Egy szerelmes páron átsétál a történelem - Muta Imago: (a+b)³ a Trafóban

 "A sematikus cselekményt átélhetővé tudnák tenni a szereplők, amennyiben húsvér, egyéni figurák volnának, akikkel szívesen azonosul a néző, hogy aztán saját tragédiájaként élje át az ő tragédiájukat, ezúttal viszont a jelképek erdejében elvesztek a főhősök. Hiába az érzékeny líra, vagy az időnként már-már szentimentalizmusba hajló metaforikus gesztusok, a nézőben kevés eséllyel születhet meg a részvét érzése." - Bereczki Csilla kritikája.

Egy szerelmes páron átsétál a történelem

Muta Imago: (a+b)³ a Trafóban

   Egy férfi (Riccardo Fazi) és egy nő (Claudia Sorace), egy kb. 2x2 méteres, oldalfalak, tető és padló nélküli kockában, tetőtől-talpig feketében. A színpadnak tűnő tér minden oldalára tépőzárral vászon erősíthető (ezekre a vásznakra vetül majd az előadás gerincét alkotó árnyjáték). A vászonkockán belül drótokról lógó villanykörték, néhány egyszerű kellék, az építmény mögött vetítőgép. Ez a látvány fogadja a Trafó színháztermébe érkezőt a római kötődésű, 2004-ben fiatal színházi alkotók által alapított Muta Imago csoport (a+b)³ című előadásának kezdetén.

   A történet találkozással indul. Egy férfi és egy nő öltözködik, randevúra készülnek. Mindezt sodró lendületű árnyjátékkal kísérve, az Aphex Twin Girl/Boy Songjának szilánkosra tört ütemeire. Az árnyak a mozgó fényforrásoknak köszönhetően véletlenszerűen mozognak a vásznon, elnyúlnak és összezsugorodnak, eltorzulnak és kisimulnak. Mintha egy sokmillió dolláros, digitális trükkökkel készült filmből látnánk részeket, ezúttal azonban CGI helyett néhány villanykörtével és vászonnal érték el ugyanazt a hatást. Karok és lábak tekerednek ki, arcok és ruhadarabok kavarognak a lendületes zene ritmusára, majd a tempó lelassul, a két árnyarc egymással szembe kerül, s közöttük egy tükörről „a” és „b” betűk jelennek meg a nézők előtt. Ők a történet szereplői.

Árnyak

   A Muta Imago produkciója bővelkedik az ehhez hasonló vizuális ötletekben. Az árnyjátékok mögül időnként élő szereplők kerülnek elő, máskor pedig együtt láthatjuk mindkettőt. A figurák mindvégig némák maradnak, s szándékosan kerülik a színészi gesztusokat. Nem az arcukkal, inkább a körülöttül lévő fénnyel játszanak. A színészi alakítást az erősebb-gyengébb ötletek, effektek helyettesítik. A rezignált arccal randevúzó pár kifújt cigarettafüstjére vetül a szerelmes párbeszéd, a háborúba induló férfi fejének árnyát körberajzolja a nő, majd az árnyképet kivágja és ruhájába rejti. Metaforák és költői képek nyelvén beszél az (a+b)³ előadás amúgy nem túlzottan eredeti története (egy szerelmes páron átsétál a történelem). Az előadás ennek a formának köszönhetően válik érdekessé. Szöveganyaga jórészt hasonlóan költői. Lírai, erős atmoszférateremtő leírások (egy alkalommal elhangzik Walt Whitman egyik szerelmes verse is) váltakoznak a háborús híradók hol tárgyilagos, hol dicsőséges hangvételű beszámolóival. A szövegek hangfelvételként szólalnak meg, s időnként (főleg a háborús részeknél) filmvetítések kísérik őket. A költőiség átszövi a cselekményt is. A háborúba induló férfi álmában hullámok közt vergődik, bálnák úszkálnak körülötte, alámerül, s menetelő katonák hadoszlopába kerül.

Alakok

   Az izgalmas színházi nyelv azonban nem képes maradéktalanul elfedni a történet közhelyességét. A sematikus cselekményt átélhetővé tudnák tenni a szereplők, amennyiben húsvér, egyéni figurák volnának, akikkel szívesen azonosul a néző, hogy aztán saját tragédiájaként élje át az ő tragédiájukat, ezúttal viszont a jelképek erdejében elvesztek a főhősök. Hiába az érzékeny líra, vagy az időnként már-már szentimentalizmusba hajló metaforikus gesztusok, a nézőben kevés eséllyel születhet meg a részvét érzése. A két főhős túlzottan általános, valóban inkább egy közismert képlet összetevői, mint igazi emberek. Történetük jól levezetett egyenlet, nem az élet által írt tragédia. A katarzis ezúttal elmaradt, de ötletesség, fantázia és pontosság terén bőven van mit tanulni a Muta Imagótól.

(Muta Imago -IT- / Trafó/február 10-11.)

Bereczki Csilla