Fekete István, a Tüskevár írója 109 éves volna
De éppen emiatt meghökkentő ifj. Fekete témakezelése. Úgy harsog a könyv lapjairól (néha elcsukolva), mintha szándéka volna megfenyíteni az országot a tengerentúlról. Hosszan töprengtem a genetika különös furfangjain. Hogyan érte el, hogy az öreg Fekete a napi gondok, átvágások, „napi asszony” gondjai közt is toleránsabb, békésebb, türelmesebb – egyszóval: szebb és irodalmibb – a fiánál, aki kivont kardokkal futkos egy olyan tájban, ahol minden növény, madár, állat neve Feketével kezdődik.
Ég és Föld
Többesélyes, ha valaki az apjáról ír könyvet. Családtagként beszámolhat olyan részletekről, amelyekről kívülálló más irányból aligha szerez tudomást, közben persze fennáll a veszély, hogy az elfogultság, a dermesztő tisztelet szétrázza a könyvet, vagy pedig olyasmiről beszél, amiről a csillagok mai állása szerint szordínóban is csak keveset illik pletykálni, ilyen az anya személye példának okáért. Rossz fényt vet.
Él Magyarországon egy korosztály, amely korosztály Fekete István ifjúsági regényein és állattörténetein tanult olvasni, szokta a betű, a természet, a földrajz szeretetét. Ez a tény sem az íróktól, sem a generációtól el nem vehető, jöhet a gépek, a ráció és a hipermechanika előre jelzett tombolása. Néha felmerül, Fekete István hatékony segítségével voltam képes Móriczot, Nagy Lajost, Örkényt, még később Hamvast, Joyce-t, etc. olvasni. Abból, hogy az ország olvas, Fekete István regényt, elbeszélést, novellát (a Haltenyésztés szakkönyvére nem emlékszem, és talán a Zsellérek is elkerülte a polcomat) nem következik más, minthogy Fekete István író. Nincsenek kétségek. Ma 100 magyarból 100 ismeri Fekete István nevét, 100 személyes ismerősként köszönti Vukot, a kisrókát, 100-ból 100 bizonytalan, hogy ő maga töltött-e egy káprázatos, emberformáló nyarat a Tüskevárban, ötven fogadna rá, hogy igen, ő járt ott, igyekezett megfelelni Matula bácsinak, lőtte az első varjút, fogta az első rákot, csukát. Az, hogy Fekete István írásai átitatták az országot annyira egyértelmű, minthogy a kenyér háromhatvan, az akác felfelé nő.
De éppen emiatt meghökkentő ifj. Fekete témakezelése. Úgy harsog a könyv lapjairól (néha elcsukolva), mintha szándéka volna megfenyíteni az országot a tengerentúlról. Hosszan töprengtem a genetika különös furfangjain. Hogyan érte el, hogy az öreg Fekete a napi gondok, átvágások, „napi asszony” gondjai közt is toleránsabb, békésebb, türelmesebb – egyszóval: szebb és irodalmibb – a fiánál, aki kivont kardokkal futkos egy olyan tájban, ahol minden növény, madár, állat neve Feketével kezdődik. A harcos ifj. Fekete István pedig, aki e kötetet elkövette édesapja védelmében: sok. Minden vonatkozásban. Sok fiúként, mert csak szuperlatívuszokban képes megszólalni drága édesapjáról, ami ekkora tömegben zavaró. Túlzó a folyamatosan ismételt homéri jelzőrendszer. Riasztó, mennyire nem érti, hogy az irodalomtudomány szempontjai mások, mint az olvasói (kiadói) szempontok.
Aránytévesztő szerkesztőként, válogatóként, az aczéli magyar irodalom és irodalompolitika szakértőjeként. Sok, sok, sok. Mintha hiányozna belőle az iránymutató egyensúly, ami a rendszert itthon túlélők természetes sajátja, azaz: egyértelmű közhelyekről nem, vagy keveset beszélünk, ha mégis, akkor vendéglátóipari egységben, miután az alkohol megbontotta az arányokat. Sok, ahogyan illeszt. Túlzás a modor, ahogyan oldalakon keresztül Bodor Bélát oktatja. Sok az is, hogy ötvenhatban lelépett, és most apja révén beállít kommunistázni. „Tetszettek volna forradalmat csinálni…” üzeni égi bázisáról Antall József a demokrácia első miniszterelnöke. Csak mostanában kezdjük felfogni, mekkora igazságokat hagyatékozott ránk.
Nem mondok rosszat, letéve ifj. Fekete István apjáról szóló kötetét, mert a könyv lényegében Fekete István szerelmi levelezése és töredékes munkanaplója. A kommentek feledhetők. Nem fogalmazhatom meg a világos esztétikai konzisztenciát, jól, összefogottan, pengésen írni nem akarat, hanem tehetség dolga. Nem mondhatom, hogy állok értetlenül, hiszen Fekete könyvei megjelentek, csúcspéldányszámban, keresett vele, nem is akármennyit, miközben a szocializmus lényege, hogy szegényként tartani azon néprétegeket, amelyek szegényként kezelhetőbbek. Az írók ide tartoztak. Régen nem kérdés, van az irodalom (írók), és akik ebből élnek. Minden korban. Jó esetben az író is abból él, amit ír. Minden korban. A könyv valószínűleg elfogy majd, mert aki ismeri és szereti az írót, számára fontosabbak a kinyílt sublótban láthatóvá vált gyöngyszemek, minthogy a gladiátor ifj. Fekete íróvá akarja szentelni Fekete Istvánt, az ÍRÓT.
Ifj. Fekete István: Fekete István az Édesapám volt
Móra Kiadó, 380 oldal, 1890 Ft
