Az egész Mátra sűrű ködbe burkolózott, mi pedig fölötte néztünk el a késő délutáni napsütésben a szürkéskék végtelenbe, melyből helyenként fekete kúpok álltak ki. (Jobb, ha erről mindjárt képet mutatok fecsegés helyett.) A legtöbb időt azzal töltöttük az ösvényen, hogy fényképeztünk.

Kéktúra - 54.

Előzők: Kéktúra 

02 Mátraszentistván

Egészen megzavarodtam az örömtől. Így indultunk Mátraszentistvánba, ami talán az egyetlen út a környéken, ahol még nem jártam. Laciék duhajkodtak itt sokat kiskamasz korukban, az én részem pedig a szemközti hegy volt, és ez a szakasz szégyenszemre csak most került sorra. Azt viszont egyáltalán nem bántam meg, hogy ma éppen erre jártam. A csúcsra nem mentünk ugyan föl, mert az még nyáron is meredek, de a Sztremináról olyan kilátás nyílt, amihez még nekem sem volt eddig szerencsém a hosszú hegyi pályafutásom alatt. 

Az egész Mátra sűrű ködbe burkolózott, mi pedig fölötte néztünk el a késő délutáni napsütésben a szürkéskék végtelenbe, melyből helyenként fekete kúpok álltak ki. (Jobb, ha erről mindjárt képet mutatok fecsegés helyett.) A legtöbb időt azzal töltöttük az ösvényen, hogy fényképeztünk. Maga az út nem volt hosszú, még világosban be is értünk a faluba, ahol végül arra jutottunk, hogy megvárjuk az öcsémet és kimentetjük magunkat, mert ha kell, akkor sötétben is hazatalálunk innét, de ha nem kell, akkor mire föl hősködjünk. Úgysem voltam még soha a Vidróczki-csárdában, pedig éppen elég ismert a környéken – hát most beültünk egy teára. Egyébként a málnapálinkájuk se rossz.

Előzők: Kéktúra