Bárdos József: Kísértetregény - Huszonnegyedik fejezet
– Én kérdeztem. Mit műveltél utána, amikor hazajöttél a parkból?
– Utáda, utáda. Sebbit se csidáltab. Tadácsot akartab kérdi Addától. De kidobott.
– Te tényleg beteg vagy.
– Ugye? Látszik rajtab? Beg kellene bérdi a lázabat.
– Kit érdekel! Nem rólad van szó. Annáról.
– Bi ledde vele? Boddob, hogy kidobott. Didcs valahol egy lázbérő ebbed a rohadt házbad?
Huszonnegyedik fejezet,
amelyben hősünket leteríti a nátha
Szerémi dél felé ébredt fel. Kétségbeesetten ugrott ki az ágyból. Isten és minden szentek emlegetése után (pedig megmondatott, hogy Isten nevét hiába szádra ne vedd!) rájött, hogy persze, azért nem húzta fel a vekkert, mert Karácsony van, és sem a könyvtárba nem kell bemennie, sem más fontos teendője nincsen mára.
Öröme azonban nem volt tartós, mert mialatt ezt végiggondolta, észrevette, hogy csurog az orra, kapar a torka, sőt, borzong is, ami így együtt egy kezdődő, de alapos megfázás tünetei lehettek. Persze, az éjjel a parkban. Aztán mezítláb a tócsában. A legjobb lesz, gondolta, ha most rögtön visszamászik az ágyába, és a fülére húzza a takarót. Ám úgy látszik, a baj tényleg nem jár egyedül.
Fülre húzásról szó sem lehetett, ugyanis abban a pillanatban, amikor újra lefeküdt, magából kikelten megszólalt az angyal hangja (bár az elbeszélő kissé zavarban van: vajon egy kísértet tényleg ki tud-e kelni magából, és ha kikel, mi lesz belőle? Angyalhaj?):
– Mit műveltél az éjszaka?!
– Bit bűvelteb? – kérdezett vissza hősünk, miután ijedtében tüsszentett egy nagyot. – Verádál voltab. Bégis érdekeldek a részletek?
– Nem érdekelnek! Nem arról van szó.
– Hát biről?
– Utána! Utána mi történt?
– Utáda? Csavarogtab. Jól beg is fáztab, láthatod, deb? Idkább segítedél beggyógyulni. Didcs valabi varázserőd ehhez?
– Nincs. De ha volna, akkor se segítenék egy ilyen beképzelt, elkényeztetett, önző hólyagnak!
– Dagyob kedves vagy ba. Biért? Bi törtédt? – kérdezte Szerémi, és ismét tüsszentett.
– Én kérdeztem. Mit műveltél utána, amikor hazajöttél a parkból?
– Utáda, utáda. Sebbit se csidáltab. Tadácsot akartab kérdi Addától. De kidobott.
– Te tényleg beteg vagy.
– Ugye? Látszik rajtab? Beg kellene bérdi a lázabat.
– Kit érdekel! Nem rólad van szó. Annáról.
– Bi ledde vele? Boddob, hogy kidobott. Didcs valahol egy lázbérő ebbed a rohadt házbad?
– Mit mondtál neki?
– Deb is tudob. Álbos voltab. És zaklatott. Veráról beszélteb. Hogy deb tudob, bit is csidáljak. Bert Vera… – Szerémire megint rájött a tüsszenthetnék.
– Tudod, ha én vagyok Anna helyében, talán a fotelt vágom hozzád. Vagy egy vödör vizet öntök a nyakadba. Hogy felébredjél. Szerencséd, hogy a magunkfajta nem képes ilyesmire pusztán fizikális okokból. Mert különben… De hagyjuk.
– Deb tudod, vad itthon aszpirin? Te biddedtudó, bost segíts.
– Nem érdemled meg. De jól van, lásd, kivel van dolgod: az előszobában, a telefonasztalka fiókjában kell lennie aszpirinnak. Anna ott szokta tartani az ilyen gyógyszereket. Találsz ott C-vitamint is. Abból is vegyél be. El ne patkolj nekem időnek előtte!
