Bevezető gondolat és betekintő

A kognitív torzítások és a jelentésadás folyamata együttesen világítanak rá az emberi megismerés működésének legérdekesebb sajátosságaira; a jelentésalkotás alapvető, adaptív kognitív mechanizmus, amely a bizonytalan vagy értelmezhetetlen ingerek strukturálását szolgálhatja, elősegítve a koherencia, a kontrollérzet és a pszichológiai egyensúly fenntartását, de ugyanakkor éppen e folyamat során jelennek meg a kognitív torzítások mint rendszerszintű, előre jelezhető eltérések, amelyek nem véletlenszerű hibák, hanem a megismerés hatékonyságát biztosító mechanizmusok melléktermékei. Tudományos szempontból ez az ambivalencia, az adaptivitás és a torzulás egyidejű jelenléte teszi a jelentésadás és a kognitív torzítások kapcsolatát a pszichológiai kutatás egyik legizgalmasabb és legmélyebben megalapozott területévé. Ebben a rövid pszichológiaírásban pedig szeretném bemutatni és átélhetővé tenni, hogy miért vált számomra mind elméleti, mind gyakorlati szempontból kedvenc kutatási témámmá.

 

Véletlenszerű ingerekre történő jelentésadás

 

A véletlenszerű ingerek értelmezése egy komplex pszichológiai folyamat, amelynek során a percepción keresztül a jelenséget feldolgozzuk, majd megítéljük, hogy kedveljük, vagy sem. Az emberek nem kedvelik, sőt egyenesen visszataszítónak találják az olyan jelenségeket, melyek számukra értelmetlenek, érthetetlenek (Landau és mtsai,2006); az értelmetlen dolgok jelenléte diszkomfort érzést kelt az emberekben. Előzetes felmérések bebizonyították, hogy a modern művészetek kedvelése, és az érthetetlen dolgok értékelése a nonkonformitással és a tapasztalatokra való nyitottsággal áll összefüggésben (Feist&Brady,2004), azonban ezektől az egyéni tulajdonságok hiányában, vagy alacsony előfordulása esetén az emberek nem preferálják az értelemhiányt. Olyannyira nem, hogy ha értelmetlen, vagy bizonytalan dolgokkal találkoznak illuzórikus mintázatokat és irracionális hiedelmeket alkotnak értelemadás céljából (Van Harreveld és mtsai,2014; Whitson&Galinsky,2008).

Ha nem vagyunk képesek jelentést tulajdonítani, hajlamossá válni hasonlóságokat keresni általunk ismert és értelmezhető dolgokkal; az emberi agy mintákat keres, és ha nem talál, produkál néhányat, ilyen esetben mindig már ismert dologra támaszkodik mivel így képes illuzórikus korrelációt létesíteni (Dobelli,2013). Az illuzórikus korreláció az a jelenség, amely értelmében asszociációkat, kapcsolatokat feltételezünk két konstruktum között, amikor valójában a két dolog közötti kapcsolat nem áll fenn vagy nem bizonyított; két koncepció közt akkor feltételezhetünk kapcsolatot, ha rendelkezünk egyfajta előzetes tudással legalább az egyikről (Galotti,2017). Továbbá kiválthat illuzórikus korrelációt az egyén elvárása, viszont olyan esetben, ha megjelenik az anticipáció, az egyén a valódi összefüggéseinek észlelése sérülhet, csupán az illuzórikus kapcsolatokkal szemben (Chapman,1969).

Az áljelentés legtöbb esetben kielégíti az emberek azon szükségletét, hogy értelmet adjanak az adott jelenségnek ,a pszeudo-profund, vagyis áltudományos kijelentéseket számos kutatás vizsgálta már, melyek azt találták, hogy a látszólag tudományos, mély kijelentések, akkor is, ha értelmetlenek a felszín alatt, az emberek által nagymértékben preferálják. Például egy kutatás rávilágított, hogy a számítógép által generált értelmetlen, de tudományosnak tűnő kijelentések szimpatikusak az egyének számára (Pennycook és mtsai,2015).

A művészetek megtapasztalása sem képez kivételt a fent tárgyalt felvetések alól, hiszen sokkal magasabb preferencia mutatható ki az olyan alkotásokkal szemben, melyek érthetők, vagy tudunk hozzá jelentést kapcsolni. Azonban a külső ingerek fontossága kiemelendő a művészeti alkotások esetében,  például a cím nem csak a jelentésadást segíti elő a produktumok esetében (Russell&Milne,1997), de a nehezen értelmezhető absztrakt képek preferenciáját is elősegíti (Landau és mtsai,2006). Az, hogy az egyén hogyan bánik a jelentésadással, a jelentés hiányával és az ebből származó komfort vagy diszkomfort érzettel, nagyban befolyásolja, hogy hogyan értékeli az érthetetlen jelenséget (Turpin és mtsai,2019).

