– Ez a macsó, megmentem a világot a gonoszoktól stílus egyre kevésbé jön be. Ha férfiasnak és menőnek akar látszani, mutassa ki az érzelmeit! Teljesen felesleges villámként cikázni a levegőben, legyen inkább megértő. Az sem baj, ha lead valamit az izmaiból, és bátran sminkeljen. Feketével kiemelve sokkal igézőbb lesz a tekintete. A kétértelmű vonzó. És elég a katasztrófaelhárításból, inkább készítsen podcastot a méhek jogairól!

A géniusz

Agéniuszt két órája faggatta egy olajbarnára sült, dinamikus termékmenedzser. Mindenfélét kérdezett tőle habzásról és zölderőről, hőfokról és makacs szennyeződésekről. A zsenit Kalmár Jánosnének hívták, és még azzal sem volt tisztában, hogy valójában lángész.
Csak annyit tudott, hogy amióta megkapta az ügynökségnél az állást, mindenki a véleményére kíváncsi. Kalmárné titokban azon csodálkozott a legjobban, vajon miért kap ennyi pénzt azért, amit eddig a szomszédnőjével osztott meg. A termékmenedzser szót is csak néhány hete sikerült megjegyeznie, és néha még most is összetévesztette a marketingigazgatóval. Hiába, negyvenöt évesen egy géniusznak is nehezebb, ráadásul Kalmárné világéletében közepes tanuló volt.
Nem csoda, hogy alig akarta elhinni, amikor kiderült, több ezer jelentkező közül pont őt választották ki a nemzetközi reklámcégnél meghirdetett munkakörre. Négyszer hívták be interjúra, és a kérdőívekre adott válaszait szabatos statisztikai módszerekkel elemezték ki. Ekkor derült ki, hogy Kalmárné lángész.
Habár képtelen volt az absztrakt fogalomalkotásra, véleménye mindenkor hajszálpontosan a többségét tükrözte, legyen szó életbiztosításról vagy baromfivirsliről.
– Marika, maga egy kincsesbánya! Ilyen lángészt még nem hordott hátán a föld – lelkendezett neki a cég vezetője.
– Az sem lepne meg, ha egyszer felfogadnák miniszterelnöki tanácsadónak.
– Meglehet – mosolygott a géniusz barna, műszálas pulóverében. Már régen megszokta, hogy semmit sem ért az egészből.
 

Vasárnapi ebéd

Akonyhát még a sülő krumpli szaga járja át, amint asztalhoz ül a család. Húsleves, rántott hús, uborkasaláta, mint már oly sokszor. Az asszony meri a levest, zöldséget, répát, zellert és egy darab marhahúst tesz az urának. Az erős paprikát és az üveg sört előre a tányér mellé készítette. Kapnak a gyerekek is, végül maga is leül. A rádióból könnyűzene szól, csak a tányérhoz verődő kanalak zaja töri meg a csendet. Az asszony fejezi be elsőként, letakarítja a maradékot és hozza a második fogást, egyik tálban a rántott húst, másikban a sistergő krumplit. A kezeire szegeződő tekintetektől kísérve ismét kiporciózza az adagokat. Férje kapja a legnagyobb szeletet, rak mellé a krumpliból is rendesen. Az uborkasalátás tál felé nyúlva véletlenül meglöki az egyik poharat.

– A kurva anyád, hát nem tudsz vigyázni! – mordul rá az ura, aztán falatoznak tovább.
 

