Leütés 15. – Talált, süllyed – Mányoki Endre tárcanovellája
Mauyori tegnap talált egy mondatot. És úgy érezte, neki szól. Noha se kultúrház, se vendégzenekar. Ne viccelődj, emelte ujját magára doktor, s mintha ő kérte volna, olvasgatta a föllelt passzust:
Szigetek közé szorult kis hullámok tiszta tengerébe merülni. Látom a lábam, s körülötte a halak.
Nem is egy, egyenesen kettő. Jóllehet mi az egy, és mi a kettő? De az atomredaktor tudta: bújócskát játszik most is, önmagával.
Nyilván egy lány vagy asszony. De hogy hallgatja-e vagy mondja, nem volt világos. Ha hallgat, talán inkább asszony. Szép, barnahajú, sudár nő, s mintha sírás után mondaná: Látod, ezt sem értem. Magas vagy, akár a körtefa. Felmászni sosem tudtam rád, s te sem hajoltál egészen közel hozzám. Nem szomorú az asszony, nem is haragszik. Nem merev, inkább moccanatlan. Mintha az idő állna a szavaiban. Mauyori nézi, megbillent fejjel, ahogy a büszke nő kihúzza magát: Csak a lepotyogott gyümölcseid kaptam.
Ha beszél, más nem lehet, csakis lány. Egy bakfis, asszonytestben. Mifajta bakfis él efféle testben? Mauyori jobban teszi, ha fülel és figyel. A lepkenő bevackolódik. Annyira érzel, ahogy még senki, mondja, s kinéz az ölelésből. Hogy elfogadjon valaki, így, egészben – nincs közelebb. Ennél közelebb nincsen. Mauyori, úzus szerint redaktor, zavarban van, a rend szerint. Ujjaiban érzi, ahogy az asztráltest átdereng a bőrén. De hogy az övén-e, maga a kérdés is
értelmetlen.
Mauyori látja: a pillelány, ha valóban ő beszél, nem ide s nem hozzá, a véletlen, noha vétlen tanúhoz… Valakihez, akit nem látni Özépeletából. Lemegyek, s megnézem magamnak, határoz sebtében és bölcsen, akár a töltött káposzta a párttitkár gyomrában. Noha az felment, éppenséggel.
Korpulens ötvenest lát ülni egy farönkön, ceruzaroncsa végét rágván. Egy méla málét, amint vizenyős örökszemekkel rejtvényébe réved. Mintha a Dagadtlábú készülődne a királyságra, nevet az atomredaktor, csak ezt a feladványt elébb még meg kéne oldani. S figyeli, biztos távolból, az őszt, amint lopódzik a megfejtés felé.
... vagy inkább vers?
Szigetek közé
Szorult kis hullámok
Tiszta tengerébe merülni.
Haikunak gyatra. Hacsak!..
Szigetek közé
Szorult hullámok tiszta
Tengerébe merülni.
Gebeckedöl, gebeckedöl?
Szigetek közé
Szorult kis hullámok
Vizébe merülni.
Nini. Minek a ni?
Szigetek közé
Szorult kis hullámok
Vizébe merül.
Nem is rossz. A kis ugyan csak nyújtja, de legalább a tiszta elhalálozott. Mi más volna a tenger, ha... Ajaj, a tengernek is annyi volt. Víz, víz, tiszta sor: tenger, az kell.
Szigetek közé
Szorult tenger
Vizébe merül.
Csonka haiku. Végül is Európában volnánk. Minden más. Minden csonka. No, lám:
Szigetek közé
Szorult tengerhullámok
Vizébe merül.
Kicsoda is? Kéne, úgy bizony, kéne az a ‘ni. Otrombácska, de kéne.
Szigetek közé
Szorult tengerhullámok
Közé merülni.
Közé-közé. Ember, ember, hova a látásod?
Szigetek közé
Szorult tengerhullámok
Mélyére merülni.
Nyúlik, kifut, nézheted a hátát. Meg ez a lefele! Tisztára a Nagy kékség. Analógiás ősember, aki vagy! Vajon? Ha merül, merüljön!
Szigetek közé
Szorult tengerhullámok
Mélyére merül
Nem mindegy, ki? Például ő. Úgy merül, hogy nem csobban. Puhán. Simán. Elbújik. Feloldódik. Nem szorul, mint a tenger a szigetek közé. Mert az szorul, holott tenger. Ő meg csak merül. Pápá, tenger!
Meg is volnánk, ha volnánk.
szigetek közé
szorult tengerhullámok
mélyére merül
Talált, süllyed. Miniatlantisz. Ősember, keblemre!
Ujjong az ősz tanár: Ó, Sancta Analogia! Ülünk a parton, ősikém, mi ketten: Skizo és Frénia. Két test, egy lélek. Egy test, két lélek. És játszódunk egymással, mint a macska.
Most azt, hogy kis papírhajót csinálunk mondatokból. Jé, visszajött a kis – mondja Frénia Skizónak. Vagyis hát Skizo Fréniának. Kis hajó az élet tengerén. Analogia Morta. Noha ez újlatin, mint Európa. De Párka is. Meg Szécsi Pali. Csakhogy ott álmok, itt meg élet. Szörfözünk, Frénia, az idő tengerén.
Hajtogassunk papírhajót inkább. Ebből itt:
Látom a lábam, s körülötte halak.
Ússzál, mondatocska! Valaki majd csak megtalál. Kihalász, ki halász. Nézeget, s eltöpreng, ki lehetsz, honnan jöttél. Napra tesz, szárítgat, hazavisz s felrak a polcra szemmagasságba. Megérkeztél a kikötőbe.
Mauyori egyszer talált egy mondatot, ami kettő. És mégis egy. És ő a harmadik.
Monica Hayes fotója
