Yann Martel várhatóan nem lesz egy Jókai. Ilyet, mint a Roccamatio-ház, tilos évente írni. Hasonlót sem. Mert íróját is kinyírja. Ha az olvasót kinyírja, az írót sem hagyja szárazon. Mert az olvasót a technika, az ötlet, a találmány, a betegség, a halál, a szenvtelenség, a történelem szenvtelensége is, a szülők fájdalma is, a menekülés a fájdalom elől, a menekülés vissza, a tehetetlenség – a kinyírja.
   Ne add fel, szólít fel mindkét kötet. Soha, semmilyen körülmények között ne add fel. Ha nincs remény, az adjon erőt, hogy nincs remény.

A halál mellett, az élet mellett
Egy szabálytalan zseni

A következőképpen ajánlottam könyvszakértő főszerkesztő barátomnak első megrendülésemben az elbeszélésnek nevezett kisregényt: "Györgyi, olvastam néhány napja egy olyan kisregényt, hogy azt hittem, hátba szúrom az eget: Yann Martel: A helsinki Roccamatio család a tények tükrében. Egy éces fickó és barátja, az utolsó időszak. Egyszerű, kegyetlen, száraz, és megrendítő, mint a döglött rinocérosz.  Mintha ágyúval lőnének az emberbe." Általában igyekszem kevésbé vulgárisan, hogy a higgadt, okos férfiút lássa bennem, aki néz, de miközben szinte semmi nem hat már rá az elképzelt recept szerint, a jól elrendezett szavak mégis ennyire képesek. Lehetetlen ellépni a hatásuk elől.

   És most következzen némi lelkendezés. 
   Yann Martel első, novelláskötetnek nevezett könyve, A helsinki Roccamatio-ház igazsága, 1993-ban jelent. Annyira novelláskötet, hogy az első írást hajszálnyi választja el a kisregénymérettől. (1996-ban jelent meg: Az én.) 2004-ben, az Európánál a Pi élete. Ez utóbbi regénnyel begyűjtötte az angol nyelvterület legjelentősebb irodalmi kitüntetését, a Booker-díjat.

   Yann Martel léte maga provokáció. Yann Martel attól Yann Martel, mert nincsenek rá vonatkozó irodalmi szabályok, mert a meghökkentések írója. Nincsenek területi, földrajzi, nemzeti elkötelezettségei. Ezt a furcsa, gyökértelen identitást a következőképpen határozza meg: „Francia a kultúrám, de angolul írok. De a valóság az, hogy az identitás nagyon is összetett dolog. Mindahányan sokféle azonossággal rendelkezünk. Van faji, kulturális, vallási, szexuális, még alkati identitásunk is. A kultúrám latinos, a nyelvnek azonban számomra nincs jelentősége. Chomskyval együtt azt vallom, hogy a nyelv nem más, mint kifinomult horkantás. Hogy magyarul, németül vagy angolul horkant az ember, annak nincs semmi jelentősége.”
   Különös figura. Az hiszem, a szabálytalan élet kötelező szükségszerűség a szabálytalan irodalom elkövetéséhez. Szülei kanadai diplomaták, ő Spanyolországban születik. A föld összes lényeges helyén megfordul, él, lakik, tanul. Regényét, a Pi életét költő apja fordítja franciára angolból. Nem mindegy, honnan jön az író. Kifejezetten érdekes, mit mond most készülő regényéről, és arról, mit gondol rólunk, a pitiáner irigységbe és kisebbségi komplexusokba öltözött magyar irodalomról és közéletről: „Hatvan esztendeje, hogy a világra zúdult a holokauszt, de máig sem tanultunk belőle. A legjobb példa az a botrányos fogadtatás, amiben Kertész Imrének volt része Magyarországon a Nobel-díj odaítélése után. Volt, aki azt mondta, nem is igazán magyar, hiszen zsidó. Hogyan lehetséges hatvan évvel a holokauszt után így gondolkodni? Látja, erről akarok írni, arról, hogyan lehet a történelemből tanulni...” Tehát hogyan lehet egyszerre az élet mellett is, a halál mellett is?
   Kezdjük.
   A Pi élete 2004 Könyvhetére jelent meg magyarul. Valami úton-módon alvó remekmű maradt. A Könyvhét alkalmanként elsodor fontos kötetet, amelyet halkabban, a partvonal mellől kommentálnak. Az alapzajt nem kiáltja túl jó időben, jó helyen valaki, aki fontos az irodalomban, akire az olvasó odafigyel, hisz neki. (Emlékezzünk csak, amikor Kertész Imre fű alatt tartott Sorstalanságát Spiró György felfedezi, és teljes kolumnán világgá kiáltja 1983-ban az ÉS-ben. A regény akkor születik meg az olvasó számára.)
   Szó sincs arról, hogy a tucatnyi nyelvre lefordított regény (A Booker-díj eleve fordítások sorát garantálja) azóta ott pihegne, kiszorulva a köztudatból. A kiadó 2007-ben újra megjelenteti. Nyilván jó okkal. A regényből film készül, és ez nálunk is azonnal felrántja az eladási listák élére. Jean-Pierre Jeounet (Amélie csodálatos élete pl.), társíróként és rendezőként nekilát a Pi filmrevitelének. Hogy lássuk, milyen fontos (kapós) regényről van szó, két másik rendezővel is tárgyal a Fox 2000 stúdió, a Hatodik érzék rendezőjével (M. Ninght Shyamalan), és a Harry Potter Alfonsó Cuarónjával. A kapcsolódó filmes elem fontos darabja, hogy a Fox azonnal, az eredményhirdetés nyilvánossá tétele után ráteszi a kezét a filmjogokra. A regény láthatóan sínen van. Nehéz leoldódni innen, mert világos, mi a sláger, mi a közízlés, mi a tömegfilm, mire csap le Hollywood, mi ínyenceknek való.
   De hogy miképpen, milyen technikával rontanak a regényen, hogy tömegfilmmé tegyék, hogy keressenek is rajta, el nem tudom képzelni.

