Kaiser, a móri ártatlan

Hátsó borító 
 „Már elnézést kérek, de hogyhogy ez megtörténhet?!
Hogyhogy nincsenek következményei az ügynek?!
Hogyhogy nem hullottak fejek?!”

Kaiser, a móri ártatlan

Az ártatlanság félelme

"Megfordult a fejemben, hogy tudatosan ki akarnak fárasztani. Nem véletlen, hogy az elfogásom óta folyamatosan mozgatnak és feladatokkal látnak el. Amikor védő jelenléte és jegyzőkönyv készítése nélkül »beszélgettek« el velem, érezhető volt, hogy azt próbálgatják, meddig tudnak »húzni«, egyszóval kóstolgattak.
A nyomozás során egyetlen olyan irat készült, amely az általam elmondottakat hűen tükrözi, és amelyből érződik a valóság feltárására irányuló tisztességes szándék.
Miért várt a nyomozóhatóság másfél évet arra, hogy kihallgassa azokat a személyeket, akikkel telefonon beszéltem a móri mészárlás idején? Laikusként is láttam, hogy itt valami nem stimmel. Az ártatlanságomat bizonyító tények szándékosan el vannak „»sikkasztva«.
A nyomasztó érzés, hogy minden áron be akarják bizonyítani móri bűncselekménnyel kapcsolatos bűnösségemet, nem akart szűnni.  
Az ügyészi perbeszéd szinte minden egyes pontját meg tudtam volna cáfolni, az egyes állításokat és következtetéseket komolytalannak tartottam. Ha nem ültem volna végig a tárgyalásokat és nem érzékeltettem volna, hogy sorsomat már – rám nézve hátrányosan –eldöntötték, a szónoklatot egy kézlegyintéssel le tudtam volna. A beszéd tele volt ellentmondással és logikátlansággal, egyáltalán nem volt meggyőző. Ennek ellenére elég mellbevágó volt 29 évesen így kimondva hallani az életfogytig tartó fegyházbüntetést a feltételes szabadságra bocsátás kizárásával. A közügyektől való eltiltás mondhatni komikusnak tűnt, de ekkorra már teljesen elveszítettem humorérzékemet.
A tárgyalás során olyan idegállapotba kerültem, mint még soha életemben. A legrosszabb volt, hogy az ügyészből és a bíróság tagjaiból is kettőt láttam (pedig egy is sok lett volna). Arra, ami a tárgyalóteremben lezajlott, nem tudtam koncentrálni.
Kezdtem sejteni, hogy a helyzet komolyabb, mint gondoltam, és innen nem megyek haza egyhamar.
Már csak a bíróságban bízhattam.”       

Hátsó borító 
 
„Már elnézést kérek, de hogyhogy ez megtörténhet?!
Hogyhogy nincsenek következményei az ügynek?!
Hogyhogy nem hullottak fejek?!”

(A móri ügyet végigkövető, Zs. B. olvasói levele az egyik újságban.)
Kaiser Ede, e könyv szerzője az elhíresült móri bankrablásban elkövetett nyolc ember meggyilkolásáért tölti tényleges életfogytiglani büntetését a mai napig – ártatlanul. A valódi tetteseket két évvel ezelőtt elfogták. Egyikük öngyilkos lett a börtönben, a másikukat elítélték.
Kaiser Edéről már a tárgyalása alatt kiderült, hogy ott sem volt Móron, de ezt és egyéb bizonyítékait a bíróság akkor nem vette figyelembe. A börtönnapló nagyon tárgyilagosan írja le a tárgyalást, és elég megrázóan az utána következő börtönéveket, amit Kaiser – a valódi tettesek elfogásáig és elítéléséig – abban a tudatban töltött, hogy élete végéig börtönben marad ártatlanul.
Ez tehát nem egy szokványos bűnügyi történet, amilyent mostanában elég sokat lehet olvasni. A gondos szerkesztés az egyébként meglepően jó elbeszélőkészséggel rendelkező szerző munkáját izgalmas, fordulatos olvasmánnyá tette, ami szinte letehetetlen. 

KE videó üzenete a sajtónak (2009 február) eredeti hangon és képpel:
Kaiser Ede vagyok, 33 éves.
26 éves voltam, amikor móri mészárosként a kommandósok otthonomban letartóztattak. Ezért a bűncselekményért 2005-ben jogerősen elítéltek, hiába tudta szinte az egész ország, hogy nem én követtem el. Két éve elkapták az igazi tetteseket, egyikük Nagy László öngyilkos lett az előzetesben, míg Weiszdorn Róbertet I. fokon elítélték.
Mindez azonban az én helyzetemen nem változtatott, jelenleg is ugyanúgy a móri vérengzés miatt kiszabott, jogerős életfogytig tartó szabadságvesztésemet töltöm a budapesti Kozma utcai börtönben.
Itt gyűjtöttem annyi erőt, hogy végre leírhassam egy könyvben, mi mindenen mentem keresztül, hogy őrlődtem évekig az igazságszolgáltatás malomkerekei között, hogy jutottam el idáig.
Nehéz volt, de megpróbáltam tárgyilagosan leírni a történteket, hogy ne befolyásoljam az olvasót és mindenki levonhassa magának a következtetéseket.

