„Bandikám, elbasztam az életemet” – mondta neki Mészöly, akit kollégája fogalmazásában: „sokkal jobban érdekelt a pina, mint az írói karrier”. Szerinte Nobel-díjas lehetett volna Az atléta halála – mely a magyar kiadásnál előbb megjelent franciául, és egyszerre németül – szerzője, ha a hetvenes években megragadja a francia lehetőséget, elfogadja Kundera hívását, de „antikarrierista” volt.

Mítoszromboló est (Polcz Alaine)

Halottak napja előtt beszélgetni Polcz Alaine-ről, az emberhez méltó kórházi haldoklásért és a választható békés halálért küzdő tanatológusról, jó választásnak tűnt a Rózsaszín szemüveg sorozat szervezőitől. De a vendégül hívott Kukorelly Endre szinte semmit nem volt hajlandó elolvasni az általa „néha bosszantóan jó, általában borzalmas és pocsék írónak” nevezett nyaralószomszédjától, Mészöly Miklós feleségétől.

   Polcz Alaine egyszerre volt népszerű szerző és sokszor megcsalt írófeleség (majd elhunyt férje kultuszát építgető özvegy), tabutémákat megíró pszichoanalitikus és hétköznapi apróságokról locsogó-fecsegő, szakácskönyvet közreadó dilettáns. Mindent elmondott a magánszféráról, mégis a felszínen maradt csupán, állította Menyhért Anna, aki a Kortárs irodalmi olvasókönyvbe írt szócikkhez átolvasta az életművet, s túl bőbeszédűnek találta. Felhívta viszont a figyelmet arra, hogy a könyvek mindig „dialógusszituációban keletkeztek”, magnóra mondva, haláláig diktálta azokat a Magyar Hospice Alapítvány életre hívója. Éppen szóbelisége miatt érdekes az Asszony a fronton nyelvezete Kiss Noémi szerint, akit azonban bosszantott a fecsegés a többi műben, melyek népszerűségét a merész témaválasztásban, a mindent gátlástalanul bemutató leírásban látja.

   Kukorelly a fecsegést a szöveg erényének nevezte, mert az nyomta el írója hamis, mézesmázos attitűdjét – a szerkesztők stilizálási erőfeszítései mellett. Tizenhat éven át lakott Kisorosziban, a Mészöly házaspár melletti házban, de egyedül a világháború borzalmát szemléltető életrajzi regényt olvasta szomszédasszonyától.
   Petri-verssorral próbálta szépíteni hiányosságát: „Egy esetből kell általánosítani; kettő már összezavar.” Illetve még a Macskaregényt kezébe nyomta édesanyja, hogy Weöres és Nádas mellett kicsi fia is szerepel benne. Ezért a huszonkettedik oldalig átlapozta, majd megtalálva magát, félretette mostanáig a „hebrencs, szerkezet nélküli, álnaiv, néha véletlenszerűen remek” könyvet, melynek autentikusságát az adja, hogy a szöveg magán viseli a szerzője összes tulajdonságát. 

