Szuda M. Barna hamarosan elkészül első regényével, ami remélhetőleg nyár közepén, végén kerül az üzletekbe.

Bízom benne, hogy ez a könyv ’csak’ fikció; és a borítók között lakó mesélő, az Androgin csak fantáziál. Bízom benne, hogy az életünk nagy szerelmei nem csak allegóriái vagy manifesztációi a meséknek, amiket gyerekként olvastunk. Szeretném hinni, hogy a szerző téved; és az emberek nem azonosak a regény szereplőivel. Szörnyek, Unikornisok, Hercegek, Ólomkatonák… valóban ilyen egyszerű determinálni minket, az érzelmeink szempontjából? Ez a történet meseszerű és kaotikus, de nem úgy, mint az Alice Csodaországban; hanem mint bármelyikünk teste és lelke, külön-külön vagy kollektíve összeroppanva a szerelem és a szexualitás terhe alatt.

Hekate kiadó

Szuda M. Barna
 

A könnyek hazamennek

– részlet –

Nem akartam én megcsonkítani magam, amikor levágtam a bal mellbimbóm. Egyébként is, csak a testből csúcsosan kiemelkedő részt metszettem le. Ez szerintem aligha meríti ki a csonkítás fogalmát.
Nem a fájdalomért csináltam, még csak nem is felindulásból. És habár a mellbimbóm borzasztóan frusztráló semmirevalósága mindig is dühített, nem evégett ítéltem szükségtelennek. Azt hiszem, amikor levágtam a mellbimbómból, én önkielégítettem; nem öncsonkítottam. Mert ugye eltusolhatatlanul vágytam már uralni önmagam. Uralni magamon azt, ami tulajdonképp mindig is mások uralma alá tartozott. A férfi-test mellbimbója nem hivatott utódot etetni. Egyetlen képessége ostobán meredezni a szexuális izgatottságtól. És a szexuális izgatottságért, mint minden vágyért valaki, valami rajtunk kívüli a felelős. Jó volt végre olyat tenni vele, ami nem függ valaki más ajkától. Tenni vele valami olyat, amit nem tett vele egyik fogsor sem, akármilyen hevülten is igyekezett izgatni.
Akkor először éreztem igazán sajátomnak a testem, amikor a mellkasommal párhuzamosan végigfuttattam rajta a szikét. A testnyílásaimban elhalt számtalan spermium és a bőrömön száradó zsírok -az aznapi ujjlenyomatok- ellenére átjárt az érintetlenség érzete. Mintha mindenki, aki korábban megérintett, jogtalanul tette volna. Egy egész pillanatig áldozat voltam, és minden felelőtlen tettem, csak elkerülhetetlen borzalom. Minden fal, aminek korábban fejjel rohantam, vis maiorrá változott. Megannyi eset után, végre én okoztam magamnak a fájdalmat. Csakis én.
A penge alig érezhetően akadt el a mellbimbómban. Azt hiszem a mellbimbó maga is helyesnek vélte a tettet. A vérzés meglepően hamar elapadt. Mintha a testem minden íze egyetértett volna a cselekmény szükségszerűségével. Ha elég lenne, mindenkinek adnék a mellbimbómból. Mindenkinek, aki ideig-óráig imádta. Adnék belőle az összes kéznek, ami simogatta. Adnék belőle az összes nyelvnek, ami koptatta, és adnék belőle minden elmének, ami fantáziált róla. Küldenék belőle mindenkinek, aki valaha is hozzám toldott vagy elvett belőlem, hogy tudjanak róla; bármit is tettek velem, bárki is lettem általuk, ha csak néhány perc erejéig is, de mertem visszaváltozni azzá, ami előttük voltam: hús és vér.