1920. december 21-én született a Borsod megyei Nagybarcán. Ősei között szerepel Kossuth-katona. Katonai iskolákban tanult (Soproni Honvéd Reáliskola, Ludovika Akadémia). 1941-ben hadnaggyá avatták. A II. világháborúban, és utána még két évig honvédtisztként szolgált. 1945 tavaszán mindkét kezére megsebesült. 1947-ben koholt vádak alapján letartóztatták, a népbíróság elítélte; 9 évig a Gyűjtőfogházban, a váci börtönben és a tatabányai bányamunkatáborban raboskodott. 1956 júliusában szabadult, az 1956-os forradalomban a budapesti Nemzetőrség összekötő tisztjeként vett részt. 1956. december 1-jén egykori rabtársaival (Füveskert-csoport) megalapította az egyik legnagyobb hatású emigráns irodalmi lapot, a Nemzetőrt, melynek negyven éven át főszerkesztője volt.

Kecskési Tollas Tibor

Bebádogoznak minden ablakot

Az életből csak ennyi fény maradt,
Csillagos ég, tenyérnyi napsugár.
Ezt vártuk nap-nap, homályos falak
Üregéből esténként-délután.
S elvették ezt is, a tenyérnyi napot:
Bebádogoztak minden ablakot.

Tágult szemekkel kék tengerét látom
Nápolynak, s fénylő partjai felett
Még vár a Vezúv, pipál és a tájon
Barnára lesült boldog emberek.
Látjátok? Éjben élünk, mint vakok,
Bebádogoztak minden ablakot.

Tízen fekszünk egy fullasztó szűk lyukba',
A szánk kapkodja be a levegőt,
Mint partra vetett halak kopoltyúja
Tátogunk némán – s érzed, nincs erőd
Szívni az étel s ürülék szagot:
Bebádogoztak minden ablakot.

Az Alpeseknek fenyves illatából
Míg csokrot küld a hűs nyugati szél
És lelket öblít fenn a tiszta távol
S mosolygó hegyek hószaga kísér,
Itt tegnap társam tüdőbajt kapott,
Bebádogoztak minden ablakot.

Csendet hasít a sétahajó kürtje.
A falon sikló leánykacagás
Nem visszhangzik már zengőn a fülünkbe
S az ezersípú nyár nem orgonáz.
Süket a cellánk, minden hang halott,
Bebádogoztak minden ablakot.

Túl Barcelona kertjein szitálva
Egy barna asszony meleg hangja búg
És alkonyatba pendül a gitárja.
Hol táncolóktól tarka még az út;
S fülünkbe folynak az ólmos napok...
Bebádogoznak minden ablakot.

Tapintanánk a bársonyos egekbe,
Ujjunk hegyéből kiserken a vér.
Mint koporsóba, be vagyunk szegezve,
Csak daróc szúr, vagy poloska ha ér.
Simogatnánk a sugaras napot –
S bebádogoztak minden ablakot.

Londonban bál van, sima termén siklik
A sok selyembe öltözött leány.
Puha hajuknak hamvassága izzik
Lágy bútoroknak tükrös hajnalán.
Nyugat táncol – tán végképp eladott?! ...
S bebádogoztak minden ablakot.

Nyelvünket mosta friss tavasz zamatja
Most nyögve nyeljük nyirkos kortyait
Az alvadt bűznek, hol minden falatra
Émelygő gyomrod felfordulna itt.
De lenyeljük e végső falatot:
Bebádogoztak minden ablakot.

Az éhség marta testünket telt álom
Lakatja jól – és ínyenc ételek
Ízét kínálja Párizs – szinte látom,
Hogy kúszik el a neonfény felett
A Néma Rém – s nem lesz több hajnalod ...
Bebádogoznak minden ablakot!

A rádiók csak üvöltsék rekedten
A szabadságot s az ember jogát.
Itt érzi csak befalazott testem
A milliókkal Moszkva ostorát.
S Váctól Pekingig zúgják a rabok:
– Ha nem vigyáztok, az egész világon
Bebádogoznak minden ablakot!

Kecskési Tollas Tibor (Nagybarca, 1920. december 21. – München, 1997. július 19.) „költő, a Nemzetőr főszerkesztője, az emigráció fennmaradását és a magyarság megmaradását szolgáló kovász-ember, gyújtó hatású szónok, eredményes szervező”. (Idézet Medvigy Endrétől)
   1920. december 21-én született a Borsod megyei Nagybarcán. Ősei között szerepel Kossuth-katona. Katonai iskolákban tanult (Soproni Honvéd Reáliskola, Ludovika Akadémia). 1941-ben hadnaggyá avatták. A II. világháborúban, és utána még két évig honvédtisztként szolgált. 1945 tavaszán mindkét kezére megsebesült. 1947-ben koholt vádak alapján letartóztatták, a népbíróság elítélte; 9 évig a Gyűjtőfogházban, a váci börtönben és a tatabányai bányamunkatáborban raboskodott. 1956 júliusában szabadult, az 1956-os forradalomban a budapesti Nemzetőrség összekötő tisztjeként vett részt. 1956. december 1-jén egykori rabtársaival (Füveskert-csoport) megalapította az egyik legnagyobb hatású emigráns irodalmi lapot, a Nemzetőrt, melynek negyven éven át főszerkesztője volt.
   Azok közé az alighanem kisebbségben lévő szerencsések közé tartozik, akik még megélték a szovjet csapatok kivonulását, és ideiglenesen vagy véglegesen hazajöhettek az emigrációból. 1997. július 19-én halt meg Münchenben, a nagybarcai temetőben nyugszik.

   Munkái
Költészete mellett – olyan, a forradalom jelképévé vált és sokat idézett verseket írt, mint a Bebádogoznak minden ablakot – irodalomszervezői tevékenysége is jelentős. Utóbbi minőségében két legfőbb műve a Füveskert-antológia, melyet rabtársaival együtt verseikből állítottak össze, illetve a Nemzetőr fenntartása.
   Szerkesztésében jelent meg továbbá két további "forradalmi" antológia: Gloria victis 1948-49, Gloria victis 1956.
   Első önálló verseskötete 1959-ben jelent meg (Csak ennyi fény maradt). További kötetei: Járdaszigeten (1967), Eszterlánc (1969), Irgalmas fák (1975), Évgyűrűk (1979), Forgószélben (1983), Varázskör (1988), Hazafelé (1991).
   Kitüntetései
   Az Árpád Akadémia Aranyérme 1963-ban és 1988-ban
   József Attila-díj (Cleveland) 1988-ban
   A MÚOSZ örökös tagja (1997-ben)
   Posztumusz Magyar Örökség-díj 1998-ban