"Köztársasági elnök vagyok,
jog doktora,
környezetvédelem lovagja,
kemény tárgyalófél,
legfőbb hadúr."

Nyilas Atilla verseiből már korábban is közöltünk lapunkban. Verseskötete (Szabó Péter festményével címlapján) a Könyvhétre a napokban jelenik meg. Íme az Álmoskönyvből néhány költemény.

 

Nyilas Atilla

Az Álmoskönyvből

 

 

Az utazás

 

 

Smaragd-ragyogású luxusvonaton
egymással szemközt, bensőségesen
társalgunk egy kifogástalan
eleganciájú, arany-zöld selyem-
zsakettet viselő krokodillal.
A zöldet erősíti, hogy ő maga is zöld.

 

„Csak most, harminc év elteltével
jutott eszembe, hogy a házunkban
volt egy öreg lift, amit annak idején
egyik napról a másikra lecseréltek,
benne kis ülőke,
mint általában a régi felvonókon…”

 

Én szürke gyapjúöltönyben
szerénykedem. Sötétzöld mintás
aranyszín cilinderét maga mellett
nyugtatja a mélyvörös bársonyon.
Lába lazán keresztbe téve,
nem decens módon, inkább

 

mint dúsgazdag emberé.
Tisztában vagyok vele,
hogy azért ül ebben a pozitúrában,
mert krokodil, és így a végtagjait
nem tudja másképp elhelyezni.
Koronként szivarra gyújt.

 

A kocsi rugózása kitűnő,
zakatolást alig hallani,
csak a kristálylámpák csörrennek meg néha.
Egy pillanatra sem veszem le a szememet
szimpatikus útitársamról —
szinte iszom a szavait.

 

„… annak volt ilyen puha, bordós
huzata, és úgy tűnik föl,
ami már aztán abszurdum lenne,
mintha gyönyörű szép faborításában
lett volna olyan intarzia,
amilyet az álombeli fülkében láttam.”
 

 

Pamflet

 

 

[Zemlényi Attila katonatörténetéből]

Megbilincselnek, cipőfűző, derékszíj elvesz,
visznek a fogdára. Be vagyok szarva,
hogy futkosó lesz ebből, úgy képzelem,
ott mindent csak futtában csinálhat az ember,

 

kiráz a hideg, futkos a hátamon,
bassza meg, bassza meg, bassza meg,
már bánom, hogy megegyeltem a csávót.
Egy üleppel álmodom az éjjel,

 

egy óriási grafitszürke ülep-fej
sziklából kifaragva, mint exelnök-kolosszusok
az államokban, de ez alföldi tájon áll illetve ül,
én derékszíjjal összekötözött lábbal,

 

félmeztelen futom körbe és körbe,
szökdécselek, mint egy endékás indián,
az ülep néz szúrós sziklaszemekkel,
és amikor lankadni kezdek, rám recseg:

 

Eccere katona! A kúrva magának
eccere öt levelet is írt! — Másnap reggel,
még hidegverítékben ismét kihallgatnak,
jövök az erős felindulással, meg hogy mindjárt

 

a menyasszonyom, meg, hogy nem is értem,
ezek a civil reflexek, nálunk Észak-fokon,
és nem volt szándékos. Vizsgál a politikai
tiszt is, nincs-e itt valami ideológiai diverzió.

 

Egynyári jegyzet

 

Köztársasági elnök vagyok,
jog doktora,
környezetvédelem lovagja,
kemény tárgyalófél,
legfőbb hadúr.

 

 

Bolondulok a családomért,
egy hadosztállyal őriztetem,
legnagyobb unokám
idősebb legkisebb fiamnál,
homlokukon hamukereszt.

 

Bérgyilkosok vadásznak rám,
halálom casus belli,
bunkerben lakom,
mosolygó, bajuszos arcom
mindenkinek ismerős.

 

Világháború

„Csak a szomszéd utca kéne.”

 

A B-járvány

 

Az űrben vagyok, pontosabban egy űrállomáson.
Nagy a nyüzsgés, sok az ismerős.
Hirtelen belehasít a tudatomba:
itt valami alien pusztít.
Bemászik az emberbe és szétrágja,
de nem olyan horrorisztikus módon, mint a filmben,
egyszerűen megtöbbszörözi a gazdaszervezetet.
Közel egy időben értesül erről mindenki;
menekülés közben a pánik képei.

 

Tolongás fogad a földi űrrepülőtéren.
A leszállópálya körül vörös keresztes sátrak.
Fürkészem, kinek sikerült még eljönnie az első
transzporttal: az állítólag teljes biztonságban van.
Némelyek arcát kendő takarja.
Hál’ istennek látom a húgomat!
Rám kacsint egy kollegám; de hol lehet ő?
Észreveszek egy férfit három példányban.
Esetlen szegény, esetlen az egész helyzet.

 

Arra gondolok, hogyan engedhetik meg,
hogy visszatérjen így megsokszorozva?
Az átváltozástól a replikák lelassulnak,
akadoznak, akadozik a beszédük, bizonytalanok.
Nekik se jó ez, és nekünk se.
Tán még fertőznek is, hiába tagadják.
Beülök a váróterembe. Nagyon aggaszt,
hogy a barátom csak későbbi géppel érkezik.
Az elsőről lemaradt, ez világos.

 

Vajon nem sokszorosították-e már őt is?
(Egyszer egy magazinban vagy könyvben
kísértetiesen hasonló arcra bukkantam.)
Hogyan különböztetném meg akkor
az igazit a hamisaktól?
Ő amúgy is lassan, akadozva beszél,
s hajlamos a tétovázásra.
Belátom, nem tudnék rájönni, melyikük az eredeti,
elveszíthetem, örökre elveszítem.

 

A néni

 

Sűrű, lombos erdőben laktam,
benne rendes erdővilágos,
sátortetős házam egy fán állt,
lépcső vagy hágcsó vezetett oda,

 

egy néni lakott ott meg egy macska,
a néni egy kicsit én is voltam,
másztunk föl a házba a létrán,
magasan volt, sokat kellett mászni,

 

én elöl és a macska utánam,
néha úgy, hogy a néni, én, a macska,
néha meg én voltam a néni,
így laktunk ott, így vigadoztunk.

 

 

 

 

 

Kapcsolódó:

Sok címmel egyről - Vincze Ildikó kritikája Nyilas Atilla Álmoskönyvéről