A megállapodás szerint, amikor ennek az egész útnak vége lesz, akkor ott kell majd pezsgőznünk, de ez kérdés, valóban bekövetkezik-e. Nem könnyű elszakadni ettől az úttól, nehezen tudok elképzelni fix végpontot, vagy utolsó lépést, amit megteszek rajta. Igazából első se volt. Volt indulás, volt pillanat, amikor biztossá vált, megcsinálom, de hogy mikor kezdődött, és hová vezet...

Kék - 14.

Előzők: Kéktúra 

14. Badacsonytördemic vá.

Ebéd végére megérkeztek a felhők is, nekünk viszont még ott van a Gulács, utána a Badacsony, hogy a túlsó felén leereszkedve Badacsonytördemicben éjszakázzunk. Indultunk a hegy felé a műúton, de mire az elágazáshoz értünk, ahol föl kell kanyarodni, teljesen beborul az ég. Itt két lehetséges folytatása volt a történetnek: fölmegyünk a Gulácsra, ahol valószínűleg olyan vihar szakad ránk, amit este a Híradóban szoktak mutogatni, vagy lesétálunk a műúton Badacsonytomajba, és akkor valószínűleg nem is történik semmi. Végül az utóbbit választottuk, és minden úgy történt, ahogy számoltuk, a Gulács kimaradt.
A megállapodás szerint, amikor ennek az egész útnak vége lesz, akkor ott kell majd pezsgőznünk, de ez kérdés, valóban bekövetkezik-e. Nem könnyű elszakadni ettől az úttól, nehezen tudok elképzelni fix végpontot, vagy utolsó lépést, amit megteszek rajta. Igazából első se volt. Volt indulás, volt pillanat, amikor biztossá vált, megcsinálom, de hogy mikor kezdődött, és hová vezet...
Este mindenesetre Badacsonytomajban kötöttünk ki, szállást kerestünk, strandoltunk, még a faluban is sétáltunk este, aztán amikor visszamentünk a helyünkre és magunkra csuktuk az ajtót, akkor tört ki a vihar.
Másnap más úton indultunk neki a Badacsonynak, mert azt azért mégse hagyhattuk ki. Útközben szedtünk mandulát, amiről eddig azt hittem, hogy Magyarországon nem lehetséges, és vettünk jó hideg vizet a Kisfaludy forrásból, ami az egyik legfinomabb víz volt az úton. Közben még a műúton elment mellettünk egy egész osztály egy nagy autón, és igen jól szórakoztak, hogy mi meg gyalog szenvedünk. Fönn a forrásnál aztán beértük őket.
Szó szót követett (nem is emlékszem már, hogyan barátkoztunk össze) aztán kiderült, hogy iskolásfiúk nyári kiránduláson ötödiktől hetedik osztályig, és az Egry József kilátót mennek most keresni a tanárukkal. Majdnem mindannyian tangapapucsban, egy-egy fél literes kólával a kézben. Ez sem kifejezetten túrafelszerelés, a tanáré meg egy A4-es lapra kinyomtatott térképrészlet volt, pedig még a mi okos térképünkkel is rossz irányba indultunk először. Az esetből okulva el is tették a papírt, és velünk jöttek tovább, mert mi is a kilátóba tartottunk, hogy utána visszatérjünk a saját ösvényünkre.
Ettől kezdve nem szórakoztak rajtunk olyan vidáman: fölfelé haladtunk, ami fárasztó. A fele banda hamar nyafogni kezdett, néhányan pedig már bent voltak egészen elől a sűrűben, ahol nem láttuk őket. A tanáruk nem sok mindent tudott kezdeni velük, úgyhogy csendben és választékosan szentségelt, amiért ilyen rosszak, és néha angol szóvicceket csinált, ezzel piszkálta őket. Ebből gondolom, hogy angol tanár lehetett.
