Luca teljesen rosszul volt, Réka csendben tett-vett, Viktor meg fel-alá járkált a tábortűz és a szoba között, ahol Luca feküdt. Nekem pedig hiányzott Máté (erre nagyon emlékszem), mert az ő közelében valahogy mindig sokkal jobb a hangulat. Búsan ültem a tűz mellett, a többiek meg fel-feltűntek néha, és Réka hozott padlizsánt, amiről kiderült, hogy valami egészen zseniálisan el lehet készíteni parázson, a megfelelő fűszerekkel.

Kéktúra - 52.

Előzők: Kéktúra 

03 Kőhányáspuszta

A vár után szerintem eldöntötték, hogy haza akarnak menni, de még kellett az áldásunk hozzá, ezért cselhez folyamodtam. Annyiból állt az egész, hogy elindultam, Rékával. A többiek utánunk, és valahányszor szóba került a hazamenetel, biztosítottam mindenkit, hogy támogatom a döntését, de nem mondtam, hogy induljanak haza. Én mentem tovább, és jöttek ők is. Így kullogtunk, míg lassan olyan messzire nem értünk, hogy több értelme volt már átmenni Kőhányáspusztára, mint vissza Várgesztesre. Ezzel lassan át is lendültünk az első holtpontunkon, és majdnem olyan jó erőben és hangulatban folytatódott az út, mint ahogy ebéd előtt jártuk. Többet pihentünk, Kőhányáspusztán különösen,

de végre eldőlt, hogy mindannyian Mindszentpusztán alszunk ma, nyársalni fogunk, és az jó. Lett végre cél, ami elhajtja az embert a szállásig. A pecsételő hely mellett vettünk vizet az út menti kútból, aztán irány a szállás, mert már igen későre járt, pedig még hét kilométer volt hátra.

04 Mindszentpuszta

Nemcsak Lucáéknak volt ez hosszú nap. A sok pihenő dacára elég jól haladtunk, de már így is alkonyodott, mire a turistaházhoz értünk. Furcsa hangulatú, kísérteties erdő volt, még egy várral út közben, de ide már nem mentünk föl, mert hat óra bőven elmúlt és még három kilométer volt a célig. Nem szeretem, ha kint az erdőben szakad rám az éjszaka, de a többieket sem kellett sokat győzködni. Egy dologra emlékszem csak, ami próbára tette az idegeimet, de ez estefelé szinte szükségszerű: az egyre gyakrabban ismétlődő kérdés, hogy milyen messze vagyunk, és mikor érünk oda. Közben a talpam már ugyanúgy le akart válni a lábamról, mint a társaságban bárkinek, ugyanolyan éhes voltam és fáradt, ugyanúgy fogalmam se volt, hogy milyen messze vagyunk pontosan, mert szintén nem jártam arra még sosem. A nyár legnagyobb próbatétele volt számomra, hogy ezeket a dolgokat ne mondjam el, pláne abban a hangnemben, amiben jól esett volna. Végül mind hősiesen legyűrtük a saját személyes kínjainkat, így teljes békében és egyetértésben, félájultan kóvályogtunk be a turistaház udvarára, még éppen azelőtt, hogy ránk esteledett volna.
Ott megkötöttük a nagy üzletet a gazdával, miszerint a házban alszunk, csak kicsit váratlanul ért, hogy se víz, se villany nincs benne. Kivéve persze, ha még 1500 Ft-ot fizetünk a generátorért. Azt hiszem, annyit azért sikerült alkudnom, hogy ezt ne fejenként kelljen tenni, hanem összesen, de még így sem volt túl méltányos az ár-érték arány. Annál is inkább, mert a generátor kábé két órát működött, aztán teljes sötétség borult a házra, és soha többé nem tudtunk áramot csiholni, akárhogy igyekeztünk.
Luca teljesen rosszul volt, Réka csendben tett-vett,

Viktor meg fel-alá járkált a tábortűz és a szoba között, ahol Luca feküdt. Nekem pedig hiányzott Máté (erre nagyon emlékszem), mert az ő közelében valahogy mindig sokkal jobb a hangulat. Búsan ültem a tűz mellett, a többiek meg fel-feltűntek néha, és Réka hozott padlizsánt, amiről kiderült, hogy valami egészen zseniálisan el lehet készíteni parázson, a megfelelő fűszerekkel. Furcsa egy este volt. Végül megettük az összes padlizsánt és a hasonlóan zseniális krumpli nagy részét, aztán olyan mélyen elaludtam, hogy másnap, ahogy kinyitottam a szemem, először azt se tudtam, hogy hol vagyok.

05 Gánt

Reggel aztán jött a gazda bezárni a házat, Lucáék pedig bekéretőztek a kocsijába Csákvár felé. Mindenesetre a hangulat nem volt rossz, amiben csak reménykedni mertem a 2008-as első kirándulás után. Akkor én voltam nyamvadt, most meg Luca lett rosszul, de ebből az esetből végre jól jöttünk ki, és igazából nekem ezzel zárult le teljesen az akkori konfliktus. Innen aztán megint kettesben folytattuk az utat Rékával a tegnapihoz hasonlóan felhős, de kellemes időben.
Viszonylag hamar átértünk Gántra, megint igen változatos terepen, de most inkább a faluban töltöttünk több időt, nem a pusztában. Nem csináltunk semmi különöset, csak pecsételtünk, aztán itt is ittunk a kocsmában pár kávét, majd találtunk két kecskét a főtéren, és egész hosszasan játszottunk velük, mert igen barátságosak és főleg szórakoztatók voltak. 

A faluból kifelé menet almát szedtünk, és eltévedtünk a pusztában. Mondom, csak a szokásos.

Előzők: Kéktúra