Áldjon, Uram, Tűz bátyánk;
Vele gyújtasz világot éjszakán.
És szép ő és erős, hatalmas és vidám.

 

 

 

 

Assisi Szent Ferenc

Naphimnusz
 

 
Mindenható, fölséges és jóságos Úr,
Tied a dicséret, dicsőség és imádás,
És minden áldás.
Minden egyedül téged illet, Fölség,
És nem méltó az ember, hogy nevedet kimondja. 

Áldott légy, Uram, s minden alkotásod,
Legfőképpen urunk-bátyánk, a Nap,
Aki a nappalt adja és aki reánk deríti a te világosságod.
És szép ő és sugárzó, nagy ragyogással ékes:
A te képed, Fölséges. 

Áldjon, Uram, téged Hold nénénk és minden csillaga az
égnek; Őket az égen alkotta kezed fényesnek, drágaszépnek!
Áldjon, Uram, tégedet Szél öcsénk,
Levegő, felhő, jó és rút idő,
kik által élteted minden te alkotásodat. 

Áldjon, Uram, tégedet Víz húgunk,
oly nagyon hasznos õ, oly drága, tiszta és alázatos. 

Áldjon, Uram, Tűz bátyánk;
Vele gyújtasz világot éjszakán.
És szép ő és erős, hatalmas és vidám. 

Áldjon, Uram, téged Földanya nénénk,
Ki minket hord és enni ad.
És mindennemű gyümölcsöt terem, füveket és színes virágokat. 

Áldjon, Uram, téged minden ember, ki szerelmedért másnak
megbocsát. És aki tűr gyötrelmet, nyavalyát.
Boldogok, kik tűrnek békességgel,
Mert tőled nyernek majd, Fölséges, koronát. 

Áldjon, Uram, testvérünk, a testi halál,
Aki elől élő ember el nem futhat.
Akik halálos bűnben halnak meg, jaj azoknak,
És boldogok, aki magukat megadták a te szent akaratodnak,
Második halál nem fog fájni azoknak. 

Dicsérjétek az Urat és áldjátok,
És mondjatok hálát neki,
És nagy alázatosan szolgáljátok.

 

Városi István fordítása

 

Felületkínzás 2, 1978

 

Hajas Tibor

 

KÉT HAIKU

 

1.
Meztelen teste
nyárvégi este.
És csak én ciripelek.

2.
Arcod csupa forma.
Maradna a lényeg,
ha a hús nem volna?
A www.artpool.hu archívumából

 

Kóma, 1979

 

 

Hajas Tibor

TÖBBÉ-KEVÉSBÉ   

 

   
Itt van, használhatom.  A karom.  A lábam.
Kedves karom. Enyém, ugye. Kipróbálhatom.
De nem túl gyakran. Kedves lábam.
Oly távoli, mintha valódi lenne.
És ezen kívül is.
A levelek. Az eső. A surrogás. A konyha.
Hallani az üresség kortyait külön-
külön a hideg tompa megvilágításban.
S talán még más is, mi minden….

 

ENGEM JÓL IDERAKTAK

 

Engem jól ideraktak.
S a nyekkenés,
mivel érkeztem volna, s a fej körbe forgatása
felmérni  ronda birodalmam; itt egy éj,
fortyogva és morogva, mint egy óriás
lélegzet (mondjuk), s hogy rejtőzzék belé.
Vagy épp ellenkezőleg:
próbáljam elviselni. Aztán a ritka napsütés
reflexiói minden szélein és majdnem kócszerűen,
s hogy hemzseg és nyüzsög az élő,
s hogy szöszmötöl és matat és kaparász.
Hát ezt nekem. S a langyos érintés
homálya, mintha tárgy
lennék, s vastag porrétegen keresztül,
hogy egymás szörnyű közelébe jussunk,
mint nyammogás, mint viszketés.
Mert szólni már
kevés akad és azt is mi a francnak.
S nem mondhatom, a múlt ugyancsak
derengő, mezítelen űr,
ahol valami gyenge pusmogás
az imént halt el.
S micsoda csöpögés is ez itt, kívül meg belül,
folyton-folyvást, mintha nem is én
találtam volna ki…

 

Csőd, 1978

 

 

HAJAS TIBOR:  VIRRASZTÁS

 

„Nem könnyű elkezdeni beszélni önmagamhoz, nem könnyű kettéválni, ha ebben csak magamra számíthatok, kimenekíteni, evakuálni az öntudatot egy biztonságosabb helyre, mint ahol most tartózkodik. Legalább egy rövid időre, egy kísérlet erejéig megkockáztatni a lemondást minden támogatásról és mentőkörülményről. Lemondani ruháimról, kedvteléseimről, a falakról, tárgyakról és időpontokról, melyek most körülvesznek. Elvékonyodni puszta hanggá, a képzelet jelenlétévé; elveszíteni mindent, ami ideköt. Mert lesz idő, amikor beszélni nem, csak hallatszani tudok. Amikor ezt a hangot hallani fogom – vagy nem is tudom, minek nevezzem, ami ezt hallani fogja, megszólíthatom-e? – hallani fogod? – ennek a hangnak meg kell nyugtatnia, hogy minden rendben van, van, aki őrködik feletted, figyel és vigyáz rád és reprezentál akkor is, ha te magadtól erre nem volnál képes. Van, ami figyelmeztessen arra: ne hagyd magad megtéveszteni…uram. Ne hagyd magad becsapni.

