Jelige: Haza – A hazaáruló
Összeszedte a gondolatait és megpróbált a mai napra koncentrálni, mely mindennél fontosabb volt. Ez volt az a nap, mely meg fogja oldani minden problémáját és örök jólétet biztosít. Érezte, a mai ügyfelek bármit megadnak majd az árujáért, csak rámenősnek kell lennie.
A hazaáruló
Szergejjö élte mindennapjait, mint minden ember, aki éli a mindennapokat. Amikor a Nap felkelt, álmosan köpenybe burkolózott, s gondoskodott a napi koffeinadagja 20%-áról. Nem szerette a munkáját, így nap, mint nap egy félórával előbb kelt, hogy felkészítse magát testileg-lelkileg.
Kávét ivott, zuhanyozott, fogat mosott, majd összekészítette aznapi anyagát, mely munkája elengedhetetlen része volt.
Évről évre nehezebben viselte a megpróbáltatásokat, de a piac már csak ilyen: könyörtelen és az nyer, aki rámenősebb, aki tudja, mit akar. Szergejjö hosszú évek fáradságos munkájával dolgozta ki azt a stratégiát, melyből egy fikarcnyit sem engedett, mely több-kevesebb sikerrel, de mindig hozta, amit várt tőle. A katalógusok, a táblázatok és a számtalan szórólap mind az ő műve volt.
Ezeket most szépen bőr táskájába pakolta a megadott sorrend szerint. Kilépett az ajtón és gondosan bezárta maga után. Az utcán, az erős napsütésben hunyorogva kereste autóját, majd gyorsan beszállt.
Nem akart a szomszédokkal találkozni, mióta kiderült ki is ő valójában. Ők ezt nem érthetik. Dühösen rádudált egy figyelmetlen biciklisre, aki veszett mód hajtott. Eztán valamiért újra kijózanodott és lecsillapodott.
Összeszedte a gondolatait és megpróbált a mai napra koncentrálni, mely mindennél fontosabb volt. Ez volt az a nap, mely meg fogja oldani minden problémáját és örök jólétet biztosít. Érezte, a mai ügyfelek bármit megadnak majd az árujáért, csak rámenősnek kell lennie.
Közben egyre jobban közeledett a Csarnokhoz, ahol a vevőkkel kellett találkoznia. Úgy érezte felkészült, mindent meg tud tenni azért, hogy nyélbe üsse az üzletet.
Még a parkolóval is szerencséje volt; kézbe fogta a táskáját és belépett a Csarnokba. Lassan, ráérősen megkereste a megbeszélt helyet, kipakolta az előre összekészített anyagot és várt az ihletett pillanatra.
Öt hosszú perc elteltével érezte itt az ő ideje, megköszörülte a torkát és hangosan így kiáltott:
– Eladó! Olcsó, jó minőségű haza, akár részletre is ELADÓÓÓÓ!