Superman lépést téveszt

Superman enyhe szorítást érzett a mellkasában, majd elöntötte a veríték. Mióta csökkenni kezdett a tetszési indexe, többször is előfordult ez vele, különösen, ha legnagyobb riválisa, Pókember újabb hőstetteiről hallott. Hiába tépelődött már hónapok óta, nem találta az okát, hiszen a korábbi gyakorisággal kerített kézre önjelölt diktátorokat és életveszélyes pszichopatákat, vagy éppen hárított el kisebb-nagyobb katasztrófákat. Ám még a múlt hónapi ötös erősségű hurrikán elterelése sem javított a mutatóin.
Superman annyira elbizonytalanodott, hogy elhatározta, az Image Consulting Ügynökséghez fordul segítségért. Az a szóbeszéd járta róluk, hogy több leáldozófélben levő rocksztár, színész és politikus pályáját is újból sínretették. De foglalkoztak müzlivel és mosóporral is.
Superman csak öt héttel későbbre kapott időpontot, egy 35 év körüli, kopaszra borotvált, napszemüveges és harisnyás menedzser fogadta. A tarkójára körben egy babérkoszorút tetováltatott latin felirattal, ám ettől eltekintve nem volt semmi kivetnivaló a viselkedésében. Miközben a folyosón követte, Superman megpróbálta kisilabizálni a feliratot, a menedzser azonban a kelleténél hamarabb fordult be az irodájába..
– Lássuk csak! Superman, Superman... – nyitotta fel a laptopját. – Igen, megvan. Nézze, azt hiszem, hogy akcióhős lévén egyenesen beszélhetek Önnel. Úgy látom, hogy egy ideje lépést tévesztett, nem tartja a ritmust a többiekkel. Ha azt szeretné, hogy ismét minden megmozdulására odafigyeljenek, akkor a valós helyett a virtuális térben kell domborítania, ott, ahol minden második felhasználó amúgyis akcióhősnek adja ki magát. Riválisa, a technofil Pókember sokkal jobban ráérzett erre, ott nyomul minden ismertebb portálon. Azt is hozzá kell tennem, hogy már a megjelenése is rengeteg kívánnivalót hagy maga után. Ez a kék-piros lasztexruha a szánalmas kis logóval leginkább egy vándorcirkuszi erőművészre emlékezteti az embert. Ha a jövőre gondolva a fiatalabb korosztályra akarja pozícionálni magát, akkor az érzékeny emó figuráját érdemes felvennie. Igen, azt hiszem, hogy ez lesz a nyerő!
– Emó? Ezt meg hogy érti? Azt sem tudom, mi az.
– Ez a macsó, megmentem a világot a gonoszoktól stílus egyre kevésbé jön be. Ha férfiasnak és menőnek akar látszani, mutassa ki az érzelmeit! Teljesen felesleges villámként cikázni a levegőben, legyen inkább megértő. Az sem baj, ha lead valamit az izmaiból, és bátran sminkeljen. Feketével kiemelve sokkal igézőbb lesz a tekintete. A kétértelmű vonzó. És elég a katasztrófaelhárításból, inkább készítsen podcastot a méhek jogairól! Halkan, alig hallhatóan adja elő a mondandóját, mintha csak egyedül lenne egy katakombában.
– De hát ez nem én vagyok! – fakadt ki Superman.
– Vissza akarja szerezni a népszerűségét, vagy nem? – kérdezte az imázstervező és levette a szemüvegét. Egyik szemén fehér, a másikon arany kontaktlencsét viselt. – Amúgy szereti a jégtáncot?
– Miért? – kérdezte Superman ijedten.
– Tudja mit? Ha még nem szánta rá magát a váltásra, gondolkozzon és jöjjön vissza másfél hónap múlva. Addig pedig növessze a haját az arcába és óvakodjon a napfénytől.

Superman éppen olyan szerencsétlenül érezte magát, mint a találkozó előtt, néhány nap múlva mégis úgy döntött, hogy megfogadja tanácsadója intelmeit. Habár közérzete csak tovább romlott, miután a munkaruháját is szögre akasztotta és felhagyott a hőstettekkel, azért a legközelebbi találkozóra lenőtt haját a bal szemébe fésülte, amitől érezhetően romlott a látása. Az imázstervező most piros kontaktlencséket választott, és harisnyáját is combközépig érő párducmintás csizmára cserélte.
– Alakul, alakul! – mustrálgatta Superman fizimiskáját. – Persze én sem tétlenkedtem, azóta megterveztem az új cuccát. Meglátja, levakarni sem tudja majd a rajongóit. Teljesen fekete, testhezsimuló, kevlárszálakkal átszőtt nadrágkosztüm, mintás „Érezni jó!” feliratokkal, melyek a régi „S” helyett együttesen egy kérdőjelet formáznak.
– Na, hogy tetszik? – kérdezte az új kosztümben zavartan és félénken toporgó néhai akcióhőstől.
Superman elszontyolodva nézett a tükörbe, majd életében először elpityeredett.
– Igen, ez az! – biztatta a piros szemű imázstervező, és néhányszor bátorítólag megveregette a vállát.

(Megjelent az Irodalmi Jelenben, 2008 szeptemberében)