő felkavaró verseiről, az álmokról és a nehezen visszahozható gyerekkori emlékekről, az Istennel folytatott versdialógusáról, Beregszászról és olyan fontos hobbiról, mint a főzés vallott Varga Melindának.

ébresztőre időzít a félelem.

Fél éjszakán keresztül kerestem a szavakat, hogy leírjam, amit tegnap tapasztaltam. Nem tudok aludni, mert zúg a fejem. A gőz még mindig nyomja az agyamat, az orrom tele szagokkal, s a férfibeszéd, amit ott hallottam, semmihez sem hasonlítható.

Történt az Úrnak 2021-es esztendejében, az anyamagyar fővárosnak a szűvében, pontosan abban az évben, amikor az egész világ majdnem megkrepált egy hitván vírusban, s akik megmaradtak, azok úgy meg vótak jedve, hogy házból egy kerek évig ki se búttak.

Létezik már a karanténirodalom fogalma? Mindent fölcímkéző korunkban hadd létezzen csak, és mivel minden olvasó pontosan érti, mire gondolok – elvégre az utóbbi években is ezen bolygón élt – a definiálgatást mellőzve beszélgessünk inkább arról, mire is jó ez nekünk.

Milyen volt Székelyföld a világjárvány idején, hogyan gondolkodnak egy kis faluban a pálinkafőzdébe betévedő fehérnépekről, a kaszát ragadó színészről, az egyéni előadóművészből hogyan lesz író – a hónap alkotójával, az első tárcakötetetével debütáló Zorkóczy Zenóbia színésznővel Juhász Kristóf beszélgetett.

Leművésznőztek a faluban a munkások. Gondolom, a szom­szédoktól hallották, hogy előadásokat is tartok.
Aztán volt olyan karakán az egyik munkás, hogy megkér­dezte:
– Milyen iskolát végzett maga, hogy művésznő lett?
– Színművészetit.
– Itt valahol a megyében? – méregetett csodálkozva. 
– Nem, Kolozsváron.
– Kolozsvááárooooon?
Paff. Ilyen messze már nem tudott követni képzeletben, lehet, hogy sose utazott odáig. Pedig csak itt van, ehelyt.

Mohák álmodnak nyelved alatt.
A városra fátylat lélegzetünk terít.

Borges, Hemingvay, állatok antropomorfizálása, szerelmes versek, levélregény, performantivitás és kortárs irodalom – kulcsszavakban erről beszélgetett Kovács Újszászy Péterrel, aki ősszel az Irodalmi Jelen debütdíját vehette át, Ferencz-Nagy Zoltán és Lázár Kinga.

L. Móger Tímea 1981. május 20-án született Zomborban. Doroszlón, egy vajdasági, nyugat-bácskai szórványtelepülésen él és alkot. Költő, újságíró, művelődésszervező, a Nyugat-Bácska Portál szerkesztője, a Kuckó Gyermeksarok elnöke, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács tagja. Verseit, kisprózáit rendszeresen publikálja vajdasági és Kárpát-medencei irodalmi és művészeti folyóiratokban, társszerzője több antológiának.

Magzatpózban
Kutyám sírjában
Heverek

Vannak kitüntetetten szép pillanatok a recenzens életében, amikor az olvasott versek hatására úgy érzi, jó újra- és újradefiniálni a versek fogalmát, hiszen az, amiről írni készül, korábbi eszközeivel már nem vagy nem úgy fogható át számára. L. Móger Tímea új verseskötetének olvasása ilyen momentum.

Kérges földbe mélyesztett körmök. Fájdalma. Befelé nő tovább. Lágy alma.

Az ontologikus állapot, melyben a tenger hullámaihoz hasonlóan a lent és a fent, a mindenség ellensúlyra törekvése tükröződik, Sohár Pál több versében fellelhető. A gondolat ikaroszi szárnyalása a nap máglyája felé a költői cselekvés önmarcangoló aktusát szimbolizálja.