A Gonosz apoteózisa (Bogdán László regényéről)

Bogdán László Drakulája ennél bonyolultabb figura. Közelebbi. Láthatóbb és érzékelhetőbb.
Történelmi koloncai a lábunkra kötve, a seb a nyakon alig gyógyult, s ha igen, felreped időről időre. Ezért aztán az író sűrű szövedékkel különíti el az olvasó napi valóságát a regény valóságától. Ritkán kapjuk egyezésen – a gyakori elvtársazás, a századvég román párhuzamai ellenére.

A Gonosz apoteózisa négy pontban

1, Képzeletünkben Drakula frakkos, fekete úr. Kézfogása hideg, elővillanó szemfogai, zölden ragyogó szeme félelmet keltenek nemcsak a Drakula-történetek konkrét szereplőiben, de a mai olvasóban is. Képzeletünkben hófehér hattyúnyakba mélyeszti fogait. Az ős-Drakula alakját egy ír regényíró, bizonyos Stoker teremtette meg közel száz éve. Az eredeti regény halovány irodalmi értékével együtt a pszichohorror alapműve. A Stoker-alak mögött ismert személyiség áll, aki kegyetlen tetteivel szerzett európai hírnevet. A regénye szövevényes történelmi és néprajzi hagyományokra épül. Maga a vámpírhit is többszáz éves kelet-európai hagyományra vezethető vissza.
A létező Drakula-ős Mátyás király pártfogoltja, azután a magyar király elfogatja és tizenkét éves budai és visegrádi fogságra ítéli. A börtön után ismét Havasalföld trónján ül, de néhány hónap múlva ellenségei lemészárolják. Kegyetlenségeiről már a 15. század második felében lapok jelennek meg.
Bogdán László Drakulája ennél bonyolultabb figura. Közelebbi. Láthatóbb és érzékelhetőbb.
Történelmi koloncai a lábunkra kötve, a seb a nyakon alig gyógyult, s ha igen, felreped időről időre. Ezért aztán az író sűrű szövedékkel különíti el az olvasó napi valóságát a regény valóságától. Ritkán kapjuk egyezésen – a gyakori elvtársazás, a századvég román párhuzamai ellenére. A érzékcsalódások sora, a mindent belengő szexualitás vad, véres, szenvedélyes ábrázolása, a hús-vér emberek parádés megjelenítése annyira mese-, és legendaszerűvé teszi a regényt, mintha Mikszáthot olvasnánk.
Bogdán mindent felvonultat korábbi technikai trükkjeiből, amelyeket megszokhattunk írásaiban. A nő repül, a történet szerte, részeg főtisztek minden fa alatt, a kastély újra kastély.

2, Bogdán Drakula-története egy lelkibeteg szekus kórháztörténeti krimije, aki előtt pszichopata látomásaiban kavarog a múlt egy-egy emlékezetesen szörnyű esetre fókuszálva. Közben fütyörésznek a golyók, és a kórházban is hullanak az emberek. Krimiben nem is tehetnek mást.

3, Esterházy A szív segédigéi óta nem gázolt le ennyire ún. posztmodern regény. A legegyszerűbb fogalmi közelítés felől posztmodern, nem tudom már, mi a posztmodern. Esterházy egy szándékosan ziláltra pakolt boglyából döfköd ki cizellált párbajtőrével, az olvasó szabadon hajolgathat, ellép, ha akar, ha nem akar meghatódni, amikor észreveszi a közeledő tőr hegyét, Bogdán olvasója frissen faragott nyersfekete bazaltgolyóba zárva, ahonnan csak az író meghatározta egyetlen résen lát ki.
Nincsenek áthallások (ha vannak is, politikaiak, de a politikát most nem akarnám belekavarni az általános emberi gonosz megdicsőülésébe). Nincs semmi túl az áradó szövegen, a fényképszerűen pontos képváltásokon. Csak a Gonosz ember. A képeken a Gonosz ragyog.
Az olvasó ember mindig tanul valamit. Nem véletlen, hogy az Olvasó Nép népi mozgalma után egy másik népi kezdeményezés, az Olvasás Éve címűnek is tanácstalan tanúi lehettünk a közelmúltban, ami azt bizonyítja, a nép olvasni és okosodni szeretne, ezért örökösen kezdeményez, mindig van okos ötlete. Hogy mennyire igazsága vagyon a népnek (a népnek mindig), én vagyok a bizonyíték, aki – asszem – örök életre megjegyeztem, hogy tévedés személyre lebontani a gonoszt. Fogadtam volna rá, hogy ő egy nagyseggű vörös nő, aki különös ízlés- és értékpreferenciák csecsén felnőve nevelkedett olyanná, amilyenné. Ez természetesen nincs így. A gonosz társadalomfilozófiai kategória: lefedi a választott területet, politikatörténeti érvekkel igazolja cselekedetei moralitását. Táplálkozását tekintve önfenntartó. Önbeporzással szaporodik, mint a törökbúza.
A gonosz megdicsőüléséhez vezető lépcsősor első lépését természetfeletti hatalomnak kell megtennie. A gonoszt, az érinthetetlent, az égig érő mindenen túlit (angyali spermabankot), nevezzük akár Sztálinnak, akár McCarthy szenátornak, akár a Bogdán-regény környezetét gyakorlatilag megtermékenyítő Georghiu-De-nek, maga a hétszentséges ég.

4, Hm, mondom, amikor látom a regény végén teremtése kezdő és záródátumát: 2000. január 10. – február 23. Ehhez illeszkedő olvasási stratégiát választottam, amit ritkán – ismerve három korábban megjelent (Kortárs, Forrás) részletet – nem mazsolázni, nem félbehagyni, kikapcsolni a telefont, lehalkítani az outlookot, egyszerre elolvasni, egyszerre falni föl, elmerülni benne. Bognár nyelvezetét szokni kell. Ami – az adatok szerint – ennyire erőltetett menetben íródott, duplán szokni, mert az író maga se bújt ki alóla egy percre sem. És hát ez a minimum.

Amikor kezembe akadt a Drakula-könyv, végigfuttattam a könyvelést, ahol a saját felfedezésű írókat-költőket tárolom – nem ajánlotta senki, nem nyomta a kezembe senki, nem olvastam kötelező érvényű kritikát –, akire figyelni kell a jövőben. Rátaláltam egy évekkel korábban kimásolt bekezdésre.
Nyilván másolt, nem kopizott, azért ilyen rövid. Se helymegjelölés, se cím, csak a dátum: ’99 Karácsony – és piros felkiáltójek. A következő négy mondat. Mint a harangszó:
„1819 borongó őszén egy áldott állapotban lévő, barna hajú, ovális arcú fiatalasszony sétál a tengerparton. Az Északi-tenger démonai és lidércei elbújnak a ködben, még hallani a furcsa muzsikaszót s távolról a viharlovas patáinak dobaját. Az asszony nézi a tenger hazudozó hullámait, és elvágyódik valahova messze, maga sem tudja, hova. Kisfiára ezt a sóvárgást, ezt a meddő elvágyódást hagyja örökül, a határokon áthurcolt méla nyugtalanságot.”
Ilyen ez a regény. Tágas, keserű, mocskos, perverz, nyomasztó és szép. Mint a Gonosz maga.

onagyz

Bogdán László: Drakula megjelenik
Mentor Kiadó, Marosvásárhely
183 oldal