   Mégis sokkal jobb volt olvasnia, mint a haláláig az egyik legfontosabb magyar írónak gondolt Mészöly Miklóst, hökkentette meg a hallgatóságot Kukorelly. „Alaine amatőrként sokszor jobban eltrafálta a labdát, mint a profik. Néha bosszantóan jó író volt.” Karába Jánoshoz hasonlította, akinek 1966-ban negyven méterről sikerült gólt lőnie a Manchester hálójába. Mélytelenségével, oda nem figyelésével hogy tudott mégis ennyire rendben lévő, sodró szöveget írni? – csodálkozott a Rózsaszín szemüveg beszélgetéssorozat vendége a Nyitott Műhelyben.
   Menyhért Anna viszont az írónő sikereit is sorolta, szóvá téve, hogy Mészöly neve alatt jelentek meg felesége jobb bábjátékai, sőt a Nívó-díjat is ő zsebelte be egyszer helyette. Nem is beszélve az átadott erdélyi történetekről.
   Életükről kezdett anekdotázni ekkor Kukorelly, elmesélve, hogy a (szakácskönyvet megjelentető) pocsékul főző háziasszony bármit férje elé tehetett, az annyira nem figyelt rá, mit eszik, talán nem is voltak ízlelőbimbói.
   „Bandikám, elbasztam az életemet” – mondta neki Mészöly, akit kollégája fogalmazásában: „sokkal jobban érdekelt a pina, mint az írói karrier”. Szerinte Nobel-díjas lehetett volna Az atléta halála – mely a magyar kiadásnál előbb megjelent franciául, és egyszerre németül – szerzője, ha a hetvenes években megragadja a francia lehetőséget, elfogadja Kundera hívását, de „antikarrierista” volt. 
   „Nem szeretem a haldoklóidat, és nem szeretem a betegeket, akikkel foglalkozol” – idézte Mészölyt Kiss Noémi, aki orvos nagyapja rendelője mellett gyerekeskedvén, nagymamája halálát végignézve nem sok újdonságot talált Polcz Alaine halállal foglalkozó munkáiban. Menyhért viszont a leírásokból nyerhető praktikus információkat dicsérte. Kukorelly pedig hallani sem akart róluk, mert borzasztotta, amikor az Írók Boltjában öregasszonyoktól körülvéve a haldoklásról csámcsogtak a könyvbemutatókon. Szépirodalmi megközelítésben beszélni egykori barátnője műveiről tévedés, közölte a közönségből Szávai Ilona, de azok révén értették meg az emberek, hogy ne hagyják kórházban meghalni szeretteiket. Kiadójuk szép képeskönyvvel emlékezett az elhunyt írónőre, s nemes gesztusként a nézők ingyen hazavihettek ebből egy példányt. 
   Más módon állított emléket Bitó László, Az utolsó mérföld című kötetben megjelentetve beszélgetéseik egy részét (alig negyedét, mivel egyes témák részletes kifejtését már megakadályozta a halál). Mindent uralni, felügyelni akart, Istent játszva rendelkezett mások haláláról, bírálta az Amerikában élettani professzorként elhíresült, a jó halállal szintén foglalkozó Bitó. Túlzásokat sorolt fel az Asszony a fronton regényből, közölve, hogy a nőket megerőszakoló orosz katonák számszerű leírása miért életszerűtlen. 
   A döntően női közönség döbbentem hallgatott, s néhányan a fejüket csóválták. Bár Bitó sírástól rázkódó apja mellett ült, mikor a másik szobában négy-öt orosz az édesanyját erőszakolta, ettől másutt másképpen is történhettek a világháborús szörnyűségek.

   Kiss Noémi az Egy nő Berlinben Anonymájának történetét hozta fel, Menyhért Anna viszont megingott az addig hitelesnek tartott traumaszöveget illetően. Mert képzett pszichológusként és írónéként Polcz Alaine tisztában volt vele, hogyan mutassa meggyőzőnek dokumentumregényként elfogadott könyvében a trauma miatti kívülrekedést, a feloldást nem hozó mellé- és körülbeszélést. A nagy szovjet állam katonáinak tettei miatt az orosz kiadás utószavában bocsánatot kérő fordítót idézte Szávai Ilona, Bitó azonban a színdarabváltozatra hivatkozott, majd váratlanul a biztos halált hozó módszerek taglalásába fogott. Végül meghívott mindenkit az eutanáziáról egy női rabbival folytatandó másnapi beszélgetésére.
   Gyászosabb véget aligha érhetett volna ez a mítoszromboló est. 

Fotó és szöveg: Klein László

   A magyar női írás hagyományait vizsgáló sorozat következő témája Lesznai Anna lesz november 28-án.

   Kapcsolódó:
   Polcz Alaine-emlékoldal: http://www.polczalaine.hu
   „Kipucoltam a cipőjét” – Polcz Alaine: http://www.irodalmijelen.hu/?q=node/3614
   Kiss Noémi: Harisnyakötők, melltartók és törmelék: http://www.litera.hu/hirek/harisnyakotok-melltartok-es-tormelekek
   Mészöly Miklós 90 éve született: http://www.irodalmijelen.hu/?q=node/796