Tillmann J. A.: Kotányi Attila

 

 

 

 

 

 

 

Kotányi Attila a Műegyetemen építészetet tanult, majd miután 19 évesen fölfedezte Hamvas Béla írásait, megkereste őt, aki aztán tanítványává fogadta. Hamvas révén ismerte meg Weöres Sándort, aki 1943-ban írt Bolond Istókjának alakját az akkori Kotányi Attiláról mintázta. Szabó Lajossal és Tábor Bélával is Hamvas ismertette meg 1945-ben. Tábor Béla meghívta a Haris közben induló filozófiai beszélgetésekre. Szabó Lajost választotta mesteréül, aki 1946-48 között néhány fiatalnak, köztük neki és barátjának, Kunszt Györgynek filozófiai szemináriumot tartott. A kötődés olyannyira erős volt, hogy 1956 után közös terv szerint előbb Brüsszelbe, majd Düsseldorfba távoztak. Az emigrációs hányattatás felbomlasztotta családját, Szabóhoz azonban - annak 1967-ben bekövetkezett haláláig - rendkívül intenzív kapcsolat fűzte. 

Kotányi azon kevésszámú magyarok egyike volt, akik számára az emigráció nem töréssel és orientációvesztéssel járt. Már a kezdeti izoláció közepette, a brüsszeli években kapcsolatot talált a kortárs alkotók élvonalával, és részt vett a később elhíresült Szituácionista Internacionálé körében. Ez a főként képzőművészekből álló csoport nem csak a művészetben, hanem a szélesebb szociális mezőben is nagy hatásúnak bizonyult. A 68-as diákmozgalmak egyik legfőbb erjesztőjévé vált. Körükből ered nem egy korabeli párizsi jelszó, így a "Képzeletet a hatalomra!" követelése is. (Más kérdés, mire vezet az, ha egy hatalom elkezd képzelegni.) Kotányinak egyébként is más elképzelései voltak a hatalom szelleméről, ill. a szellem hatalmáról, aminek hangot is adott. Ezért aztán, a korabeli intellektuális Párizs sztalinista szóhasználata szerint, afféle "vallásos elhajlónak" lett minősítve...

Düsseldorfba települését követően egy tervezőirodában dolgozott, majd elkezdte működését az ottani művészeti akadémián. Tanítói ténykedése - tanítványok és kollégák, t.k. Hannes Böhringer tanúsága szerint - eredményes volt. Ebben az a ritka képessége játszott közre, mely a tradíciók eleven képviseletét a mindenkori új iránti éber figyelemmel tudja társítani. Az előbbire Szabó Lajos sajátos biblicizmusa vezette, mely a dialógikus gondolkodókhoz - Buberhez, Rosenzweighez és - a közelmultban magyarul is megjelent - Ferdinand Ebnerhez hasonlóan az Én-Te-Szó alaprealitásából indult ki. A tradíció és a mindenkori modern találkozásának lehetőségfeltételét talán nem is lehet annál tömöröbben leírni, mint ahogy ezt Szabó Lajos az egyházról mondott szavaival megfogalmazta: "az alkotók időfeletti szivárványszövetsége a kinyilatkoztatás fényében". 

A modern szellemi fejlemények, kivált a művészeti absztrakció irányába Kotányi Attila antennái még a 40-es években, az Európai Iskola közelségében élesedtek ki, és attól kezdve töretlen intenzitással működtek. Gondolkodásában éppoly kevéssé hagytak nyomot a korlátoltság évtizedeken keresztül kötelező mintái és diskurzusai, mint a Nagy Nemzeti Múltról vagy a Megváltó Napnyugatról dédelgetett mítoszok. (Amivel egyszersmind azt is demonstrálta, hogy milyen lehetett eredetileg errefelé - az úrhatnám polgári, majd szocreál elhülyüléstől mentes - szellemi ember, akikből az ő nemzedékéből, a 70-en túl, nem sokan akadtak.) Az utóbbi évtizedek egyik művészeti centrumában élt - kollégái közt volt pl. Joseph Beuys és Nam Jun Paik - , s mivel közvetlen tapasztalata volt a szellemi szcénákról, részt vett vitáiban, ezért nem is táplált illúziókat a milyenségük felől. 

Kotányi - saját meghatározása szerint - zenbuddhizmust és (anonim) alkohológiát tanított. (Utóbbira nem saját szenvedélye, hanem családi okok késztették.) A buddhizmus elevenítő erejét még pop-buddhizmussá (Umberto Eco) válása előtt, nagy európai közvetítői - Dumoulin, Enomiya-Lasalle - révén fedezte fel a maga számára. A 90-es évek elején Budapesten, a sabbatról tartott előadás-sorozatában ezek a távol-keleti tanítások és tanulságok tették hallgatói számára is beláthatóvá a feledésbe veszett zsidó és keresztény hagyományokat. 

Utolsó éveiben többször tartott előadásokat a Magyar Képzőművészeti Főiskolán és a Pécsi Egyetemen. 

 

Tillmann J.A.