Pont kellemes a ház ritmusa: a fiúk is csak tízig duhajkodnak, ahogy mi szoktunk, mert ugyanúgy korán kelnek reggel. Mire tovább indultunk, már jóformán csak Pipi bácsi volt a háznál, megbeszélték Rékával, hogy "majd valamikor ugyanitt", aztán szépen útra keltünk mi is.

Kéktúra - 58.

Előzők: Kéktúra  

06. Jásd

Pont kellemes a ház ritmusa: a fiúk is csak tízig duhajkodnak, ahogy mi szoktunk, mert ugyanúgy korán kelnek reggel. Mire tovább indultunk, már jóformán csak Pipi bácsi volt a háznál, megbeszélték Rékával, hogy "majd valamikor ugyanitt", aztán szépen útra keltünk mi is.
Jásdra elég rövid az ösvény, most végig lefelé, helyenként őzikével. A Siska-kút után (jó kis bővizű forrás) hamar a faluba értünk, a főtéri kocsmában megszereztük a pecsétet, és az egyik ház pincéjében találtunk egy kis boltot is, ahol mindent lehetett kapni. 

(Olcsó volt a péksütemény, mert vasárnap lévén nem volt friss. Igen jól esett így is, annyira, hogy majdnem megvettem a párját, de végül csoki lett belőle.) Tobzódtunk kicsit ebben a reggeli bőségben, aztán lassan nekivágtunk a következő szakasznak, hogy Bakonynánában elfogyasszuk az utolsó ebédünket.

07. Bakonynána

Ugyanolyan látnivalókban bővelkedő nap volt ez is, akár a másik kettő, csak most többször is sikerült eltévedni. Közben újabb erdei kápolnába és újabb emlékművekbe botlottunk, mert a Bakony ritka izgalmas, erdei látnivalókban bővelkedő hely. Ami megkülönbözteti más tájegységektől, az a rengeteg patakja, és a bővizű források. Igaz, március végén milyen legyen egy forrás, ha nem bővizű, de a Gaja-völgyben valószínűleg augusztusban is folyik valami víz. Ma visszatértünk hozzá, és Bakonynánáig mellette haladtunk, néha keresztezve az útját. Ezek közül a Római-fürdő nevű hely nevezetesebb talán, de a beígért vízesést nem láttam, igaz, nem álltunk meg nézelődni. Esőre állt az idő, ami ebben a formájában kirándulásra a legalkalmasabb, viszont ki tudja, mikor szakad ránk. Így is akad folyton valami fura fa, bogár, kavics, bármi, ami miatt meg kellett állni nézelődni.

A faluba érve már nagyon esőre állt az idő, de mi bevettük magunkat a kocsmába, beütöttük az utolsó pecsétet a füzetembe, aztán ittunk kamukapucsínót meg kólát. Közben szépen megebédeltünk, aztán még egy kamut szólítottunk magunkhoz minőség-ellenőrzés céljából. Kisvártatva Réka elaludt, mi pedig felváltva térképésztünk és nézegettük a pecsételős könyvet. A fene tudja, miért olyan érdekes az a térkép, amikor út közben is folyton azt bújjuk, de még most is teljesen lekötött. Ugyanígy a pecsétes, pedig abban csak a távok és a szintadatok az értékelhetők (a pecséteken kívül). Azért jó fél órát elvoltunk vele, mielőtt Zirc felé fordítottuk a nem létező szekerünk rúdját.

08. Zirc

Világvége. Nem gondoltam volna, hogy fárasztó lesz ez a három nap, azt meg pláne nem, hogy keserves és nyomott hangulatú a Zircre való bevonulás. Volt egyszer egy nehéz kezdet, volt a pár hétig tartó csúcsforma a múlt nyáron, és most az utolsó kilométereken jött a nyűgös vég, amikor újra le-lemaradoztam, mint réges-régen. Akkor lett elegem, amikor Nagyesztergár előtt többször is eltévedtünk, pedig amolyan ligetes erdős, fura hely volt: nem túl sűrű, de inkább erdő, mint puszta. Sokszor ritka rosszul jelzett utak, az ösvény pedig alig látszott az avarban.
Ahogy elnéztem, a többiek sem voltak sokkal lelkesebbek. Mégis elvonszoltuk magunkat a faluig, ahol kicsit feküdtünk a jó hűvös buszmegállóban, én meg rendíthetetlenül morogtam a szaggató talpam miatt. És mivel nem volt busz Zircre, hát bevonultunk gyalog a műúton. 

Itt már nem kellett pecsét, még 2008 nyarán beütöttem a másikat is, úgyhogy ma csak a dátumot írtam alá emlékeztetőül, hogy megérkeztünk. Régen be akartam menni az arborétumba is, de most nem. A kerítésen át azért be-bekémleltünk, és mit tesz Isten, négy házi őzike sétafikált alig néhány méterre tőlünk, de még azok sem érdekeltek. Nézzük meg inkább a templomot! 2008-ban nem tudtunk bemenni, de most nyitva volt, s nem is miséztek. Jó nagy, barokk templom, de ennél többet is megtudtunk; jött egy papnövendék (nem látszott rajta) és igen sokat beszélt róla, aztán a ciszterciekről, meg a rendbeli életéről. Érdekes történet, a végén pedig addig kérleltük, míg be nem vitt minket az oltár mögé, úgyhogy szét tudtunk nézni a kulisszák mögött is. 

Szerintem egy jó órát beszélgettünk, aztán elbúcsúztunk szépen, és a rendház udvarán átvágva kimentünk a főkapun, átvágtunk az úton, egyenesen a buszállomásra. Egyetlen busz állt bent, úgyhogy gondoltuk, bemegyünk pesti jegyet venni az épületbe, utoljára meg még fagyizunk valahol. Aztán már rohantunk, mint az őrült, mert ez az egy éppenséggel a közvetlen járat volt Budapestre; szépen fölszálltunk, és nyomban találkoztunk az első napi sofőrünkkel is a Székesfehérvári járatról.
Talán két percet álltunk még bent, aztán már robogtunk is Pestre, végig a "kertek alatt", összeszedegetve a kis falvak fővárosba tartó iskolásait. Jórészt belőlük állhatott az utazóközönség. Átmentünk Bodajkon is, el a Csókakői vár mellett, vissza Székesfehérvárra, ott pedig föl az autópályára. Addigra megtelt a busz korunkbeliekkel. Így száguldottunk Budapest felé, és mire beesteledett, már újra a kollégiumi szobámban ücsörögtem.