A jelentésalkotás egy olyan kognitív folyamat, amely a zavaros helyzetek értelmezésére használhatunk, hogy elősegítsük koherencia- és céltudatosságunk (Park,2013), ez egy olyan személyes értékelés, mely által az ember képes megbarátkozni a nyugtalanító helyzettel, ezáltal csökkentve a stressz és szorongás érzetét; a jelentésadás folyamata egy trauma, vagy katasztrófa után a felépülést elősegítő képességek egyik kulcsfontosságú eszközeként is funkcionál (Park,2016). A jelentésadás folyamata számos katasztrófa után segített a túlélők számára megbirkózni a katasztrófa utáni stresszel, a jelenpillanatra való fókuszálás, az egyedi erősségeik felismerése, az őket körülvevő emberek értékelése és a motiváltság felkeltése által (Kalayjian&Eugene,2010); továbbá abban is segítette a túlélőket, hogy áldozattudatukat túlélőtudatosságra váltsa.

A szakirodalom a jelentésadásnak két fajtáját különbözteti meg, az első a jelentés megléte, amely esetében a jelentés már létrejött; illetve a jelentéskeresés, amikor a jelentést még nem találtuk meg (Linley&Joseph,2011;Triplett és mtsai.,2012;Zeligman és mtsai., 2019). Amíg az értelem jelenléte a szubjektív jólléttel és az elfogadással korrelál, addig a jelentéskeresés a distresszel mutat kapcsolatot az előzetes kutatások alapján, amely arra enged következtetni, hogy míg a jelentés jelenléte pozitív változásokat képes eredményezni, addig az értelem keresése inkább negatívakat (Linley&Joseph,2011;Triplett és mtsai.,2012).

Mint tárgyaltuk, a jelentésadás folyamata feltételezi más kognitív funkciók működését; idetartozik a gondolkodás, érzékelés, észlelés és számos többi mentális mechanizmus feltételezi a jelentésadás folyamatát, például az ítéletalkotás és döntéshozás folyamatát nagyban befolyásolja az, hogy bizonyos dolgokat milyen jelentéssel látunk el, illetve a hierarchikus rendszerünkben milyen helyre helyezzük azt, ez pedig a viselkedésünk meghatározásában kaphat szerepet. Az, hogy az emberi viselkedés milyen mértékben függ az egyéntől, illetve milyen mértékben befolyásolja a környezet egészen az ókori görögöktől származó probléma. Napjainkban már egyre inkább kikristályosodott, hogy nem a személy, sem a helyzet nem befolyásolja teljes mértékben, sokkal inkább a kettő együttese váltja ki az emberi viselkedést (Mischel,2004). Ezt alátámasztó bizonyítékokkal szolgált például az epigenetika megjelenése a tudományban, mely megközelítés szerint bizonyos biokémiai mechanizmusok által a környezeti hatások befolyással vannak a génexpresszióra, ezek a hatások a DNS-nukleotid sorrendjét nem változtatják, ám kémiai szerkezetére hatást gyakorolnak (Hymann,2009).

Az emberi viselkedés tehát egy komplex rendszer produktuma, amelyet az egyén és környezete együttesen hoznak létre; ez a kijelentés pedig ugyancsak igaz a különböző kognitív mechanizmusokra is. Emiatt az egyéni különbségek továbbra is magyarázó változóként szolgálnak számos területen, bár döntéspszichológiában ezeket sokáig elavultnak tekintette a szakirodalom mégis a legújabb kutatások szerint az egyéni különbségek bizonyos vonatkozásai bizonyítottan befolyást gyakorolnak és magyarázóváltozóként tekinthetjük őket, így ezek feltárása kulcsfontosságú.