2002 május 9: vérengzés a móri bankban. 2002 július 22-én Kaiser Edét elkapták a kommandósok.
A könyv miután bevezetőjében sokkolóan bemutatja a móri mészárlást, amikor is a bankban nyolc személyt embertelenül kivégeztek, ott kezdődik, hogy nincs menekvés: Kaiser Ede csuklóján kattan a bilincs.
A könyv rövid fejezeteiben (több mint100-ban) sorra mutatja be, hogy az ebben az ügyben ártatlan Kaiser hogyan szorul egyre inkább a bűnös szerepébe.
Az őszinte vallomás, a tényszerű napló feltárja a beépített zárkatársak, besúgók ármánykodásait, a kisebb büntetés reményében vamzerré lett, s így Kaiser Edét eláruló régi barát árulását, a rendőrség nemtörődömségét, a mentő tanukat összezavaró ügyészi, bírói „keresztkérdés”-sortüzeket, a szakértők melléfogásait; s mindazt a történést is, amelyben Kaiser megpróbál az igazáért harcolni.
Végül mégis móri tettesként, 29 évesen ítélik teljes életfogytigra, amelyből nem bocsátható feltételes szabadságra. Igen ám, de a véletlen folytán egy idő után előkerülnek a valódi móri mészárosok, a tettesek (az egyik a börtönben öngyilkos lett.), a másik kisebb büntetést kapott – feltételes szabadságra bocsátás lehetőségével – mint Kaiser.  Hihetetlen, de e sorok írásakor formálisan Kaiser még mindig a móri vérengzéséért ül (persze egyéb bűncselekményei miatt lenne miért ülnie).
A könyv izgalmas, tárgy- és tényszerű, pergő, letehetetlen, ha nem lenne ide nem illő: lebilincselő. Pontosan és őszintén „kipakol” a szerző, bemutatja, hogy mit él át az adott ügyben ártatlan ember, aki ma is ezért az el nem követett tettéért derékbilincsben ül. Mivel így fizikailag aligha volt képes az írásra, ezért ezt a börtönnaplóját, őszinte vallomást tartalmazó könyvét szinte tollba mondta a kiadónak...

Hátsó fül:
A szerző önmagáról
„Közös nevező volt, hogy a barátommal mindketten jó cuccokban jártunk, ami akkoriban nem volt jellemző a csepeli iskolában.
Az nem fordult meg sem a nyomozók, sem az ügyész úr fejében, hogy a bűncselekmény idején velem kapcsolatban állt személyeknél rákérdezzen: feltűnően fehér volt-e a bőröm. Mivel sokat adtam a megjelenésemre, rendszeresen jártam szoláriumba, így B. úr vallomása például egyértelműen megdőlt volna.    
Nem szívesen jártam ki a vamzerhez, mert két hatalmas nápolyi masztiffja volt, amelyek mindig összenyálazták az élére vasalt szövetnadrágjaimat, pedig én mindig adtam a jó megjelenésre, a tiszta és ápolt külsőre. (Amúgy szeretem az állatokat.)
A vamzer egy előre kitervelt koncepciót állított fel. Nem éreztem jól magam. A tárgyalásról egyenesen orvosi vizsgálatra vittek, mert a szállítás során fokozódott a rosszullétem. Szédültem, vert a víz, ájulás környékezett. Mivel mindig is büszke voltam kicsattanó egészségemre, és soha sem kellett gyógyszert szednem, a tüneteim miatt rendkívül ideges lettem. A vérnyomásom és a pulzusszámom az egekbe szökött. Próbáltak rávenni, hogy vegyek be nyugtatót, de úgy gondoltam, hogy nekem magamnak kell leküzdenem a pillanatnyi rosszullétet és nem szerettem volna, ha elkezdenek gyógyszerezni,
Iszonyatos volt látni videón a feldúlt bankot, a vérfürdőt, a még ki nem hűlt holttesteket. A fejem és fülem zúgott, a képek összemosódtak előttem, rettentően szédültem és úgy éreztem, menten elájulok. »Ezt a borzalmat akarják rámverni, hát elment ezeknek a józan eszük« – gondoltam, és bár legszívesebben elordítottam volna magam, egy hang sem jött ki a torkomon.
Érzelmekben olyan sivár volnék, hogy képes lennék valakinek a lemészárlása után minden további nélkül folytatni addigi életemet, esetleg közvetlenül utána még jóízűen meg is vacsoráznék? Vajon miből vonta le az orvosszakértő ezt a következtetést? Talán ha körültekintően vizsgálódott volna, és rákérdez, hogy más bűncselekményekkel kapcsolatban mit éreztem, utána mit csináltam, nem mert volna ilyen merész állításokat tenni, különösen nem egy ilyen súlyos ügyben. Ha a budaörsi cselekményre gondolok, még most is rosszul vagyok, amiért akaratlanul megsebesítettem a pénzszállító autó vezetőjét
A zsaruk számára a napnál is világosabbnak kell lennie, hogy egy ilyen »mezei«  bűnöző, mint én, aligha lehet alkalmas a móri szörnyűség elkövetésére.”