Egy idő után egyre furcsább lett, hogy csak nem akar elérkezni a fél kilométer vége, pedig kanyarodnak a domb felé szekérutak, a jelzés mégis visz tovább egyenesen. Egészen addig, míg Terény szélső házánál nem találtuk magunkat. Leültünk gondolkozni, hogy vajon mi történik velünk, erre kijött a gazda a házból, és érdeklődött, hogy mit keresünk az árokpartján. 

Kéktúra - 43.

Előzők: Kéktúra 

54. Szandaváralja

Reggel valóban lealkudtuk a szoba árát a főnöknél, úgyhogy az álomszállás díja visszatért a szokásos földi keretek közé. Megint egy nem várt, szerencsés végkifejlet.
Ezután viszont hiába indultunk időben, a nap az első perctől kezdve kíméletlenül tűzött, egészen a délutáni kimentésig. Rövid, pusztában tett séta után kiértünk egy műútra, hogy fél kilométer múlva erről forduljunk Szandaváralja felé. Mentünk, mentünk, a nap pedig rendíthetetlenül égetett. Próbáltam elterelni a figyelmem, de csak annyi történt, hogy a nap tűzött, mi meg baktattunk a műúton.
Egy idő után egyre furcsább lett, hogy csak nem akar elérkezni a fél kilométer vége, pedig kanyarodnak a domb felé szekérutak, a jelzés mégis visz tovább egyenesen. Egészen addig, míg Terény szélső házánál nem találtuk magunkat. Leültünk gondolkozni, hogy vajon mi történik velünk, erre kijött a gazda a házból, és érdeklődött, hogy mit keresünk az árokpartján. Megmondtuk, hogy azt mi is szeretnénk tudni, mire kiderült, hogy megváltozott a Kék útvonala, és már jó három hete a falun megy keresztül. Akkor voltak itt átfesteni a jeleket.
Megköszöntük a felvilágosítást, aztán még vagy húsz percet beszélgettünk, mert már a férfitól se volt könnyű szabadulni, de egy idő után a felesége is kijött. Utána szépen elpakoltuk a térképet és a jelzésekre bíztuk magunkat: egy friss ösvény csak nem lehet annyira keskeny és rosszul jelzett, hogy ne találjunk el rajta a szomszéd faluba. Valóban megbízható út volt, csak nagyon szenvedtünk a melegben.
A falu határában aztán ugyanolyan észrevétlenül csatlakozik vissza a régi ösvénybe, ahogy Terény előtt letért róla, és máris a főtéren találod magad a pecsétnél.

55. Becske

Szépen megebédeltünk, aztán az utolsó déli nagyszünet után a vár felé vettük az irányt. Furcsa és ritka kivétel volt a hasonló helyek között: nincs a közelében parkoló, mégis egészen nagy volt fönn a forgalom. Igaz, ilyen körpanorámába ritkán botlik az ember.
Megszerveztem fönt a kimentésünket, de miután kiderült, hogy még órák kérdése a találkozó, inkább maradtunk egy ideig fotózni és nézelődni. Az időjárás is sokkal elviselhetőbb volt, mint a falvakban: a nap ugyan tűzött, de jó hűvös szél fújt hozzá. Az expedíció ideális végállomása.

Becske felé még búcsúzóul sikerült úgy eltévedni, hogy igazából jó irányba mentünk, csak nem tudtunk róla. (Ma valahogy képtelenek voltunk hibázni.) Csendes kis falu ez, közepén a (pecsételős) kocsmával, ide bemenekültünk a meleg elől, ott vártuk meg a szülőket.
A hazaúton be sem állt a szám, és teljesen magamon kívül voltam az örömtől. Otthon is csak a hűvös szobára és a dinnyére emlékszem, mert minden mást kiszorított fejemből az elmúlt három hét.