   A történet azt meséli el, hogy egy háromvallású tizenhat éves fiú Indiából elfelé hajótörést szenved, a szülei áttelepülőben Kanadába, és Isten mit nem ad, a mentőcsónakban a Csendes óceánon együtt eszmél, majd ring egy Richard Parker névre hallgató bengáli tigrissel (aki, miután elfogadja Pi-t a csónak vezérállatának, kimenti egy másik hajótörött, a vak, kannibál francia tengerész halálos öleléséből), patkánnyal, hiénával, zebrával, egyébbel. A szöveg ritmusa az első oldalaktól behúzza az olvasót. Nem szabadul. Okos, tiszta, racionális, hideg és meleg, gyönyörű szép és gyomorfordító. Minden olvasmányunk visszaköszön, mondom az olvasónak (csak az ember olvas), minden meseíz benne gyerek- és ifjúkorunkból. Odahajlások a Dzsungel könyvéből, az öreg halász karibi tengere, Robinson és a magány, Tömörkény és az Alföld, Kafka, Császár István és a reménytelenség. Az olvasó becsukja, mert elfárad, mert felzaklatja, nem kíváncsi semmire. Konkrét és lebeg. Az olvasó törheti az agyát, hová jutott.
   Kétféle megrendítő olvasmányt ismerünk. Az egyik villámként csap le, kezünket nem emelhetjük védekezésül, a klasszikus magyar irodalomból, költészetből hozva példát, pl. a Vén cigány. Ilyen a Roccamatio-ház. A másik lassan fon be, nem érezzük a veszélyt, nem látjuk, mennyire hatja át életünket, következő olvasmányainkat, mint a Toldi. Pontosan ezt teszi a Pi élete. 
   A regény - általában - egyszeri, megismételhetetlen individuális frontharcos, egyféle technikát lehetetlen – nem is illik - mások rovására általánosítani. Yann Martel esetében mégis megkockáztatható az állítás. Tanulóévei során alighanem összegereblyézte a hatékony, korszerű és teherbíró prózatechnikákat, amelyek másutt már bizonyították, hogy elviselik a különleges, az abszurd és a szokatlan életjelenségek súlyát.
   A regény is, a novelláskötet is végletesen élezi az absztrakció és a konkrétum feszültségét. A fiktív és nagyvonalú történet koncepcióit történeti dokumentációval nyomja le torkunkon, amivel hitelesebbé teszi.    Regényszituációi pókszálon függenek az empíria és a hitelmélet közt, az olvasó csak várja, mikor zuhan a résbe. És végigviszi, nem zuhan.
   Az egésznek látszólag csak a valósághoz van köze. A kifejlesztett prózaforma nem mutat érdeklődést emberi-társadalmi tartalmak felé, az olvasó a ráció látszólagos abszurditásában kóborol. Yann Martel szövegeit mi öltöztetjük, helyezzük kontextusba, a szöveg és a helyzetrajzok azonnal követelik. 
   Sűrűsége, szabálytalansága Vonnegutra emlékeztet, társadalmaktól való függetlensége is.
   Az élethez való sötét viszonya Bierce Bagoly-folyójára. Mindaz a világlátás, életszemlélet, irodalomhoz-íráshoz-valláshoz való viszony, amit Roccamatio-ház-ban érzékelhetően körvonalaz, a Pi élete című nagyszabású regényben valósítja meg.
   Parabola és természeti regény. Bierce- és Hemingway-féle realizmus Arthur Miller a Kallódó emberek gesztusaival. De ugyanakkor messianisztika, invenció és hideg szatíra némi esszé-éllel (pl. a novelláskötet előszavában elmeséli az indulás kínjait), meg-megvillantva a kultúrhistória különféle korszakait, rétegeit.

