Lassan eltelt ez a különös egy óra, aztán könnyes búcsút már keresztbe álló szemekkel vettünk, mert éhgyomorra egy liter sör azért megtette a hatását. Ezt követően egy rövid, józanító buszút után újra Kőszegen találtuk magunkat. Ahogy leszálltunk, abban a pillanatban elállt az eső, és kitisztult az ég. 

Kék - 24.

Előzők: Kéktúra

 

17. Kőszeg

Teljesen elfogult vagyok, ha erről a városról kell mesélnem. Kőszeg az álomváros, ahol még a csúnya utcák is szépek, sőt két napig abban a hitben éltem, hogy itt még panelházak sem létezhetnek. A szállással is szerencsénk volt: a Jurisich Miklós Gimnázium kollégiumában kaptunk egy nyolcágyas szobát, kettőnknek. Kollégista nem szívesen lennék ott, de nyári szállásnak elsőrangú. Víz, villany volt, ez a lényeg.
Reggel, mielőtt visszamentünk Tömördre, szereztünk rétest a főtér út felőli szegletében és memóriakártyát, mert kezdtem belejönni a fotózásba (már ami a mennyiséget illeti) és elfogyott a tárhelyem. Ezután a fél várost bejártuk. Voltunk egy udvarban, aminek a belseje bolhapiac, 

sőt a temetőt is megnéztük. Dél elmúlt, mire buszra szálltunk.
Közvetlen járat ma sem volt, előbb Szombathelyre kellett menni, és onnan tudtunk visszajutni Tömördre. Két óra múlva. Szombathelyről óránként megy busz, de a pályaudvar egy nagy káosz. Semmi sem ott volt ahol látszott. Miután az első járatot lekéstük, megnéztük, honnan megy a következő. Ezen a kocsiálláson viszont nem történt semmi, ezért megkérdeztük az információt. Ott megint mást mondtak, végül kiderült, hogy valami harmadik helyről indul a busz, így a következőt is lekéstük. Kalandos volt a Tömördre jutás. Hát még ami ezután jött!
Már reggel se volt szép idő, de ha elhatároztuk magunkat, akkor nekivágtunk az erdőnek. Gyorsan rákezdett az eső, de ha visszafordulunk, ugyanúgy megázunk. Ráadásul, ahogy egyre beljebb jutottunk, egyre szélesebb és jobb minőségű az út. Mentünk hát tovább, aztán lassan tényleg komolyra fordult a helyzet: már dörgött-villámlott.
Erdőszélen vezetett az út, amikor száz méterre megláttunk két fekete foltot. Nagyok voltak. Látszott, hogy észrevettek. Megálltak, ahogy mi is, én pedig bepánikoltam, mert nem vagyok különösebben oda a kutyákért. (Pláne ilyen körülmények között.) Elindultunk feléjük, erre ők is elindultak felénk, úgyhogy fölvettem egy jó nagy husángot, biztos, ami biztos. Erre visszafordultak és eltűntek. Mire a kereszteződésbe értünk (ahol az előbb felbukkantak), már annyira dörgött az ég, hogy meggondolták magukat és újra előjöttek. Akkor látszott csak, hogy nem nagyok ezek. Úgy néztek ki, mint két puli, csak rövidebb szőrrel. Szegények magukon kívül voltak az égzörgéstől, ha nem dobom el a husángot, akkor is követnek bennünket. Végig. Egy darabig mókás volt meg „menő”, hogy két kutya beáll a falkánkba és mi vagyunk a főnök, de egy idő után elég terhes lett a dolog.
Félúton lehet az elágazás, ahol a Kék fölkanyarodik a határ felé, a piros jel pedig Kőszegfalvára fordul. Van itt egy régi vadászház pihenővel, az eresze alá álltunk be, kitalálni, hogy most mi legyen. A kutyák szintén. Közelről büdösek voltak, úgyhogy adtunk nekik enni, hogy egy kicsit távol tudjuk tartani őket. Az eső közben rendíthetetlenül esett. A gond az volt, hogy a határig szép széles út vezetett a térkép szerint, de mellette már ösvénnyé szűkül, és jó másfél-két kilométeren át nem lehet tudni, hogy milyen minőségű lesz. Ösvényre térni esőben legalábbis kockázatos dolog. Miután láttunk már idén egyet s mást "kockázatos ösvény" kategóriában, végül arra jutottunk, hogy Kőszegfalva alig két kilométerre van, jó lesz az.
Kőszegfalva az új cél, amit gyorsan elértünk, csak a visszaút volt kérdéses Kőszegre. Vonat is jár Kőszegre, busz is, a kettő megállója között kocsma. Nem valami bizalomgerjesztő.
Először a busznál próbálkoztunk, de az csak egy óra múlva megy. Akkor mit tegyünk? A kocsmába menjünk, vagy az állomásra? Álltunk tanácstalanul a zuhogó esőben, végül földobtuk egy pénzt, kijött az állomás, mi pedig szépen elballagtunk a kocsmába.
Odabent a falu férfilakossága drukkolt valami focimeccsnek, tizenöttől hetven éves korig. Ahogy beléptünk, mind az ajtó felé fordultak, és síri csöndben bámulni kezdtek minket. Filmbe illő jelenet volt. Mindegy, inkább bementünk, mert kint nagyon rossz volt, aztán vettünk egy-egy sört, hátha ettől szimpatikusabbak leszünk. Sajnos nem jött be. Ezután jött a két kutya, és mindent megkavartak. A sok férfi teljesen megzavarodott, 

