Kaptunk is mindkettőből a fura mosolygós férfitól, aki tudott a kéktúra pecsét hiányáról, de arról már nem, hogy mikor jön a pótlás. Utána következett egy romantikus séta vissza a szállásra, ott pedig egy katasztrofális vacsora. Óvakodj a zacskós gulyáslevestől! Lehetőleg minden zacskós levestől óvakodj, de a gulyástól aztán végképp. Ez a mai nap tanulsága.

Kéktúra - 33.

Előzők: Kéktúra

 

25. Jósvafő bg.

Amilyen kevés a mesélnivalóm, olyan hosszú ez a nap. Derenket elhagyva még több erdő jött, aztán néhány nagyobb kereszteződés, olykor kis tisztás, és az időről-időre ismétlődő kérdés: "messze vagyunk még?" Napi átlagban nem túl tetemes sűrűségben, de azért a szakasz végéhez közeledve egyre inkább próbára téve a fáradó idegzetet. Mindenesetre konfliktus nincs belőle, ami egy évvel ezelőtt biztosan másként alakul.
Jósvafő előtt a szelcepusztai turistaház lesz egy "stratégiailag lényeges pont". Szálláslehetőség, csak előre kell szólni, viszont ha rövid pihenőre állsz meg, mint mi, akkor kiváló vízvételi lehetőség. Többnyire van ott valaki, mert emlékszem háziállatokra, ezeket nem hagyják hosszú időre magukra.
Ezután megint erdő, erdő, erdő, egyre több barlanggal, zsombollyal, végül Jósvafő előtt nagy puszta, kisebb "világvégével". A napnak ebben a részében elég rossz eltévedni (persze sose jó, de reggel legalább az idegzet rendben). Egy masszívabb bokor tövében eldobtuk a csomagokat, és lepihentünk átgondolni az átgondolandókat. Ilyenkor aztán a közhangulattól függően két eset történhet: vagy halálosan összeveszünk, vagy betegre röhögjük magunkat. Mind a kettő apróságok miatt tud kitörni, most szerencsére az utóbbi történt. Ebből aztán jön olyan lendület, ami behajt valahogy a faluba, ott pedig ilyenkor előkészítve a szállás.
Így érkeztünk Turistaországba, ahol tökéletesen felkészültek ránk, pedig Jósvafő nem nagy falu. Szállások közül így is válogathatsz kedvedre, aztán a Kis Kocsma nevű helyen (ez az, aminek látszik) lehet kapni némi harapnivalót is a bambi mellé. Szerintem aznap kifosztottuk a teljes hamburger-, debreceni, sült krumpli és hagymakarika-készletüket. Utána egy több szintes ház pincéjéből átalakított szobában aludtunk, de ennek a filléres diákéletnek is van romantikája. Jó hely különben: az itteni szállás extrája tea és kávé kiegészítőkkel, csak főzni kellett magunknak.
Persze ha valami úri murira vágysz, találsz itt drága dolgokat is. Közben érdemes sokat nézelődni, de nem csak a barlang környékén. Kétségkívül ez a falu legnagyobb mutatványa, de van itt tengerszem, falumúzeum, és számtalan turistaút is.
Két programpontunk volt mára: a barlang bejárata Jósvafőn (ott a pecsét), aztán a másik bejárat Aggteleken, ahol a másik pecsét van. Ide viszont már be is mentünk.

26. Aggtelek bg.

Jutalomfalat azért jár a hosszú lakatlan nap után: ma csak öt kilométert megyünk, át Aggtelekre, és megnézzük a barlangot. Belülről, természetesen.
Mint minden rész, ez se teljesült bonyodalom nélkül, de egy öt kilométeres napon nem olyan kínos elvéteni az irányt, mint egy huszonötösön.
"Járatlan utat más színűért el ne hagyj!" Megint erre próbáltunk rácáfolni, és megint nem sikerült. Amióta a Térképrajzoló Ember erre járt, azóta új ösvényeket tett ide a Jelzésfestő Ember, így a sárgáról, amire lekanyarodtunk, kiderült, hogy a térkép szerint nem is létezik. Egyszer csak a Jósvafőt Aggtelekkel összekötő műúton találtuk magunkat, valahol a Vörös-tó környékén. Az öt kilométerből hét lett, ráadásul az utálatos aszfaltoson, a déli forróságban. Öröm az ürömben, hogy legalább Aggteleken sikerült a hely híréhez képest jó áron szállást találni, úgyhogy gyorsan fizettünk és elhelyezkedtünk, mert még előkészületeket kellett tenni a következő napokra a négy órai eső érkezése előtt.
Például másfél hét után végre kimostam a nadrágom. Ráfért, mert már merev volt a kosztól, aztán a többiek holmiját is kimostam, amíg a lányok elmentek ételt szerezni. Ezekre a dolgokra azért volt szükség, mert csak addig tehettük ki száradni a holmit, amíg süt a nap, boltba csak barlangnézés előtt mehetünk, aztán össze kell szedni a ruhát, mert ha véletlenül elázik, amíg nem vagyunk itthon, akkor lőttek az expedíciónak. Így aztán az utolsó (hat órai) bemenetelt csíptük el, bár azt kényelmesen. Előtte bazár, és a jegyárus lányhoz háromszor visszamenni, mert egyszer vettem jegyet a barlangba, egyszer visszamentem pecsételni, aztán még egyszer, mert Aggteleken két pecsét kell. A lány viszont kedves volt, látszott, hogy turistákhoz edzett idegzete van.
Aggteleken szerintem minden magyar jár életében legalább egyszer, szerencsémre nekem ez a második alkalom volt. Mint minden kiskori ámulatnak (akkor hét éves voltam), ennek is volt veszélye, hogy felnőtt fővel csalódás lesz újra látni, de ez most is olyan lenyűgöző volt, mint akkor. Ami pedig a legfurcsább: nem tűnt egy centivel sem kisebbnek, mint régen. 