 

 

Az intuíció és a logika kettőssége a jelentésalkotásban, avagy a gyors- és lassú gondolkodás

 

A gondolkodás kognitív funkció minősége befolyással van az értékelés folyamatára, itt felvetődik a gyors és lassú gondolkodás problémája is (Kahneman,2013;Tversky,1996). Az ember elméjében folyamatosan zajlik egy mentális mechanizmus, amely benyomásokat, intuíciókat és a döntéseket befolyásolja tudattalanul. A két gondolkodás közti különbséget az utóbbi évtizedekben számos pszichológus kutatta, míg a gyors gondolkodást intuitív gondolkodásként említhetjük, addig a lassú gondolkodás a logikus gondolkodásnak feleltethető meg, a kéttípusú gondolkodásért két különböző rendszer felelős. A legfrissebb kutatások alapján az intuitív rendszer sokkal befolyásosabb a logikussal szemben, hiszen a döntések meghozatalában gyakran ez a rendszer áll, ám beszélhetünk bizonyos kölcsönhatásokról a másik rendszerrel (Kahneman,2013).

Az intuitív gondolkodási rendszer nem társul tudatos kontrollhoz, kevés erőfeszítéssel jár, vagy teljesen erőfeszítés nélkül is képes végbe menni, míg a lassú-, a logikus gondolkodási rendszer nagy mennyiségbű erőfeszítést igényel;  egy bizonyos mentális tevékenységre irányítja a figyelmet, és gyakran társítják a koncentrálás szubjektív élményével, ez a rendszer felelős az önkontrollért; megfontolt viselkedéseink ennek a rendszernek-, míg hirtelen cselekedeteink az intuitívnak betudhatók (Kahneman,2013). A logikai gondolkodás rendszere konzekvens, bizonyítható tények által produkál összefüggéseket, ám ezzel ellenben az intuitív rendszer irracionális, nem létező kapcsolatokat állít fel bizonyos koncepciók között. Az intuitív gondolkodási rendszer automatikus mechanizmusokat produkál, mely lényegét az asszociatív emlékezet képezi, amely által a történéseket az egyén képes koherens egészként értelmezni, ezzel szemben a logikus gondolkodás rendszerét ellenőrzött műveletek alkotják, elfogadott logikán alapszik (Dobosy,2019). A gyors gondolkodás-, az intuitív rendszer esetében előfordulhat néhány szisztematikus hiba, melyeket a szakirodalom kognitív torzításokként nevez, ezeket a kognitív hibákat a rendszer bizonyos szituációkban nagy valószínűséggel hajlamos elkövetni. Ezek a torzítások logikailag megalapozatlanok, emiatt az intuitív rendszerrel szemben, a logikus rendszer nem követi el, tehát lassú gondolkodás esetén nem történnek meg; ezek a döntéshozatalban és az ítéletalkotásban is megjelenhetnek (Blanco,2017).

 

 

Kognitív torzítások, mint az észlelés és döntéshozatal rejtett mechanizmusai

 

A kognitív torzítások úgy is definiálhatók, mint az általános megismerési képességek jellemzője, ezek különböző területeken vannak jelen, számos tanulmányban megtalálhatók az élet számos aspektusát tekintve. A kognitív torzítások például megjelennek a társadalmi problémák hátterében magyarázó konstruktumként (Hamilton&Gifford,1976), a paranormális hiedelmek és a pszeudo-gyógyászat használatánál szintén jelen vannak (Blanco,2016), valamint számos hibásan meghozott döntés hátterében ott állnak. Mivel ez a pszichológiai jelenség az élet számos területére kihatással van és befolyásolja cselekedeteinket, evidens, hogy az értelmiségiek próbáltak olyan metódusokat találni, amelyek által kiküszöbölhetők ezek a torzítások, ilyen az úgynevezett debiasing és a stratégiák (Larrick,2004; Lewandowsky és mtsai,2012), a debiasing magát az elfogultságot küszöböli ki, vagy csökkenti az egyén figyelmének felhívása által az adott torzító hatás ismertetésével (Jolls&Sunstein,2006).

 

Záró gondolatok -  ambivalencia és bizonytalanság a kognitív folyamatokban

 

Összeségében elmondható, hogy a véletlenszerű ingerekhez kapcsolódó jelentésadás alapvető kognitív szükséglet, amely az értelemhiány okozta diszkomfort csökkentését szolgálja, de ugyanakkor illuzórikus mintázatok és kognitív torzítások kialakulásához is vezethet. A jelentésalkotás módját az egyéni különbségek, a gondolkodási rendszerek és a környezeti tényezők együttesen alakíthatják, így meghatározó szerepet játszanak az értékelésben, döntéshozatalban és viselkedésben, tehát a jelentésadás egyszerre adaptív és potenciálisan torzító folyamat, amelynek megértése kulcsfontosságú a pszichológiai jelenségek értelmezésében.

 

Bibliográfia

Blanco, F. (2016). Positive and negative implications of the causal illusion. Consciousness and Cognition. doi:10.1016/j.concog.2016.08.012.