hogy "jéé, mi ez, honnan jönnek ezek, ilyenje van a nem tudom kinek, de most kié ezek, a mi kutyáink?" Megmondtuk, hogy nem. Miért, honnan jöttünk? Az erdőből. Mi? Hogyhogy? Hát túrázunk. Ilyenkor?! Na ja, elég szívás... Szó szót követett, és kiderült, hogy miben utazunk, aztán az is, hogy előbb vándor árusnak néztek minket, utána meg besurranó tolvajnak, ahogy fel-le mászkálunk az utcán. Csak pislogtunk. Aztán elmondtuk, hogy Pestről jövünk gyalog, erre teljesen kiakadtak, hogy két lány hogyan kerül ide olyan messziről gyalog, és meghívtak még egy-egy sörre. Aztán barátok, sőt szerintem a hét kocsmaeseménye lettünk. Borzasztóan meglepett, hogy amint tisztáztuk magunkat, a lincshangulat fél perc alatt országos jó viszonnyá vált. Nagy lecke. A hangulatváltást mindenkinek meg kéne tapasztalnia valami világvégi kiskocsmában. Nem gonoszak az emberek ebben az országban, csak mindenki fél a másiktól, és eleve gonosznak képzeli. Gondolom, nem hiszed el, de mi láttuk és éreztük a saját bőrünkön. Nagyon sok idegen emberrel kerültünk kapcsolatba ezen a két nyáron, történeteket hallottunk, ismeretségeket, néhány órás barátságokat kötöttünk, és mondhatom, egyetlen igazán rosszindulatú emberrel sem találkoztam, legfeljebb egy-két ostobával.
A szemléletváltásom mégis ez után a kocsmai eset után lett teljes és visszafordíthatatlan, és azóta még Pesten is inkább látom az embert szomorúnak, reménytelennek és fásultnak, de gonosznak és rosszindulatúnak már nem igazán.
Lassan eltelt ez a különös egy óra, aztán könnyes búcsút már keresztbe álló szemekkel vettünk, mert éhgyomorra egy liter sör azért megtette a hatását. Ezt követően egy rövid, józanító buszút után újra Kőszegen találtuk magunkat. Ahogy leszálltunk, abban a pillanatban elállt az eső, és kitisztult az ég.

Fájdalomdíjul megajándékoztuk magunkat két-két hamburgerrel a "réteses" utcában található büféből, ezzel fejeztük be az izgalmasra sikerült napot.

Előzők: Kéktúra