Nehéz bárhova tenni ezt a falut, megint olyan fajta, ahol igen fura dolgokba botlottunk és fura dolgok történtek. Szórakoztató, az egyszer biztos, majd kikeresem a "kamugólyás" képet, meg azt a szerencsétlen Nepomuki szent János szobrot is, ami végül kiverte a biztosítékot, és a röhögéstől sírva leroskadtunk a lába elé ebédelni. A pecsét nagyon nehezen lett meg, végül az itteniek irányítottak a falu szélére a kocsmába, ami olyan két kilométer kitérő oda-vissza.

Kéktúra - 41.

Előzők: Kéktúra 

52. Nógrádsipek

Szép, korrekt és egyértelmű nap volt: bementünk az erdőbe, aztán mire kivergődtünk belőle, ott volt a falu, benne ebéd, pihenővel. Utána vissza az erdőbe, aztán megint kijöttünk és aludtunk.

A mai egyébként az utolsó ilyen, holnap ugyanis vége az expedíciónak, de addig derekasan küzdünk az oroszlánosokkal, és a rosszul jelzett, csalánnal benőtt ösvényekkel. Úgy egy órán belül kiértünk Hollókő turista-agglomerációjából, elmaradtak a helyre kis tanösvények a táborozó cserkészekkel, leágazott a sárga jel, aztán a zöld, amit a térkép nem jelöl, és egyszer csak egy húsz centi széles ösvényen kaptattunk fölfelé, méteres csalánbokrokon keresztül, tanácstalanul kutatva valami árva jelzés után.
A Cserhátban hasonló gondjaink voltak, mint a Cserehátban: sokkal kevésbé voltak megbízhatóak az ösvényeink, mint a Mátrában vagy a Bükkben. Itt van ugyan erdő, hogy legyen mire jelzést festeni, néha könnyű eligazodni, néha kevésbé, de mindig lehetséges. Csak ne lenne olykor száz métereken keresztül csalánnal meg parlagfűvel, és hasonló gazokkal benőve az út, amiktől reggel térdig vizes leszel, délután meg leszaggatják rólad a ruhát. A népszerűbb helyeken minden nagyon szép és tiszta, de ha tényleg végig szeretnéd járni a Kéket, akkor készülj fel, hogy az ország kevésbé ismert részein olykor késsel kell átvágnod magad az erdőn. (Persze azért nem ez a mindennapos.) Hogy mi alapján lett egyik helyből "turistás", a másik teljesen hasonlóból meg "unalmas", azt nem tudom – nagyjából egyenletesen elszórva találsz majd az úton minden nap legalább két-három olyan látványosságot, ami miatt érdemes lenne azon a környéken is rendben tartani az ösvényeket. Ezen is látszik, hogy melyik környék szegényebb, meg hol megy jobban, és látszik, hogy nagyon autósbarát ország ez: szinte mindig az a látványosság van kiépítve, amit kocsival meg lehet közelíteni. Pedig érdemes lenne gyalog (is) kirándulni. Jó lehetőség, hogy tényleg elszakadj kicsit a mindennapoktól, amiket – ha jól sejtem – nem szeretsz. Nekem aztán nem kell bevallanod, hogy így van, de magadnak jó lenne, még ha nem is változtatsz rajta. Itt gubbaszt mindenki naphosszat a mókuskerekében, és őrült energiákat fektet abba, hogy fenntartsa a látszatot, hogy milyen boldog és kiegyensúlyozott. Ha inkább bevallanák (maguknak) az emberek, hogy nincs is így, aztán szépen elmennének sétálni, akkor nem válna a fél ország huszonévesen érzelmi és fizikai ronccsá. Miért ne próbálnál meg pótolhatatlan élményeket szerezni, amik alig kerülnek valamibe? Egy bő hétvégi vízparti tunyulás áráért két hónapot utaztam ezek alatt az évek alatt, olyan emberekkel, akiket szeretek, olyan helyeken, amelyek lenyűgözőek, és közben teljesen egészséges lettem minden szempontból. Ezt mind egyszerűen és olcsón meg lehet oldani, szerintem próbáljátok ki mindannyian. Legalább néhány napra, hiszen tudom: dolgozni is kell. (Csak azt nem tudom, hogy kössem ezt Nógrádsipekhez, most, hogy végre kitomboltam magam.) Egyébként is nehéz bárhova tenni ezt a falut, megint olyan fajta, ahol igen fura dolgokba botlottunk és fura dolgok történtek. Szórakoztató, az egyszer biztos, majd kikeresem a "kamugólyás" képet, meg azt a szerencsétlen Nepomuki szent János szobrot is, ami végül kiverte a biztosítékot, és a röhögéstől sírva leroskadtunk a lába elé ebédelni. A pecsét nagyon nehezen lett meg, végül az itteniek irányítottak a falu szélére a kocsmába, ami olyan két kilométer kitérő oda-vissza. Viszont jó a kávé.

Előzők: Kéktúra