Blanco, F. (2017). Cognitive Bias. Encyclopedia of Animal Cognition and Behavior, 1–7. https://doi.org/10.1007/978-3-319-47829-6_1244-1

Chapman, L. J., & Chapman, J. P. (1969). Illusory correlation as an obstacle to the use of valid psychodiagnostic signs. Journal of Abnormal Psychology, 74, 271–280.

Dobelli, R. (2013). Art Of Thinking Clearly. Sceptre.

Dobossy, A., (2019). Hány féle gondolkodás van? Zen Tükör Magazin, 17. szám

Feist, G. J., & Brady, T. R. (2004). Openness to experience, non-conformity, and the preference for abstract art. Empirical Studies of the Arts, 22(1), 77–89.

Galotti, K. M. (2017). Cognitive Psychology In and Out of the Laboratory (6th ed.). SAGE Publications, Inc.

Hamilton, D. L., & Gifford, R. K. (1976). Illusory correlation in interpersonal perception: A cognitive basis of stereotypic judgments. Journal of Experimental Social Psychology, 12, 392–407.

Hyman, R. (2009). Editorial. European Journal of Industrial Relations, 15(1), 5-5. https://doi.org/10.1177/0959680109104438

Jolls, C., & Sunstein, C. (2006). Debiasing through Law. The Journal of Legal Studies, 35(1), 199–242. https://doi.org/10.1086/500096

Kahneman, D. (2013b). Thinking, Fast and Slow (1st ed.). Farrar, Straus and Giroux.

Kalayjian A., D. Eugene. (2010). Mass trauma and emotional healing around the world: Rituals and practices for resilience and meaning-making, 1, ABC-Clio, LLC

Landau, M. J., Greenberg, J., Solomon, S., Pyszczynski, T., & Martens, A. (2006). Windows into nothingness: Terror management, meaninglessness, and negative reactions to modern art. Journal of Personality and Social Psychology, 90(6), 879–892.

Larrick, R. P. (2004). Debiasing. In D. J. Koehler & N. Harvey (Eds.), Blackwell handbook of judgment and decision making (pp. 316–337). Oxford: Blackwell.

Lewandowsky, S., Ecker, U. K. H., Seifert, C. M., Schwarz, N., & Cook, J. (2012). Misinformation and its correction: Continued influence and successful debiasing. Psychological Science in the Public Interest, 13(3), 106–131. doi:10.1177/1529100612451018.

Linley P.A., S. Joseph. (2011). Meaning in life and post-traumatic growth. Journal of Loss and Trauma, 16 , pp. 150-159, 10.1080/15325024.2010.519287

Mischel, W. (2004). Toward an Integrative Science of the Person. Annual Review of Psychology, 55(1), 1–22. https://doi.org/10.1146/annurev.psych.55.042902.130709

Park C.L. (2013). Trauma and meaning-making: Converging conceptualizations and emerging evidence. The Experience of Meaning in Life, Springer, pp. 61-76 Park C.L. (2016). Meaning-making in the context of disasters Journal of Clinical Psychology, 72 (12), pp. 1234-1246, 10.1002/JCIP.22270

Pennycook, G., Cheyne, J. A., Barr, N., Koehler, D. J., & Fugelsang, J. A. (2015). On the reception and detection of pseudo-profound bullshit. Judgment and Decision Making, 10(6), 549–563.

Russell, P. A., & Milne, S. (1997). Meaningfulness and hedonic value of paintings: Effects of titles. Empirical Studies of the Arts, 15(1), 61–73.

Triplett K.N., R.G. Tedeschi, A. Cann, L.G. Calhoun, C.I. Reeve. (2012). Post-traumatic growth, meaning in life, and life satisfaction in response to trauma. Psychological Trauma: Theory, Research, Practice, and Policy, 4, pp. 400-410, 10.1037/a0024204

Turpin, M. H., Walker, A. C., Kara-Yakoubian, M., Gabert, N. N., Fugelsang, J. A., & Stolz, J. A. (2019). Bullshit makes the art grow profounder. Judgment and Decision Making, 14(6), 658-670.

van Harreveld, F., Rutjens, B. T., Schneider, I. K., Nohlen, H. U., & Keskinis, K. (2014). In doubt and disorderly: Ambivalence promotes compensatory perceptions of order. Journal of Experimental Psychology: General, 143(4), 1666–1676. https://doi.org/10.1037/a0036099

Whitson, J. A., & Galinsky, A. D. (2008). Lacking control increases illusory pattern perception. Science, 322(5898), 115-117.