– Bég szeredcse, hogy Vera deb ért rá a hét végéd. Azt bodta, valabi családi elfoglaltsága vad az üddepekre.
– Családi? – kérdezett vissza a kísértet.
– Iged. Biért?
– Akarod tudni, mi az a családi elfoglaltság? Várj, utánanézek.
Csend lett, csak az éber egérke kapirgált az udvari fészerben.
Szerémi azon gondolkodott, vajon mi lesz most, hogy Anna megharagudott rá. Új lakást kell keresnie. De neki semmi kedve elmenni innen. Ellenkezőleg. Viszont szombat van, tehát Anna is itthon van, jutott aztán eszébe. Szeretett volna egy teát főzni, de úgy döntött, jobb, ha most nem mutatkozik a konyhában.
– Már itt is vagyok. Tudod, mit csinál most éppen a te Verád?
– Deb tetszik dekeb, ahogy beszélsz – mondta hősünk.
– Én meg arra vagyok kíváncsi, neked tetszik-e, amit láttam. Mert ágyban találtam.
– Szegégy lágy. Ő is beteg? Begfázott?
– Azt nem tudom, de hogy a Kováccsal hancúrozik éppen, és elég jó a kedve, arra mérget vehetsz. Esetleg érdekelnek a részletek? Különben éppen téged emlegettek.
– Edgeb?
– Vera azt mondja, hogy bír téged, de a stílusod tök gáz.
– Hogy értseb?
– Ciki, ósdi, avult, röhejes, szabadon választott – mondta az angyal.
– Tök ciki – mondta Szerémi.
– Az, az. Látom, érted te ezt. Most valami fontos testrész méretbeli összehasonlításánál tartanak. Hogy a Kovácsé mennyivel nagyobb. Tudod, én csak egy angyal vagyok, úgyhogy fogalmam sincs, miről beszélhettek.
– Éd is hallhatnáb? – kérdezte Szerémi. – A rohadt életbe!
– Majd ha te is angyal leszel. Akkor oda röpködhetsz, ahová csak akarsz. De ne káromkodj nekem, légy szíves. Te főzted, edd is meg.
– Látod, ilyed az éd életeb. A feleségeb elhagy, a barátob begcsal. A kögyvebet deb adják ki,…
– Abbahagynád a siránkozást? Inkább figyelj!
És abban a pillanatban egy bölcs rabbi bontakozott ki a számítógépasztal melletti faldarabból. Fekete, hosszú kabátot viselt, fekete bakancsot, fején széles karimájú fekete kalap, füle mellett fényesen kunkorodó pajesz. Kezében elefántcsont fejű bot, amelyet minden fontos mondat elején odakoppantott a padlóhoz.
– Ami elmúlt, amiatt miért is búslakodnánk? Hiszen azt már magunk mögött hagytuk, és különben sincs rajta hatalmunk. Hogy mit hoz a jövő? Azt úgyse ismerhetjük. Akkor hát miért keseregnénk miatta? És a jelen? Vajon egyéb-e, mint egy rövidke pillanat? Hát érdemes amiatt szomorkodni?
– Ki vagy te, így túl jód és rosszod, aki belelátsz a dáthás lelkebbe? – kérdezte Szerémi (némileg túl patetikusan, de hát Istenem, beteg volt) de a fekete kalapos alak már szívódott is föl. Helyette az angyal válaszolt:
– Mindig ez a legfontosabb, amit meg akarsz tudni? Ki vagy te, ki vagy te… Miért, ki vagy te? Azt meg tudod mondani?
– Azért bégiscsak szeretnéb tuddi, kidek a bölcsességét hallgatob.
– Kiét, kiét! Az enyémet, a magadét: hiszen minden bölcsesség benne foglaltatik a világban, az a kérdés, akarod-e meghallani. Minden szó kimondatott már előtted is. Előttem is. Különben őt Mose Sofernek hívták, amíg élt. És 1762-ben született a Majna menti Frankfurtban, de Magyarországon tevékenykedett, úgyhogy jól tudja, nálad mire számíthat, te bornírt borjú. Különben mondhatnám, hogy a barátom. Most meg vagy elégedve?
(Itt olvashatja a Kísértetregény utolsóelőtti fejezetét!)
