Ismerünk sorsüldözött őrülteket, akik az ideg-elmén adják elő - erős kontroll alatt - világmegváltó elméleteiket, és ismerünk mázlista őrülteket, akiket ámulva ünnepel a világ. Mondhatják a legvadabb blődséget, a rajongó világ, amely maga is különlegesség része kívánna lenni, értelmezi. Ami nagyon rendben van.

"Méhen belüli örömök" kutatása  

   Dalí, bevallom, nem vallom, nem érdekelt soha különösebben. A festészete. A bulvár része már igen, hogy példának okáért Amanda Lear, a férfihangú énekesnő Dalí közreműködésével mélyítette a hangját garatilag, és nem lapoztam el akkor sem, amikor kinyilatkoztatta, "Mikor én festek, a tenger tombol. Mások pancsolnak a fürdőkádban." Tudja, mit mond. Tudja, merre mozdul, de egyébként sok időt nem rabolt el az őrült spanyol. Amíg egyszer rá nem kényszerültem, hogy "koncentráltan" elolvassam a Divina Commediát, amit addig, hogy úgy mondjam, félig koncentráltan jutott rá energia. Szerencsére az antikváriumban a Dalí illusztrálta Színjátékra bukkantam, és a Dalí-képek segítettek. Nem zsibbasztott a Babits fordította rémmel teli világjárás. A másik témába vágó szerencse, ha az ember nem tud kitalálni okos ajándékot rajztanár sógornőjének, albumot vásárol. Így akadtam rá vagy tíz éve a Linde Salber-monográfia elődjére, előzményére, Conroy Maddox Dalí-albumára. Ettől kezdve nincs megállás.
  
   Ismerünk sorsüldözött őrülteket, akik az ideg-elmén adják elő - erős kontroll alatt - világmegváltó elméleteiket, és ismerünk mázlista őrülteket, akiket ámulva ünnepel a világ. Mondhatják a legvadabb blődséget, a rajongó világ, amely maga is különlegesség része kívánna lenni, értelmezi. Ami nagyon rendben van.
  
   Az se mindegy, milyen nemű, aki részt szeretne a napfényből. A Maddox-album szövegei csupa extrémitás, csupa abszurd történet, abszurd értelmezés, ahogyan egy férfi művészettörténész értelmezi a kézre eső abszurdot, a szürreális víziókat. Ezzel szemben a Salber-monográfia egyszerű, lienáris, csendesen elfogult, szerető, anyás. Dalí gyermekkorából eredezteti az őrültéségeket. Extráit az élete végéig kutatott "méhen belüli örömök" keresésének tulajdonítja, a túlhajtott szeretetvágynak, a soha nem szűnő versenyláznak és munkamániának. Alapállása bebiztosítására felsorakoztat ezer és ezer eddig nem ismert információt.
   
   Születését Dalí apja a következő bibliás hanggal kommentálja: "Zengjenek a harangok, lássátok szemetekkel, Salvador Dalí emitten megszületett." E perctől kezdve kíséri végig a kötet a festő gyerek és ifjúkorát, tanárait, zsenikre jellemző renitens, lázadó világát, szökéseit, meneküléseit, főmúzsáját (Galát), és múzsáit, barátait, közeli és távoli mestereit, az öreg Freuddal való meghatározó találkozását.

   Kitér a klasszikusnak számító pályatársakra, irodalmárokra, filmesekre, festőkre, galériásokra, gazdag gyűjtőkre. Nem hagyja ki természetesen a Garcia Lorca-féle szerelmet sem (http://www.irodalmijelen.hu/?q=node/3058), amelyről később Dalí azt nyilatkozza, "...erotikus, egyben tragikus szerelem, s azért tragikus, mert nem talált részemről viszonzásra" Követi vándorlásai útján. Jön Franco, ő megy, Párizs, Amerika, hírnév. És Amerikában dől a dollár. Amerika a zsenik és őrültek hazája. "Módszeresen kell zűrzavart kelteni - az felszabadítja az alkotóerőt. Minden, ami ellentmondásos, életet teremt." – nyilatkozza, ami nagy észre, megfontoltságra vall. "Egy őrült és köztem csak az a különbség, hogy én nem vagyok őrült" – nyilatkozza másutt. És ez is nagy észre, megfontoltságra vall.
   Pontos, nyugodt, higgadt monográfia. Azt aligha lehet megtanulni belőle, hogyan legyen az ember szeretett munkája által milliomos. De azt igen, hogy a munka alapfeltétel, ha zseni, ha nem. 

Onagy Zoltán

   
   Linde Salber: A művészet én vagyok! (Salvador Dalí)
   Háttér Kiadó