   De mindebből – amit eddig elmondtam – szinte semmi nem érvényes holnap. Martel regényei nem egyetlen olvasásra való bestsellerek. A következő élethelyzet, csapdahelyzet új kulcsokat szed elő, hiszen hőse nem a hamis, netán az igaz valóság ellen küzd, az életnek mindösszesen egyetlen célja van: élni akar bármi áron, megteremtve ennek filozófiai és metafizikai hétterét. Bármikor bármit kiszolgál, és él. Az élet mindent megtesz az életért. Martel talán azért ilyen "művészietlen" és köznapi, soha nem emeli hangját, nem érzelgős, pátoszmentes, soha nem csuklik, mert a megfejtés, ha van kézenfekvő megfejtés, egyszerű. Ezért hat ilyen istentelenül.
   Yann Martel várhatóan nem lesz egy Jókai. Ilyet, mint a Roccamatio-ház, tilos évente írni. Hasonlót sem. Mert íróját is kinyírja. Ha az olvasót kinyírja, az írót sem hagyja szárazon. Mert az olvasót a technika, az ötlet, a találmány, a betegség, a halál, a szenvtelenség, a történelem szenvtelensége is, a szülők fájdalma is, a menekülés a fájdalom elől, a menekülés vissza, a tehetetlenség – a kinyírja.
   Ne add fel, szólít fel mindkét kötet. Soha, semmilyen körülmények között ne add fel. Ha nincs remény, az adjon erőt, hogy nincs remény.

Onagy Zoltán

   Yann Martel (Salamanca, 1963. június 25.) kanadai író, a Booker-díjas Pi élete című regény szerzője.
   Spanyolországban született, gyermek- és fiatalkorában a világ különböző pontjain – Alaszkában, Brit-Kolumbiában, Costa Ricában, Franciaországban, Ontarioban és Mexikóban – élt családjával, mivel édesapja, Émile Martel francia-kanadai író, költő, fordító 1967 és 1999 között diplomataként dolgozott. Felnőttként bejárta a világot, hosszabb időt töltött Törökországban, Iránban, Indiában. A Trent University (Peterborough, Ontario) filozófia szakán 1980-ban kezdte meg tanulmányait,1985-ben szerzett alapfokú (BA) diplomát. Tanulmányai közben különféle alkalmi munkákat vállalt: fát ültetett, mosogatott, és biztonsági őrként is dolgozott. 27 éves kora óta írásból él.
   Első műve, a A helsinki Roccamatio család a tények tükrében című novelláskötet 1993-ban jelent meg, ezt követte első regénye, a Self 1996-ban. 2002-ben került a figyelem középpontjába, amikor megnyerte a Booker-díjat a Pi életéért. Második és egyben máig legnépszerűbb regényének témája szorosan kötődik a hithez, és főbb szereplői – Pi Patel, egy hajótörést túlélő kisfiú mellett – állatok. A szerző a regény megírása előtt hosszabb időt töltött Indiában, mecseteket, templomokat és állatkerteket látogatott, majd visszatérve Kanadába vallási, etológiai kutatásokat végzett, katasztrófa- és hajótörésekről szóló történeteket olvasott. 2004-ben jelent meg második novelláskötete.
   Az írás mellett jógázik és önkéntesként dolgozik. A Saskatoon-beli Saskatchewan Egyetemen tevékenykedik, végzi kutatásait. 2007 áprilisa óta minden második hétfőn küld egy könyvet és egy levelet, amelyben a könyvet ajánlja Stephen Harper, kanadai miniszterelnök részére. Könyvajánlóit és az azokra kapott választ a What is Stephen Harper reading? (Mit olvas Stephen Harper?) elnevezésű oldalon publikálja.

   Magyarul megjelent
   Pi élete Európa Könyvkiadó, 2004, 2007
   A helsinki Roccamatio család a tények tükrében Európa Könyvkiadó, 2007