(Tudod, megnősz és minden olyan kicsi lesz és szűk.) Ez tágas maradt, hűvös és színes. Ráadásul az idegenvezető bácsink is szimpatikus volt, és büntetlenül lehetett fotózni.
Este aztán újabb képletöltős találkát szerveztünk a szülőkkel, akik hoztak egy dinnyét és elvitték Rékát, így megint hárman maradtunk, Réka pedig a térkép következő fejezetében tér majd vissza.

27. Zádorfalva

A mai nap különlegessége, hogy fölmegyünk egészen a magyar-szlovák határig. Ezt aztán jóval előbb sikerült megtennünk, mint szerettük volna, mert a barlang felé indultunk a Kéken, így hamarosan a határátkelőbe botlottunk. Csak itt vált nyilvánvalóvá, hogy rossz az irány. Oda-vissza megint három kilométer kitérő, de a négy órai eső miatt úgyis csalni kell majd. (Ezt persze nem terveztük el, bár lehetett volna számítani rá.)
Ma húsz kilométert kellett megtennünk, ez valószínűleg meg is lett, csak kicsit más úton.
Zádorfalváig még rendben ment minden (a reggeli esetet leszámítva), jártunk a határnál, aztán hosszú erdő, majd két és fél kilométer puszta után megérkeztünk a faluba. Itt ért be minket az eső. Előtte kifeküdtünk a bolt elé ebédelni, mert ez volt legépkézlábabb hely a faluban. Utána szerettük volna a fedett teraszon kivárni, hogy mi lesz az érkező felhőkből, de jött egy nő és körülsöprögetett minket, amiből azt a következtetést vontuk le,

hogy el akar minket küldeni innét. Átmentünk hát a következő utcába, ott volt a buszmegálló és egy kocsma. Ittunk Encivel egy kávét, aztán – mivel esni kezdett – buszra szálltunk. Így történt, hogy Kelemérre végül busszal érkeztünk, aztán busszal is távoztunk másnap. Szép. Viszont errefelé elsőrangú a kávé és (2009 nyarán) csak 100Ft volt.

Kelemérre érkezve megkerestük a helyünket, ami a központban volt a kocsma fölött, de a gazdánk (igen kedves, negyven év körüli hölgy) átvitt minket a falu legszélén lévő teljesen új és üres házba. Azt mondta, hogy ma van segélyosztás a faluban, ezért este buli lesz a kocsmában, és sokkal jobb lesz nekünk idekint.
Az átlagos árért most nemhogy TV járt a szobához, de még mini bár is, és minden teljesen új! Valami bevezető akciót foghattunk ki, szerintem mi voltunk az első vendégek ebben a házban. Lepakoltunk, aztán vártuk, hogy elálljon a délutáni eső. Később Encit a házban hagytuk, mert olvasni szeretett volna, mi pedig papucsban, egy térképpel meg esernyővel Gömörszőlősre vettük az irányt. Fiatal volt még az idő, és ott is kellett pecsételni.

28. Gömörszőlős

Így lett meg a napi kilométerünk, közben elállt az eső, úgyhogy olyan fél óra alatt kényelmesen átsétáltunk.
Kicsivel lehet csak nagyobb hely, mint Tornabarakony volt, itt mégis minden van! Nemzetközi cserkészkedés, téglaház telefonfülkének, meg öko-gondolatok részben meg is valósítva. Szimpatikus hely volt, bár amúgy sem áll távol tőlem az ilyesmi. Később utána olvasva igen sok érdekes (és pozitív) kezdeményezésre bukkantam itt, szimpatikus eszmei háttérrel. Viszont pecsét az nem volt.
Mi tévők legyünk? A falu csendes és mozdulatlan, lassan már esteledik, és kéne az a pecsét. Volt egy ház, valami "köz-hely”, a kapuja pedig nyitva, hát bementünk. Azt hiszem, éppen ebbe az öko-központba sikerült keveredni, ahol kéktúra-bélyegző szintén nem volt, de "falus" kétféle is. Kaptunk is mindkettőből a fura mosolygós férfitól, aki tudott a kéktúra pecsét hiányáról, de arról már nem, hogy mikor jön a pótlás. Utána következett egy romantikus séta vissza a szállásra, ott pedig egy katasztrofális vacsora. Óvakodj a zacskós gulyáslevestől! Lehetőleg minden zacskós levestől óvakodj, de a gulyástól aztán végképp. Ez volt a mai nap tanulsága.

Előzők: Kéktúra