Erika Moser: A bécsi modell - Danyi Zoltán fordítása

"Egyenesen a kamera szemébe néz, és azt válaszolja: azelőtt sokat jógázott, igen, kifejezetten sokat, mondhatni a megszállottja volt a jógának, reggel és délben és este is jógázott, két és fél óra jógagyakorlat reggel, éhgyomorra, közvetlenül ébredés után, majd két és fél óra gyakorlatozás a szünetben, kora délután, a nappaliban, a faltól falig húzódó széles ablakok előtt, és végül ugyancsak két és fél óra jógázás este 8-tól, a jógacsoportjával, és ezek között a két és fél órák között semmi más, csak a munka..." - Két kortárs osztrák író zseniális novelláját olvashatják most az Irodalmi Jelen Online oldalain.

Erika Moser

A bécsi modell

Egyenesen a kamera szemébe néz, és azt válaszolja: azelőtt sokat jógázott, igen, kifejezetten sokat, mondhatni a megszállottja volt a jógának, reggel és délben és este is jógázott, két és fél óra jógagyakorlat reggel, éhgyomorra, közvetlenül ébredés után, majd két és fél óra gyakorlatozás a szünetben, kora délután, a nappaliban, a faltól falig húzódó széles ablakok előtt, és végül ugyancsak két és fél óra jógázás este 8-tól, a jógacsoportjával, és ezek között a két és fél órák között semmi más, csak a munka, mondja, és megint a kamera közepébe néz, délelőtt a megbeszélések a menedzserekkel vagy egyéb hivatalos ügyek intézése az ügyvédekkel, délután meg a különböző stúdiókban a fotózás, olykor persze délelőtt és délután is csak a fotózás, százával a felvételek, mondja, és elneveti magát, a műsorvezetőnő felé fordul, akivel valószínűleg már előbbről ismerik egymást, hiszen tegeződnek, most felé fordul tehát, és azt mondja: ahogy látod, úgynevezett magánéletre már akkor sem jutott sok időm.
És ezen, akár a cinkosok, mindketten bájosan nevetnek, a tekintetük összevillan.
Akkoriban pelyheken élt, meséli, pelyheken és magvacskákon, zabpehely és búzapehely, meg lenmag és szezámmag és napraforgómag, és kizárólag forrásvizet ivott, meg búzafűlét, mást nem, se tea, se kávé, se alkohol, semmi, csak forrásvíz és búzafűlé, és persze jóga reggel és jóga délben és jóga este, és ez így nagyon rendben volt, mondja: legalábbis akkoriban, amikor még csak az arcomat fotózták, teszi hozzá, és a kamerába néz.
Értem, mondja a műsorvezetőnő. Bólint egyet, majd azt kérdi: „Mondd, és most hogy élsz?”
Most, hát most egy kicsit másként, válaszolja rejtélyes, kifürkészhetetlen értelmű mosollyal arcán, most például húst eszik hússal, mondja, a véres bifsztek a kedvence, egyenesen imádja a véres bifszteket, és hacsak lehet, naponta eszik bifszteket, utána pedig leönti egy pohár félszáraz pezsgővel, ami kifejezetten csodás, imádja a bifszteket és a pezsgőt, de ugyanúgy szereti a roston sült sertésmájat is, mondja, főleg ha nem sütik át teljesen, és a közepe szép piros és jó nedves marad, teszi hozzá, és megint nevet.
A műsorvezetőnő is mosolyog, mintha egyetértene ízlésével. Rutinos mozdulattal megigazítja combján a rövid, porcelánkék kasmírszoknyát, majd azt kérdi: „És mondd, mi lett a jógával? Továbbra is jógázol még?”