Furcsa szituáció volt, aztán véletlenül átvettük a hatalmat az osztály fölött. Az alfa hím egy ötödikes kisfiú volt, ő nyafogott ráadásul a legjobban, de csak azért, hogy mindenki hallja a hangját. Egyébként kis kemény (focista) srác volt, és borzasztó lusta. Őt a legkönnyebb csőbe húzni, elég a szemére vetni, hogy "nehogy már egy lány nyomja le", ezután úgy ment előttem végig, rossz szó nélkül, mint valami focista angyalka. A többiekkel közben olyat játszottunk, hogy expedíción vagyunk a kilátó felé. Volt egy előőrsünk, nekik mindig el kellett menni a következő kanyarig keresni a jelzést, de látniuk kellett minket, hogy tudjanak irányítani. A végén úgy belejöttünk, hogy én már térítettem őket, hogy kirándulni milyen jó, Réka meg mutogatta nekik az állatokat az ösvényen. Amilyen sok turistaút van errefelé (száz méterenként legalább egy), annyi őzet láttunk, amit nem nagyon értek, de örültünk neki. Hát még a srácok! Teljesen partnerek voltak mindenben. Az lehet, hogy "a mai gyerekek" szemtelenebbek és látszólag csak a kóla, a videó játék és a vérzős filmek érdeklik őket, de nekem ne mondja senki, hogy nem lehet velük szót érteni. Pláne ha egy kis erőfeszítést tesz az ember, és próbál barátkozni meg játszani. Észre sem vették, és már fönt is voltunk a hegy tetején, aztán egy helyen öt métert lefele kellett volna menni, erre a tanáruk beijedt, hogy úristen, akkor itt visszafelé majd fölfele kell mászni. Nem, ezt ő nem akarja, akkor most visszafordulnak. „De hát már mindjárt itt van a kilátó, legfeljebb kétszáz méter.” Nem, nem baj, ők most visszafordulnak, gyerünk gyerekek! Azok is könyörögni kezdtek, hogy "Gabi bácsi, Gabi bácsi, ne tessék elrontani az örömünket!" Végül kiderült, hogy nem is volt hátra száz méter se, csak a fák közül kellett volna kiérni, de addigra visszafordultak.
Szerintem nem a gyerekek hibája, hogy sokuk ilyen rosszul nevelt, kellemetlen kis puhos szörny, akivel nem lehet szót érteni. Nem is akar szót érteni velük senki. A felnőttek hibája az egész, akiknek elvárásaik vannak, aztán sértődéseik, mert valaki, aki még csak most kezd illeszkedni a társadalomba, nem tudja elsőre, hogy mit hogy kell csinálni. Azóta az ötödikes fiúk pártján állok, pedig előtte szóba sem álltam volna "ilyenekkel", mert biztos kis béna bajkeverők, akikkel semmit nem lehet kezdeni. Végül is olyan jót játszottunk, hogy még fotózni is elfelejtettem, így sajnos egyetlen képem sincs róluk. Már a Királyasszony szoknyája fölött ültünk a kilátóban, amikor rájöttem erre.

Visszatértünk hát a saját ösvényünkre, de legalább a kilátásról mutatok képet, mert nagyon szép hely. (Szegény srácok, Gabi bácsi tényleg jól kitolt velük.)
Badacsonytördemic felé a Bújdosók lépcsőjén vezet le az út, közben kilátások és források váltják egymást, leérve pedig rögtön a faluban találod magad.

Az állomáson még próbáltunk pecsételés után szállást intézni estére Tapolcán, de semmilyen szám nem élt vagy nem stimmelt, ami az okos papírunkon szerepelt, sem azok, amiket a térkép adott. Izgalmasnak ígérkezett ez a nap.

15. Szigliget

Megint egyre aggasztóbbá vált az időjárás, de más izgalom nem ért Szigliget felé. Végig műúton mentünk, a vasútállomástól a vár bejáratáig, ahova végül is nem mentünk be, csak pecsételtünk. Útközben megnéztük az Avasi templomromot, végül postára adtuk a régen őrizgetett képeslapjainkat, és esni kezdett az eső is. Nagy reményekkel érkeztem a faluba, mert már hallottam róla ezelőtt, de igazából semmi nem történt itt az említetteken kívül, és az eső miatt hamar továbbálltunk.
 

Előzők: Kéktúra