Szaporábbra vette lépteit, izgatottan kémlelve a járókelőket. Hevesen vert a szíve. Ki lehet az? Ő? Egy ballonkabátos férfi mélyen a szemébe nézett. Lui megremegett, elment mellette, várva, hogy megszólítsa. De nem történt semmi. Óvatosan hátrafordult, mintha a cipője sarkán keresne valamit. Kár, hogy nem ez az alak várta – gondolta –, mert jól nézett ki. Magas volt, barna, kissé kopaszodó. A kabátja körvonala kisportolt izmokat sejtetett.

Mara Laury: Az első – I. fejezet

Delet harangoztak. Az utcán siető embereket kerülgetett. Szeles idő volt. Megborzongott.
Szaporábbra vette lépteit, izgatottan kémlelve a járókelőket. Hevesen vert a szíve. Ki lehet az? Ő? Egy ballonkabátos férfi mélyen a szemébe nézett. Lui megremegett, elment mellette, várva, hogy megszólítsa. De nem történt semmi. Óvatosan hátrafordult, mintha a cipője sarkán keresne valamit. Kár, hogy nem ez az alak várta – gondolta –, mert jól nézett ki. Magas volt, barna, kissé kopaszodó. A kabátja körvonala kisportolt izmokat sejtetett.

Ha ilyen karakterű férfit látott az életben, vagy a televízióban, mindig valami jóleső, furcsa melegség cikázott végig rajta az agyától a lábujja hegyéig. Nem tudta hova tenni ezt az érzést.
Tizenegy éves kora ellenére igencsak felvilágosodottnak érezte magát a férfi–nő viszonnyal kapcsolatban. Tudta, hogy a hálószobából kihallatszó apró zajok mit sugallnak, és elfogadta kíváncsiskodás nélkül, hogy ez az élet rendje, ez a felnőttek játéka. Egyik este szülei otthon magára hagyták. Hogy ne érezze a megszokott jóéjt-puszi és esti mese hiányát, kárpótlásul megengedték, hogy este nyolc után is tévézzen. A Mézga családnak vége volt, Tom és Jerry sem kergették egymást csépelve a képernyőn. Lui elkezdett csatornát váltani, így szembesült véletlenül a felnőttek kemény világával.

Azóta éjszakánként alig tudta kivárni, míg a hálószobából kiszűrődő neszek elnémulnak, jelezve, hogy a szülei elaludtak. Amikor néma csend lett, már kapcsolt is a jól ismert csatornára, a távkapcsoló váltógombján tartva hüvelykujját, félve a lebukás veszélyétől. A képernyőn pornószínészek vezették be a kíváncsiskodó, vagy éppen csorgó nyálú, aberrált nézőket a szexualitás nyers, elállatiasodott valóságába. Lui szemei mindig mereven tapadtak a képernyőre. Gondolatban sokszor elképzelte milyen egy felnőtt női test ruha nélkül, és milyen lesz, ha egyszer felesége lesz. Ábrándozott a felnőttek játékáról. A látottak azonban megingatták abban a hitében, hogy Ő már nagyfiú, már mindent tud az erotikáról. Zavart fejjel figyelte a szex-jeleneteket. Nézte a páros játékot, és gondolatban azonosult a szereplővel. Azon kapta magát, hogy mindig a női szereplő helyébe képzeli magát, és az „erősebb nem” testének látványa jóleső érzéssel tölti el, megbizsergeti az ágyékát. Ilyenkor, vigyázva, hogy titkát senki meg ne tudja, óvatosan a takaró alá csúsztatta a kezét. Miután némán felnyögött, gondolatban a látott férfitesthez simult és álomba szenderült.

A szél még jobban felkerekedett, bebújt a lebegő kabátok alá. Az emberek még jobban siettek, tartva a baljóslatú felhők galád támadásától.
Lui lassította lépteit. Ez az a ház! A homlokzaton a felirat, az épület előtt a telefonfülke, a fülke mellett két, szembetűnően magas, elöregedett fenyő. Ide kellett volna érnie délre, de nem ismerte a várost.
Itt még sosem járt egyedül. Szüleivel sokszor utazott erre kocsival, de az utcákat nem figyelte. Mindig a kirakatokat bámulta vagy szunyókált a hátsó ülésen.

Most, a titokzatos találkára busszal jött be a városba. A pályaudvartól nehezen talált el idáig. Nagyon kellett koncentrálnia, hogy a tegnap chat-en olvasott instrukciókat pontosan vissza tudja idézni. Hol kell elfordulni jobbra, hol kell átmenni a zebrán, melyik szobornál kell balra, majd pár lépés után jobbra fordulni. És már ott is az épület, aminek homlokzatán nagy betűkkel hívja a felirat a vásárlókat.
Igen. Ez az a hely, de elkésett. Most mit tegyen? Körülnézett. A járókelők nem méltatták egy pillantásra sem. Mindenki versenyt futott a szakadó esővel.
Egyhelyben topogott lehajtott fejjel. Nem mert az emberek szemébe nézni, úgy érezte az arcára van írva, mire készül. Valaki megszólalt a háta mögött.
– Lui?
A hirtelen megszólításra összerezzent. Örült, hogy végre nincs egyedül a nagyváros forgatagában, de félt is hátranézni. Félt szembenézni a hanggal, amit első pillanatban ridegnek érzett és parancsolónak.
– Igen – rebegte bizonytalanul. Nem kellett megfordulnia, a hang testet öltött, egy szempillantás alatt előtte termett az ellenszenves orgánum tulajdonosa.
Alacsony volt, és köpcös. Kabátgallérja a nyakába húzva, csak a szeme villant ki a kalap karimája alól. A zuhogó esőben arcának körvonalai sem látszottak igazán. Minden olyan elmosódott volt, olyan álomszerű.
A férfi óvatosan körülnézett, majd intett a fejével és megindult. Lui egy pillanatig tétovázott, azután gyorsan utána eredt. A titokzatos idegen lépteit szaporázta, a fiú lihegve tudta csak követni.  Hevesen vert a szíve. Úgy érezte, a nyirkos levegő még a bőre alá is bebújt. Szeretett volna inkább otthon lenni, ahol zimankós időben a kandalló melegsége átjárja minden porcikáját.
A gondolatra jóleső érzés öntötte el, úgy döntött visszafordul. Igen. Mit keres ő itt? Miért akarja ő mindenáron megtapasztalni idő előtt a titkot?
Ebben a pillanatban az idegen megállt egy emeletes ház előtt, kitárta a bejárati ajtót és intett a fejével.
– Megjöttünk. Gyere drága!
Nem volt visszaút.