Ehhez a hanghoz kell visszatérni, ehhez az öntudathoz. Ez a világítótorony, a pozíciólámpa, az irány; ez a mérce, amelyhez szükség esetén még mindig lehet alkalmazkodni. Én ébren vagyok; én virrasztok fölötted, ebben megbízhatsz; nekem nincs más alternatívám. Ez a hang puszta virrasztás, semmi egyéb. Nem lenne, ha nem virrasztana. És ébrenlétem abban merül ki, hogy akár hallod, akár nem, újból és újból megismétlem: Uram – ne engedd magad megtéveszteni.
Ne hagyd megtéveszteni magad, uram.

Lehet, hogy számodra vak vagyok, tapogatódzom. Saját jövőmben botorkálok, ami te vagy, nem látok és nem értek semmit, nem segíthetek. De én nem azért vagyok, hogy segítselek, ahogy te képzeled. Én nem botorkálok, én nem tapogatódzom. Én nem mozdulok. És nem tartozom hozzád sem sokkal inkább,mint bármi máshoz. Lehetséges, hogy a helységben, ahol most mindez elhangzik, senki és semmi nincs a hangomon kívül – nekem mindegy; sőt, tetszik nekem ez a gondolat. Ahogy kedves nekem az üres lakásban bekapcsolva felejtett televízió képe is; valaki vigyáz a házra, valaki ébren van. De csak a televízió működik. Ne hagyd magad becsapni, uram. Ne engedd magad megtéveszteni.

Én ébren vagyok; én virrasztok fölötted, múló perceid, városod fölött. De ebben te éppoly kevéssé zavarsz, ahogy egy folyó vagy egy állat jelenléte sem zavar. Ebben az éjszakában nem zavar semmi; egyedül vagyok. És nem is akarok felébreszteni senkit és semmit; halálra ijesztene egy másik élő…elvesztené kalauzát az álom. Mert csak az alvók nem látnak alvókat; számukra minden egyenlő súlyú és eleven, ellenállhatatlan változékonyságú, mint az álom. Ne hagyd magad megtéveszteni, uram.

És nem alkalmazkodhatok hozzád, én nem lehetek kiszolgáltatva neked. Én lettem az útjelző, akár akartad, akár nem, hozzám csak viszonyítani lehet, csak visszatérni. De nem muszáj feltétlenül; függetlenek vagyunk egymástól. Ne engedd magad megtéveszteni, uram.

Uram, ne hagyd magad megtéveszteni. Ezt a mondatot ismétlem; nem tehetek és nem is akarok mást tenni érted. A hűvös, rebbenés nélküli tekintet vagyok fölötted, az egyetlen, mellyel emberre nézni fájdalom nélkül lehet. Én nem készülök ki attól, nem készülhetek ki attól, amitől te igen – ezt az esélyt nem szabad megengedni…Én sérthetetlen vagyok. Törékenységem totális tudatától vagyok sérthetetlen. Annyira, hogy el tudok hallgatni; el merek aludni én is. El merek sötétedni a felgyulladó lámpák világosságának közepén is, egyedül - és el tudom tűrni, hogy marad a világ…karcolatlanul, érintetlenül, gazdátlanul…de te akkor se hagyd megtéveszteni magad…

…nem hagyom megtéveszteni magam…uram.”

 

Bejegyezte: Ivácson András Áron, dátum: kedd, március 03. 2009

 

 

Tumo, 1979

 

 

1946-ban, Budapesten születtem, értelmiségi családból. Dokumentumaim vannak róla.
Ezekkel tudom szükség esetén bizonyítani. Lehet, hogy a dokumentumok hamisítványok.
    Mire ezek a szövegeim megjelennek, nem lesznek számomra többek, mint dokumentumok. Hamis dokumentumok. Sorozatra gyártott, vagy illegális hamisítványok.
    Mire ezt a mondatot befejezem, múlt idő lesz. Ami a jelenben érzékelhető, mind múlt idő. A múlt idő, ami a jelenben életképes marad, a múlt idő hamisítványa.
    Minden, ami hamisítható, alkalmas arra, hogy standarddá váljék. A használható standard egyfajta éppen elmúlt tökéletesség. A standard egyszerre állandó és változó: ez a dialektikája. Önmagam standardja vagyok.
    Ez nem önéletrajz. Ez nem személyes vallomás. Ez nem lírai meditáció. Ez nem ars poetica. Amit olvas, öndivatbemutató. Itt én vagyok saját magam manökenje.
    Manökennek lenni nem privilégium. Mindenki manöken. Mindenki önmaga divatbemutatója. Mindenki önprospektus. Mindenki reklám. Mindenki kínálat önmaga percről percre történő sorozatgyártásából. A függetlenedés lehetősége: az önellentmondás.
    Ismernem kell az érdekeimet: most azonnal emlékezzek vissza a jelenre. Próbáljam meg áthozni a számításaimat. Rántsam ki a talajt a lábam alól. Ne hagyjak időt magamnak a védekezésre. Kételkedjek az őszinteségemben.
    Legyek nyilvános. Kételkedjek az őszinteségemben nyilvánosan. Próbáljam meg áthúzni a számításaimat nyilvánosan. Mondjak ellent magamnak nyilvánosan. Legyek demokratikus magamhoz.
    Minden, ami nyilvános, ha úgy tetszik, kiáltvány. Minden cselekvés, ha úgy tetszik, kiáltvány. Minden létezés, ha úgy tetszik, kiáltvány. Aktuálisnak kell lennie.
    Jelenlétünk valahogy mindig posztumusz jelenlét. Ezt meg kell haladni.
    A múltra is csak a következő pillanat érvényes.
    (Itt nincs vége)

HAJAS TIBOR

 

Hajas Tibor-képek Galériánkban

 

A felvételeket Vető János készítette.
Forrás: www. artpool.hu