Nem, vagyis hát, nem egészen, válaszolja a modell, ebben a tekintetben szintén van egy kis módosulás, ugyanis a jógára mostanában nem mindig jut idő, de az igazság az, hogy amikor meg ideje volna, akkor meg nem mindig van hozzá kedve a fáradtságtól, mondja, de néha, heti egy-két alkalommal gyakorol még, például ha sikerül korábban felkelnie reggel, és olykor sikerül, nem gyakran, de néha mégis sikerül, és olyankor mindig arra gondol, hogy sűrűbben fog felkelni kora reggel, mert úgy érzi, hogy ettől az egész napja frissebb valahogy, csak hát hiába fogadkozik, mondja, ugyanis sokkal kevesebb az ideje, mint régen, esténként pedig újabban inkább futni szokott, ugyanis erre van most szüksége ahhoz, hogy jó formában legyen a teste, mondja, vagyis a teste és a lelke, teszi hozzá, mindenféle tekintetben.
„Értem”, mondja a láng-szép hajú műsorvezetőnő. „Véres hús pezsgővel, kocogások késő este. Nem rossz…” Ezen egy pillanatnyit elgondolkodik, majd így folytatja: „De mondd, tulajdonképpen hogyan jött nálad ez a fordulat, ha fordulatnak nevezed egyáltalán? Vagyis van-e valamiféle átjárás a korábbi és a jelenlegi éned között, úgy értem, valami kapocs a bifsztek és a magvacskák közt?”
Ami őt illeti, ezek között nemigen tud különbséget tenni, válaszolja, vagy talán nem egészen érti a kérdést, mondja, ő nem lát magában semmiféle törést, a régi és a mostani énje között szerinte nincsen különbség, csupán annyi történt, hogy egy idő után egyszerűen kiéhezett, magyarázza mosolyogva, előfordul ez néha az emberrel, és hat évnyi koplalás után annyira megkívánta a húst, hogy attól kezdve hetekig nem tudott betelni vele, csak nyelte és nyelte és nyelte a véres falatokat, kilószámra, és tulajdonképp egészen a mai napig csak nyeli, hatalmas élvezettel, de az igazság az, hogy szüksége is van rá ennyi munka mellett, hiszen sokkal többet dolgozik, mint azelőtt, mondja, ráadásul a filmezés azért mégiscsak teljesen más, mint egy kis pihe-puha fotózás, a forgatásokon bizony meg kell izzadnia néha rendesen, ha azt szeretné, hogy jó legyen a végeredmény, mondja nevetve, majd hozzáteszi: de hiszen te is tudod, nálatok sincs ez másként, melegek ezek a fényszórók, sőt nemhogy melegek, szinte forrók, és csak úgy ontják magukból a hőt!
„Persze, hát persze”, bólint a műsorvezetőnő, „ez igaz”, mondja. Majd azt kérdi, cseppet sem tapintatosan (ám a nézők legnagyobb megelégedésére): „És az mennyire viselt meg, hogy a szépségkirálynői címet elvették tőled azok miatt a filmek miatt?”
Hogy a kérdés nem éri váratlanul, egyebek mellett abból tudható, hogy az exkirálynő arcán a legkisebb rezdülés sem szalad végig: drágám, válaszolja kimozdíthatatlan fölénnyel, ennél jobb reklámot nagyon sok pénzért sem tudtak volna csapni nekünk, úgyhogy a hírt az egész stáb kitörő örömmel vette, és nem hinném, hogy közülünk bárkit is megviselt volna.
„Mondd, mit szeretsz jobban, a pénzt vagy az életet?”, kérdi ekkor a műsorvezetőnő. Úgy tűnik, ez a kérdés sem lepi meg. Nem először hallja.
Miért, válaszolja tündéri mosollyal, és e mosoly mögött még aki nagyon ismeri őt, az sem venné most észre a szerelem gyilkos indulatát: miért, a kettő között mi a különbség?
És ezúttal a végszó éppen ez, a kollégák intenek, jelzik, hogy vége, a műsoridő lejárt, a műsorvezetőnő pedig megköszöni a figyelmet, és elbúcsúzik a nézőktől, akik persze nem mennek sehova, mert most következik a reklám.

Danyi Zoltán fordítása