Jelige: KENGURU – Kenguruk a Körúton
Ezt a balhét csak én tudom megcsinálni. Geri mondta, hogy így nem fog gyanút a csaj. Mindig ott a pisztoly a táskájában. Egyszer nagyon lenyomták, azóta csőre töltött pisztoly van nála. Tőlem viszont nem fél. És mire észbe kap, addig már mindegy lesz neki. Akkor majd láthatja Geri is, hogy nem vagyok gyáva. És mehetünk Ausztráliába. A kenguruk miatt.
Kenguruk a Körúton
Éles késsel meg lehet csinálni. Geri mondta. És hegye is legyen a késnek. Geri tudja, mert Geri mindent tud, amit a balhékról tudni kell. Geri egyszer már majdnem megcsinálta. Amikor kijött. Két nappal hamarabb jött ki. Úgy volt, hogy pénteken engedik ki, de már szerdán kiengedték. Hazament és a csaját egy hapival kapta. Elborult az agya és szúrt.
Azt mondja, szerencsére nem volt éles a kés, meg rövid is volt a kés. A konyhaasztalról kapta fel. Azt mondja, nem akart szúrni, mert feltételesen engedték ki. De amikor dugni látta őket, elborult az agya. Amikor elborul az ember agya, akkor nem tudja, mit tesz. Ezt is Geri mondta. Végül nem lett nagy szúrás. Inkább vágás volt. Ezért tudta Geri elintézni, hogy nem lett belőle ügy. Volt pénze, tuti helyen, a korábbi balhéból. Abból fizetett a hapinak. Nem adott sokat, mert végül is őt verték át, ha úgy nézzük, meg is érdemelte a hapi a kést. De Geri fizetett. Mert Geri úri ember. A csaját nem is bántotta. Csak annyit mondott, reggeltől kimész a sorra. Addig, amíg tízszeresen visszahozod, amit miattad fizetnem kellett. A csaj óbégatott, hogy ő nem megy a sorra, meg szereti Gerit, meg nem is akarta, csak a hapi erőszakoskodott. Akkor Geri jól pofán vágta és a csaj többet nem szólt. Tudta, hogy reggel kimegy a sorra. Geri adott neki még egyet. Azt mondja, ha felnyomják az agyát, akkor minimum kétszer kell ütnie.
Én is kurvára elborulok, ha felnyomják az agyamat. De még soha nem szúrtam. Mindig van nálam kés, de még nem szúrtam. Nyomtam már egy hapi torkának, mert nem akart fizetni. Azt mondta, ilyen rövid menetért nem fizet. Amikor a kést nekinyomtam, akkor fizetett. Tehetek én róla, hogy egyből elmentél? Ezt üvöltöttem. Tehetek én róla? Ekkor fizetett.
Nem hiszem, hogy megszúrtam volna, ha nem fizet.
Most viszont szúrni fogok. Geri mondta, hogy vannak esetek, amikor az ember előre tudja, hogy szúrni fog. Ez jó, mert fel tud készülni rá. Tudja, miért szúr, tudja, mikor szúr, és tudja hányszor szúr. Nem kaszabol vaktában, mint az amatőrök. Igaz, én is amatőr vagyok. Soha sem leszek profi, mint Geri. Szeretnék, de nem leszek. Ezt Geri mondja. Azt mondja, gyáva vagyok.
Ezt a balhét csak én tudom megcsinálni. Geri mondta, hogy így nem fog gyanút a csaj. Mindig ott a pisztoly a táskájában. Egyszer nagyon lenyomták, azóta csőre töltött pisztoly van nála. Tőlem viszont nem fél. És mire észbe kap, addig már mindegy lesz neki. Akkor majd láthatja Geri is, hogy nem vagyok gyáva. És mehetünk Ausztráliába. A kenguruk miatt.
A kengurukat az állatkertben láttam. Élveztem a kicsiket az erszényben. Kurvára jó lehet ott nekik. Csak mennek mindenhová az anyjukkal. A kenguru mama soha sem hagyja el a gyermekét. Más állatnál megesik. Láttunk egy oroszlánkölyköt, ahogy egy kutya szoptatta. Az anyja, a nagy, vad oroszlán, elhagyta. Nem is az állatok királya ő, hanem egy hülye kurva.
