Megkérdezték: „Fejedelmünk, Bethlen!

A magyar mért ilyen élhetetlen?”

„Számomra is rejtély.

De virágzik Erdély!"

 

 

Megkérdezték jó Balassi Bálintot,

talált-e nőt odaát is. Bólintott.

„Csak vigyázat, nehogy más is meglássa!

Jó az ágyban, de tiltja a vallása.”

Megkérdezték a nagy Belltől

„Kamásliban a cet feldől?”

„Fogalmam sincs, de viszont

kérdezzétek Edisont!”

Megkérdezték Böszörményit,

mi élteti, mit eszményít.

„Fő az, hogy a sorsomban az irodalom jelen van.

S örülök, hogy (mellesleg) az Irodalmi Jelen van.”

Megkérdezték az isteni Dzsószert:

„Hízás ellen tud valami jó szert?”

„Fél Egyiptom engem követ:

piramisomhoz hord követ!”

Megkérdezték Fischer Annie-t,

minek zongorázik annyit.

„Úgy vagyok, – mondta – mint te a szexszel,

aki azzal kelsz, és azzal fekszel.”

Megkérdezték Freud Zsigmondot

(aki mindig igazmondott):

„Van olyan, hogy valakinek csak az asszony térde kell?”

„Kérdezzétek Jungot, ő az, kit az ilyen érdekel.”

Megkérdezték Gandhit,

nem adna-e randit.

Azt felelte Mahatma,

hogy sajnos nem mehet ma.

Megkérdezték Széchényit:

„Kér teát, egy csészényit?”

„Azt a fiam issza, István:

oly magyar, ki angol is tán.”

Megkérdezték Szőcs Gézától,

mi lesz, ha minden bűnt rátol

a sok hülye kormányzati hivatal már.

„Megmaradok, ami vagyok, irodalmár.”

Megkérdezték Vajdát:

„Látta már az Aidát?”

„Nem láthattam, mert itt

nem játszottak Verdit.”

Megkérdezték Vörösmartyt,

mikor rendez öröm-partyt.

„Amikor a nyűtt vonóbul bot lesz:

szegény hazám, többé már nem botlasz.”

 

Bárdos József