A kengurugyermekkel ilyesmi nem történhet. Igaz, kicsit unhatják az állatkertben, mert ott nincs sok látnivaló. Mondtam is Gerinek, hogy ki kellene vinni a kengurukat a Körútra. Sétáltassák meg a gyermekeiket. Geri azt mondta, hogy hülye vagyok, de én láttam a kenguruk szemében, hogy szeretnének ugrálni a Körúton.
Azt mondják, akkorát ugranak, mint egy ember. Én azt nem hiszem. Mert ha így lenne, akkor az állatkertben biztosan átugranák a kerítést. Geri azt mondta, azért nem szökdelnek ki az állatkertből, mert a kenguruk okosak és tudják, hogy Pesten nincs hová menniük. Azért maradnak az állatkertben, mert ott nekik a legjobb. De Ausztráliában szabadok és ott nagyokat ugranak. Élvezhetik a kengurukölykök!
Sokszor álmodtam, hogy kenguru vagyok. És anyám nem hagy el. És nem vagyok intézeti.
Két hónapja megkerestem anyámat. Mert ő soha nem jött. Volt, akihez jött az anyja. Hozzám nem. Volt egy srácom a hivatalból, ő kiderítette, hogy ki az anyám. Elmentem és meglestem. Szép nő. Fiatal. Tizenhét volt, amikor engem szült, akkor most harmincöt.
Nem mentem oda hozzá. Küldtem neki magamról egy képet. Ráírtam a nevem és a címem. És hogy várom. Nem jött. Lehet, egyszer majd odamegyek hozzá. Megcsináljuk ezt az ügyet, kimegyünk Ausztráliába, visszajövünk, veszek egy tuti kocsit, azzal állok meg háza előtt. Hogy lássa, nélküle is vitte valamire a lánya. Most azt hiszi, semmi kis csóró vagyok.
Geri két sarokra a ház előtt leparkolt. Amikor befejeztem, hívom. Azt mondta, ezt a csajt nem kell sajnálni. Abból van a pénze, hogy kiscsajokat ad el ukránoknak. Viszik ki őket Olaszba. Az a legrosszabb, ha eladnak. Akkor semmi sem vagy, mert semmibe sem néznek. Aki ilyet tesz, az megérdemli a halált. Azzal megyek hozzá, hogy külföldi munkára jelenkezek és Alex küldött. Alex már négy lányt adott el a csajnak. Az állat. Őt is leszúrnám.
Csengettem. Kinyílt az ajtó és ledermedtem. Anyám állt az ajtóban.
Mi van? – kérdezte. Semmi szia, vagy ilyesmi. Alex küldött – nyekeregtem. Vagy úgy! Gyere be. Bárban kell dolgoznod, napi száz eurót megtarthatsz, a többi le kell adnod Igornak, ő intéz mindent.
– Tudja, ki vagyok? – kérdeztem hirtelen, már a szobában állva.
– Tudom, de nem érdekel.
Ekkor szúrtam. Nyakon. Az ütőeret találtam el, Geri mondta, hogy oda kell szúrni, az tuti. Hátra ugrottam, hogy a vére ne spricceljen rám. Mondani akart valamit, de nem tudott, összecsuklott és vége volt. Szar érzés volt. A táskájában ott volt a pisztoly. Csőre töltve. Kivettem és zsebre tettem.
Geri jött és nyomban megtalálta a pénzt a fiókban. Aztán váratlanul megütött. Elterültem a földön. – Hívom a rendőrséget és bejelentek egy gyilkosságot – mondta.
A földről lőttem le. Kihúztam anyámból a kést, letöröltem a markolatát és Geri kezébe nyomtam. Anyám kezébe a pisztoly került. Aztán kimentem.
Zárás után vágtam lyukat az állatkert hátsó részén, a kenguruk ketrecén. Kettő jött oda, erszényükben a kicsikkel. Ne mondja senki, hogy a kengurukkal nem lehet szót érteni. Megértették, hogy mehetünk. Együtt indultunk el. Aztán ők elhagytak, mert gyorsabbak az embernél. Így csak azt láttam, hogy egyre távolodva ugrálnak a Körút felé.